Ön mit szól ezekhez? Közpénzért teszik a semmit
Mik ezek?
X— Immár 220 közcélú munkást foglalkoztatunk Jászladányon júliustól az Út a Munkához Programban. Így is marad még 309 olyan személy, akik rendelkezésre állási támogat (rát) kap, őket még nem tudtuk behívni — mondta Dankó István polgármester. Hozzátette: a közcélú foglalkoztatás nem csak nekik jó, hanem az önkormányzatnak is, e nélkül már régen felborult volna a költségvetésük.
— Az érem másik oldala viszont, hogy a munkamorállal nem vagyunk megelégedve — hangsúlyozta Dankó István. — Többször is összehívtuk már az összes közcélú munkást, és beszédet tartottam nekik, miszerint becsüljék meg magukat. Hiszen ez a foglalkoztatás nekik is jobb, a családjuknak is több jövedelem jut, mint a segélyből. Sajnos kevés volt a foganatja.
A turnusváltásokkor a jól dolgozóknak meghosszabbítják a szerződését. Ezzel tudják úgymond jutalmazni a közcélúakat, hiszen a segélyt nem vonhatják el, annak ellenére, hogy esetleg nem tanúsít együttműködést, nem jó morállal dolgozik vagy éppen hanyagolja az egész munkát. A polgármester szerint emiatt még mindig nincs akkora jogkörük, mint ami kellene.
— Körülbelül a 220 közcélúból 10-15 százalék az, akinek meg vagyunk elégedve a munkájával, és úgy gondoljuk: igen, ő maradjon, és legyen több jövedelme, mert megbecsüli a munkáját — mondta Dankó István. — A munkavezetők persze mindent elkövetnek, hogy menjen a munka. Ám ha nincs ott, vagy elmegy a vezető, nem néz rájuk, akkor sajnos a fegyelmet nagyon nehéz tartani. A lakosság pedig ezt látja, és irritálja, mivel az adófizetők pénzén folyik a lazsálás. Gyakori panasz, hogy a közcélúak ülnek az árnyékban, és mikor a lakos visszatér egy óra múlva a piacról, még mindig ugyanabban a pózban látja őket az árokparton, azaz közben sem dolgoztak. Ezt megjegyzik, és elmondják a falugyűlésen és különböző fórumokon.
Dankó István hozzátette: annak ellenére, hogy mindent megtesznek azért, hogy javítsák a munkamorált, a lelkiismereti ráhatások kevés eredménnyel járnak. Viszont hangsúlyozta: tisztelet a kivételnek, hiszen szorgalmasak is vannak köztük. Az egyhetes belvíz- és egyéb problémáknál, amikor például zsákolni kellett, szinte éjjel-nappal dolgoztak.
Szolnokon közel 500 főt foglalkoztatnak az Út a Munkához programban közcélú munkásként. Juhász Gyuláné, a Munkalehetőség a Jövőért Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, ez a közcélú munka nem arról szól csak, hogy utcát söprögetnek meg kapálnak, az összes önkormányzati intézmény ilyen, közcélú dolgozót is foglalkoztat.
— A beérkezett munkaerőigények alapján az adott intézményhez helyezzük ki a közcélúakat. A visszajelzésünk az intézményvezetők részéről rendkívül pozitív. Olyan értékes emberek kerültek ki úgymond a segélyezési rendszerből a közcélú foglalkoztatás révén, akik közül jó néhányat az intézmények a támogatás és program letelte után is ott kíván tartani. Van a társaságunknál is közcélú foglalkoztatott, ők a város üzemeltetési feladataiban segédkeznek. Az a visszajelzésünk, hogy nélkülük a város bajban lenne.
Az igazgató asszony azonban nem titkolta, hogy akiket a rátról vesznek fel, azok között van, aki nagyon örül a lehetőségnek, másnak nyűg a munka. Ám egyre kevesebb a panasz rájuk.
— Azt szoktam mondani, hogy azok, akik itt nem állják meg a helyüket, semmilyen munkára nem alkalmasak. Aki nem képes arra, hogy az utcát rendben tartsa, virágot ültessen vagy kihúzgálja a gazt, akkor az sehol nem fogja megállni a helyét. Felhívom a figyelmüket, hogy elküldöm őket, mert itt dolgozni kell a pénzért, ám akkor viszont sem segélyt, sem munkabért nem fognak kapni, és nem lesz miből megélniük. Ezért, miután ott van a Damoklész kardja fölöttük, egyre kevesebb a probléma. Ha van olyan panasz, hogy valaki már ott ül fél órája, és nem csinál semmit, akkor a munkavezetőnek szólunk, hogy menjen ki, nézze meg. Ám néhány lakos nem érti meg, hogy bizony nekik is jár a szünet.
Jászkarajenő polgármestere, Palya István szerint a munkanélküliséget nem így kellene megoldani. A településen 30-40 között mozog a közcélú foglalkoztatottak száma.
— Belekerülnek a rendszerbe olyanok is, akiknek a munkához való viszonya nem egészen tökéletes. Nálunk viszont az, aki tartósan kerüli a munkát, kikerül belőle. Erre volt is már példa nem egyszer. Magyarán, aki ezzel visszaél, az ki is kerülhet a közfoglalkoztatásból. Van persze szorgalmasabb és lustább ember. Ám oda kell figyelni, és lehetőség szerint azokat, akik rosszul hatnak a közösségre, el kell távolítani — mondta a polgármester.
Közcélú foglalkoztatottak vagy közmunkások?
A közmunkások azok, akiket a közmunkaprogramokban foglalkoztatnak. Az erre meghirdetett országos pályázatokra munkáltatók, különösen önkormányzatok pályázhatnak. Jelen pillanatban Vasúttisztasági Közmunkaprogram folyik, amely május 1-jétől október 31-ig tart. A közcélú foglalkoztatás (Út a Munkához Program) egy másik jellegű foglalkoztatási forma. Itt az állam támogatja a bérek, járulékok 90 százalékát, a 10 százalékát pedig az önkormányzat teszi mellé.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 11 hozzászólás érkezett-
11. Fanta1 2010. július 19. 08:30
Kedves Moderátor!
Pusztán annyit írtam:"már megint azok a fránya jogok..."
Ez valóban rendkívül súlyos,mindenkire nézve megalázó,az emberek etnikai-faji hovatartozását firtató jelzős szerkezetek...
Nagyon szégyellem magam.5 perc kukoricán térdelésre ítélem önmagam.
Ejnye-ejnye...ilyen az,amikor valaki kap egy kis hatalmat.Kérem,hogy inkább igaz tartalmú,valós történetekkel foglalkozzanak,mint sárba tiporják a szabad véleménynyilvánításhoz való jogomat.Legyen először színvonala az oldalnak,utána moderálgasson,kérem. -
10. Fanta1 2010. július 16. 20:28
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
9. Kardi13 2010. július 16. 18:33
Tegye a szívére mindenki a kezét és kérdezze meg magától: akkor is becsülettel, teljes erőbedobással dolgozik, amikor a munkáját nem felügyelik? Mert ha erre "nem" a válasz, akkor az az illető pont ne panaszkodjon ezekre a munkásokra!
Lehet, hogy ők "csak" közcélú munkát végző embrek, de értsük már meg őket is! Kevés pénzért dolgoznak a rekkenő hőségben. Igaz, sajnos azt is hallottam, hogy a kijelölt munkaidőnek jó, ha a fele a tiszta munkaidő. -
8. eperanyag 2010. július 16. 16:51
Én kisvárosban élek, a helyzet ugyanolyan katasztrófális, mint máshol.Szülőfalum és Gyöngyös, Mátraderecske között gyakran járok. A helyzet nem rosszabb, nem jobb sehol sem. Mindegy milyen helységen megyek keresztül, ott a közhasznú munkások legalább olyan keveset tesznek a köz érdekében, mint máshol. Ahol egy másodpercet is lehet lógni megteszik. Ahol egy órát azt is. Talán Mátraderecskén láttam normális munkavégzést.Puskás öcsi mondta : kis pénz kis foci. A családnak azért nem miondegy, hogy kis munka dupla fizetés, vagy kis munka sem és a semmi segély. Nem a közmunkásnak kellene csak elgondolkodni ezen, hanem a közmunkát felügyelő vezetőknek is.!!!!!!!!!!!!
-
7. kapusne 2010. július 16. 13:18
Zagyvarékason is tuti,hogy nem a kaszálástól pusztult ki a fű az árokszélen!
-
6. magyar77 2010. július 16. 11:33
Székelyszív! Köszönöm a hozzászólást, kár hogy ezt nálunk nem tudják, vagy nem merik alkalmazni(a lentebb leírt okok miatt)... ezt nem tudom. De az tuti hogy itt a 30-ból 30 repülne a szonda miatt. Ennyi áldozatot én is szívesen hoznék a falu érdekében, bár attól tartok hogy ezt országosan kellene, nagyban csinálni mert sajnos rengeteg pénz folyik el nemtörődöm emberekre.
-
5. székelyszív 2010. július 16. 10:51
magyar77-re
Van megoldás csak azt nem minden polgármester vállalja be , főleg így választások előtt !!! Mint helyi képviselő 2 éves harc után elértem , hogy a közmunkásokat a nap bármely szakában , váratlanul szondáztatjuk !!! Akinél alkoholt mutat ki a szonda azt azonnali hatállyal elküldjük!!!! Mégpedig a törvény szigorával ugyanis aki ittasan jelenik meg a munkahelyén az EGY ÉVIG SEMILYEN ELLÁTÁSBAN NEM RÉSZESÍTHETŐ !!! EZ TÖRVÉNY !!!!!!
A segílyes időszakban pedig lehet követelni , hogy a RÁT-os - Rendelkezési Állási Támogatás - a polgármesteri hivatal álltal meghatározott időpontban köteles megjelenni a hivatal álltal meghatározott helyen munkavégzésre alkalmas állapotban !!! Tehát ha délelőtt 1o kor kell jelentkeznie akkor nem tud elmenni feketén dolgozni !!! Egyszer - egyszer be kell hívni 1-2 egész napra , aztán csak minden nap változó időben jelentkezésre kötelezett !!! Ha időközben iszik akkor megint alkalmatlan a munkavégzésre !!! 2 évig harcoltam ezért!! Fegyelmivel el lett küldve 4 borbogár / alkoholinsta / és egy évig egy vasat sem kapnak !!! A többi megszeppent és nem mer inni és dolgozik is !!! Az már más tészta , hogy én sem leszek októberben újra vállasztva képviselőnek !!! De ez legyen a legnagyobb bajom az életemben !!! -
4. székelyszív 2010. július 16. 10:32
Bélanéni-nek !!
Már több hozzászólásodból látom , hogy egyformán jár az agyunk !!! Maximálisan egyetértek veled !!!
drdoom-nak !!!!!!
Érdekes módon azon felvagy háborodva , hogy 42 ezerért te viszont nem dolgoznál semmit !!! Nos az ilyen ember akkor ingyen PUSZTÚLJON ÉHEN !!!!!!!
Azon nem vagy felháborodva hogy X hónapig - amikor nem kell lébecolnod a faluban 42 ezerért - akkor meg kapod a szociális segélyt , lakásfenttartási támogatást anélkül , hogy a kisujjadat megmozdítanád !!! Miért nem vagy azon felháborodva , hogy VÉRSZÍVÓ KULLANCS , TETŰ MÓDJÁRA ÉLŐSKÖDSZ A FALU NYAKÁN ???
Nem háborogni kellene hanem a pofádról kéne , hogy lesűljön a bőr , hogy ingyenélő vagy !!! Azért meg pláne , hogy ezt egy fórumon le is mered írni!!!
De nem is írok neked már semmit !!! Hisz a tisztességet , becsületet otthon tanulja az ember , akit meg nem neveltek hanem csak tartottak kiskorában otthon mint a koszos disznót attól meg csak ilyen hozzáállást lehet várni mint amilyen a tied !!! Ha tőllem függene ÉHEN DÖGLENÉL !!!!!!!!!! -
3. magyar77 2010. július 16. 10:04
Bélanéninek teljesen igaza van!Mesélnék valamit... A mi falunkban is vannak ilyen "munkások" akiket elég jól ismerek hiszen napi vendégek a kocsmámban. Mindíg csak panaszkodnak, semmilyen munka nem tetszik nekik, pedig a nap java részét a kocsmában töltik a munkát fölveszik reggel 8-kor már isznak. Tisztelet a kivételnek,ami tényleg kb 10%. Tudom milyen munkákat kapnak és nem kell megszakadniuk. Miért nem tanultak?! Mert arra is lusták voltak. A kezükbe kapott munkaeszközöket (fűnyíró, kasza stb.) elrontják, hogy ne lehessen dolgozni, ezt saját fülemmel hallottam amikor az egyik mesélte, vagy kilopják belőle a benzint. Ja és maszekot vállalnak a hivatal gépével és benzinével magán házaknál! Felháborító amit művelnek. Azt a posztot aki felügyelne rájuk nem meri senki vállalni, mert ha szól nekik akkor megverik. Nem egyszer előfordult már. Ja és nem kötelező napi 2000 forintot elinni és eldohányozni, mert egytől egyig azt csinálják, így nem is lehet kijönni még 100 ezer forintból sem. Ennyit róluk.
-
2. Bélanéni 2010. július 16. 08:34
Drdoom!
A minimálbér nettó 60 ezer körül van, és ezért nagyon sokan, nagyon keményen dolgoznak napi 8 órán keresztül.
Ismerek olyat, aki nem a napon dolgozik ugyan, hanem egy zárt konyhában, ahol nyáron nem ritka az 50 fokos meleg.
Mégsem lazsálhat órák hosszat, örül, ha annyi szünete van, hogy ihat egy pohár vizet.
A 28 ezer és az 57 ezer között a különbség pont a kétszerese.
Aki kétszeres pénzért nem képes nekiállni dolgozni, az nem érdemli meg, hogy munkát kapjon.
Nem kell ez a mentegetőzés, nincs egész évben 37 fok, nem vagyunk a Szaharában.
Ezek az emberek sem tavasszal, sem a kellemes kora őszi időben nem fognak dolgozni rendesen, és ez itt a lényeg.
Ha csak akkor pihennének egyet-egyet, amikor a nyári kánikula van, a déli melegben, szerintem senkinek nem lenne egy árva szava sem!
Aki havi 57 ezerből nem tud megélni, az hogy megélni havi 62-ből?
Vagy gondolod, hogy addig nem is szükséges dolgozniuk, amíg nem kapnak egy olyan jó kis irodai állást, ahol megkapják a havi nettó 200-at?!?!?
Az a valóság, hogy ezeknek az embereknek nem hogy diplomájuk, sokszor érettségijük sincs, de nem ritka akinek 8 általános a végzettsége.
Milyen munkára gondoltál, mit fognak kapni?
Nem csak nekik van ám 37 fokos meleg, hanem mindenkinek, mi mégsem dobhatjuk magunkat hanyatt, hogy bocs főnök, de ilyen embertelen körülmények között, ennyi pénzért nem fogunk megmozdulni.
Nem kell ez a sok süket duma!!
A polgármesterek kereken megmondták, hogy igen komoly gond van a munkamorállal. 10-15 százalék munkájával elégedettek, őket ha tehetik, fel is veszik 8 órára, hosszabb időre.
Aki csak hever az árnyékban, azt mire föl alkalmazzák?
Lehet, hogy szerinted ez igazságtalan és kegyetlen dolog, de diplomás állásba, légkondis irodába diplomás munkaerőt fognak felvenni.
8 általánossal leginkább csak az marad, hogy 50-60 ezerért lehet gürcölni a tűző napon.
Kérdezz meg egyébként egy diplomás nővért, hogy mennyit, mit, és milyen körülmények között dolgozik, mennyi fizetésért!
Nagyon felháborító, amit írsz!
Ezzel a hozzáállással meg sem kérdem, hogy az árokparti henyélők, vagy az aktívan dolgozó adófizetők táborát erősíted-e?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Való Világ5 | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Téged is vár a Nyíregyházi Főiskola | Szakmát ingyen! | Állásajánlat a JIC-nél | Moziműsor
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








