Online-interjú Szalay Ferenccel
Mik ezek?
X1. tothkarcsi 2010. szeptember 7. 11:44
Polgármester Úr!
Mikor készül el a gyaloghíd és az új tér a hídfőnél?
Sajnos 168 nap az az időtartam, ami miatt nem lehetett a hidat építeni, és ezért a tervezett szept. 1-jei átadás jelentősen csúszik. Jelenlegi tudásom szerint november végére el tud készülni a híd, az új tér a hídfőnél október végére lehet kész. Hangsúlyoznám: mindez feltételes mód, azt hiszem az időjárás okozhat még meglepetéseket. Abba a hibába pedig nem szeretnék beleesni, hogy a gyors munka a minőség rovására menjen.
2. x-treme 2010. szeptember 7. 14:35
Tisztelt Szalay Úr !
Évek óta tartó probléma a város közlekedése. A Kossuth tér lezárása a forgalom elől, megosztja a véleményeket, a város és vonzáskörzet lakóit. Az esti órákban szoktam kint ülni a Kossuth téren és kb. 10percenként megy át rajta "civil" jármű. Nagyrészt külföldi rendszámmal, aki észleli a behajtani tilos táblát, az lefordul a Táncsics útra, a végén elfordul jobbra, ott ha 18 óra előtt teszi ezt, akkor fordulhat vissza a parkoló autók között, végigmegy a Tisza Szálló előtt, majd visszafordul a Kossuth tér irányába, hisz fogalma sincs róla, hogy merre jár már, csak azt tudja, hogy arra kellene elhagynia a várost Budapest felé. Második körben már eltalál a Tisza híd irányába és végigmegy az Ady Endre úton. A Kossuth tér lezárása óta többször kaptam azt a "magyarázatot", hogy ki van használva a tér, mert vannak rajta rendezvények. Valóban vannak, de az véleményem szerint olyan kis számban, hogy azt meg lehetne oldani időszakos lezárással is, a rendezvény ideje alatt. Gondolatom szerint a tér kihasználhatóságán nem igazán rontana, ha megnyitnák a forgalom előtt, annál is inkább, mert ott van a tiszapart és környéke, ami szerintem sokkal jobb hely a pihenni és szórakozni vágyóknak. A gyerekek játszhatnak a fűben, így a megnagyobbodott uszoda terével és a sétánnyal a szülőknek is van látnivaló, ha már a tisza fővárosának hirdetjük magunkat. A tisza hídtól egészen a most épülő gyalogos és kerékpáros hídig tökéletes helyszínt nyújtana a pihenni, sétálni vágyóknak és látványban sem lenne utolsó. Legjobb példa erre a Tiszavirág Fesztivál, tökéletes helyszínen volt megrendezve, szorosan kapcsolódva a Tiszapart és környéke adottságaihoz. A másik (szerintem) jobb helyszín rendezvények lebonyolítására a Hild tér. A város szívében van az a tér is és nem igazán nagy kihasználtsággal, ha ide összpontosulnának a rendezvények, egész nyáron lenne nyüzsgés. A tiszapart végig, gyaloghíd, ami összeköt a tiszaligettel országos szintű látványosság és pihenő övezet lehetne, ha nem osztanák szét ennyire a rendezvényeket, hanem erre a tökéletes helyszínre összpontosítanák. A forgalom megnyitása a Kossuth téren pedig igenis sokat javítana a közlekedésen, mert egy baleset az elkerülőn, vagy a hídon és órákra bedugul a város. Tökéletes megoldás ez sem lenne, de szerintem mindenki tudja már, hogy egy új tiszai híd jelentene némi könnyebbséget városunknak. Szépen fejlődött a város kerékpár úthálózata az Ön polgármestersége alatt, a játszóterek is szépek és biztonságosak lettek. Elég sokat kerékpározom, ahol nincs kerékpár út, ott a gyalogjárdán megyek, a járdák elég rossz állapotban vannak, szoktam látni, ahogy a babakocsit toló szülők küzdenek az úthibákkal. Lehetne sorolni a hibákat és az erényeket sokáig és persze minden ember véleménye más a dolgokról, nekem ezek jutottak elő így elsőre.
Munkályához további kitartást és sikereket kívánok !
Tisztelettel: Pázmándi Péter
Tisztelt Pázmándi Úr!
Valóban lehet vitatkozni azon, hogy megnyissuk vagy ne a Kossuth teret és a Sóház utat. Én úgy látom, a Kossuth tér is és a Sóház út is - ahogy most működik - szolgálja leginkább az összvárosi érdeket, azért, mert így tudjuk biztosítani a tiszta levegőjű, biztonságos Tisza-partot és így tudjuk lehetővé tenni a Kossuth tér használóinak a nyugalmat. Rengetegen használják, szeretik a teret, mondhatjuk, Szolnok belakta és elfogadta a Kossuth teret. Én azt hiszem, nem a gépjárművekkel közlekedők szemszögéről kell csak szemlélni a világot, hiszen sokan szeretnek kerékpározni, gyalogosan közlekedni, a babakocsit biztonságban tolni, békésen szemlélődni. Természetesen megértem, hogy nehéz esetenként közlekedni a városban, de ez nem a Kossuth tér lezárása okán történt. Kérem, emlékezzen milyen nehéz volt áthaladni a városon, amikor még a tér nem volt meg, csúcsforgalomban az autósor a Fehér Kereszt Patikánál állt, az ellenkező oldalon pedig a Városmajor úton volt a sor vége. Sajnos, vagy hál Istennek, városunkban 3500-zal több autó van 2000. óta, ez okozza az alapproblémát. Természetesen a megoldás is megvan, dolgozunk azon, hogy elkészüljön a Szandaszőlőst elkerülő út, mely párhuzamosan haladna a 442-essel, át a dél-szandai részen, bekapcsolódva a 4-es elkerülő útba, és szeretnénk egy másik belvárosi hidat a Csáklya útnál. Ha ezek megvalósulnak, a Tisza másik oldaláról érkező - napi mintegy 10000 autóból - nem kevesen tudnák használni ezt a surranópályát. Azt hiszem, ha más magyar nagyvárosokkal összehasonlítjuk Szolnokot, hasonló problémákat látunk Budapest, Debrecen, Szeged összevetésben. A Kossuth tér, mint rendezvénytér kérdéséhez valóban nagyon sok jó minőségű program tölti meg a teret, sokezer ember megelégedésére. Köszönöm segítőkész kérdését.
4. cic cic 2010. szeptember 7. 17:21
Egyetértek x.treme meglátásaival.A Kossuth teret valóban meg kell nyitni az autós forgalom előtt,a Sóház utcával együtt.Nem rontana az arculat váltáson,miszerint a Tisza partot óvjuk meg,tartsunk tiszta levegőt a sétálni,pihenni vágyóknak.A Kossuth-tér megnyitása elenyésző forgalmat eredményezne a Sóház utcában. Ne feledkezzünk el a számos indokolatlanul fizetős parkolók létrehozásáról sem,amiket meg kell szüntetni,hogy ne bosszantsák tovább az embereket,mert véleményem szerint nem szolgálják a rugalmas közlekedésre törekvést,inkább gátolják./pl.egyirányúvá téve több két irányban is használható utcát/.Kérem Szalay polgármester urat,reflektáljon---segítő szándékkal---az imént felvetettekre. Köszönöm.
Tisztelt Cic Cic!
Pázmándi Úrnak adott válaszomat, kérem Ön is fogadja el. A parkolóhelyek kérdésében azt tudom Önnek mondani: amikor a belváros parkolóhelyeit fizetőssé tettük, az azért történt, mert rengetegen jelezték, nem tudnak eljutni belvárosi célpontjaikhoz. Szeretnénk viszont a vasútállomás környékén ingyenes parkolási lehetőséget biztosítani azoknak, akik reggel elutaznak és visszajönnek Szolnokra. A Kossuth tér megnyitása és a Sóház út megnyitása Ön szerint elenyésző forgalmat hozna. Megmértük, kipróbáltuk, oly mértékben duzzasztott vissza a hídra való felhajtás lehetetlensége miatt a Sóház út, hogy a kereszteződésig állt a sor.
7. augusterodin 2010. szeptember 7. 19:11
TISZTELT POLGÁRMESTER ÚR. MÁR TÖBBSZÖR TELEFONÁLTAM AZ ÖN TITKÁRSÁGÁRA A SZOLNOK EVEZŐS CSÁRDÁTÓL SZAJOLIG TERJEDŐ VOLT 4- ES ÚT KERÉKPÁR ÚTKÉNT TÖRTÉNŐ KIALAKITÁSA VÉGETT.SZERINTEM ITT KIS KÖLTSÉGGEL ÉS IGEN EREDMÉNYESEN LEHETNI KERÉKPÁR UTAT KIÉPÍTENI.ÉS EZZEL SURJÁNY -T. MIKLÓS- T .PÜSPÖKI- SZAJOL -SZOLNOK VONAL LÉTRE JÖHETNE. KÖSZÖNÖM.... NYUGDIJAS.
Köszönöm az észrevételét, megnézzük mit tehetünk. Egyébként a városnak van kerékpárút-fejlesztési koncepciója, egyeztetve több kerékpáros egyesülettel, forrás kérdése milyen gyorsan tudjuk megvalósítani.
8. Tizenhatóra 2010. szeptember 7. 23:45
Tisztelt Polgármester Úr!
Kérdéseim:
1.) Tervezi-e, hogy ismételten fellép a város és a megye a "főhatóságnál" azért, hogy a kétszer egysávos négyes úton Szolnokról-Szolnokra (Szanda) ne kelljen autópálya díjat fizetnie a fuvarosoknak? (A valódi autópályák bizonyos szakaszai mentesek a díjfizetés alól, és a nullás autóút is mentes, ez a szűk és ócska felületű négyes pedig jóindulattal sem nevezhető még autóútnak sem.
2.) Alpolgármester úr részvételével hirdetett meg fórumot kettő alkalommal a fuvarozók képviselete a FUVOSZ annak elérése érdekében, hogy a belvárosi Tisza hidat csúcsidő után megnyissák a teherforgalom számára, de semmi nem történt. Segítene Polgármester Úr felmelegíteni ezt a nagyon jó kezdeményezést?
3.) A sok áldozatot követelő MOL csomópontnál sok életet kellett elveszíteni. Mikorra épülhet meg a biztonságos körforgalom, vagy eltérő szintben kereszteződés? Ne tessék arra hivatkozni, hogy ez nem a város hatásköre, hanem legyenek szívesek jobban lobbizni érte.
4.) Az érdekes, de funkcionálisan jelentéktelen, "státusz-szimbólum gyaloghíd" helyett járművek közlekedésére alkalmas hidat sürget a város, a megye és az ország. A Szent István hídnál nagyon gyakoriak a balesetek, s az amúgy is túlterhelt (forgalomszervezésileg igen-igen kifogásolható) megyeszékhely hamar bedugul a legkisebb koccanásnál is. A városnak közúti hídra van szüksége! Ezt többször sok helyen sokan elmondták, de a választott vezetők nem hallják. Kétszer kétsávos Szent István hídra is van nagy-nagy szükség !
Tisztelt Tizenhat Óra!
Az első kérdésére a válasz: nem tervezzük. A 2. kérdésére válaszom: igen, Szabó úr azóta is ezen dolgozik, hogy hogyan lehet megoldani, hogy a Tisza-hidat csúcsidő után megnyissák a teherforgalom számára, de azt elmondanám, hogy ezzel jelentősen rontanánk a város közlekedési helyzetét. 3. kérdésre: jó lenne, hogy ha figyelemmel kísérte volna a híradásokat, melyek arról szóltak, hogy a közbeszerzési pályázat eredménytelen lett, újat kell kiírni, az eljárás lefolytatása után elkezdődik az építkezés. Szerintem jövő nyárra készen van a körforgalom. Nem tudom miért gondolja, hogy nem lobbizok a város érdekében és miért gondolja, hogy ha azt mondjuk, hogy nincs rá forrás, akkor azt csak azért tesszük, mert nem tudunk mást mondani. Szerintem Ön is pontosan tudja, az elmúlt 8 év gazdaságpolitikája milyen lehetetlen helyzetbe hozta az országot, így Szolnokot is. 4. kérdésre: lehet, hogy Önnek sátuszszimbólum a gyaloghíd, nagyon sajnálom. Bízom benne, hogy amikor gyermekei vagy unokái majd rángatják a kabát szárát, hogy menjenek át a hídon, nem azt fogja nekik mondani, hogy ezen aztán nem megyünk át, mert ez egy státuszszimbólum híd. Egyébként elmondanám, ha nem olvasta volna sehol, nem hallotta volna még sehol, ez a híd köti össze a főiskola kollégiumát a főiskolával. Kb. 5000 diáknak teszi könnyebbé a főiskola megközelítését. Ez a híd köti össze a Tiszaligeti strandfürdőt a várossal, több ezer ember tud kényelmesebben átjutni a fürdőbe. Ez a híd teszi lehetővé, hogy sok ezren látogathassák gépkocsi nélkül a tiszaligeti rendezvényeket, porgramokat, sporteseményeket. Ez a híd lehet Szolnok város egyik szimbóluma, miután a Tiszavirágot, a Kérészt szimbolizálja. Azon senki még soha nem vitatkozott, hogy kell egy normális közúti híd is Szolnok városába. Szeretném, ha megértené, egy ilyen híd megépítése az állam feladata, költségvetése pedig meghaladja a 20 milliárd forintot. A gyaloghídé 1,3 milliárd forint, és az is uniós forrás. Nincs összefüggésben a két híd egymással. Nem a Szent István-híd négysávosításáért dolgozom, hanem azért, hogy épüljön meg a négysávos 4-es út, és ahhoz egy új Tisza-híd.
9. armedX 2010. szeptember 8. 12:18
Tisztelt polgármester Úr!
Kérdéseim az Alcsi Holt-Tiszával kapcsolatos.
1. Strand, Labda út térségében júniusban (azaz VI. hóban) történt a legutóbbi szúnyogirtás! A teljes szezont nemhogy megkeserítették a vérszívók, de lehetetlenné is tették a kint tartózkodást. És senki ne hivatkozzon az időjárásra, mert ezek a szúnyog populációk itt keltek ki és nem ártereken meg pangó vizeken.
Az elmúlt évek szinte szúnyogmentesek voltak. De nem az időjárásnak hanem az irtás lelkiismeretességének köszönhetően. Ugyanis akkor a légi irtások nem maradtak abba a nyár elején, továbbá alkalmanként 2x2 fordulót tett a repülő. Lefedve az Alamand dűlőt - Holtágat - Strand utcát- majd végül a Labda utcát. Idén csak 1 fordulót végzett a gép: bejött a Holtág szélén és visszament a középső házsoron. Azóta se járt erre... Nem is ért semmit ez a hanyag irtás.
A földi irtás ugyanilyen látszattevékenység volt. Egyszer végig ment az autó, de olyan nagy sebességgel, hogy egy kétütemű robogó "füstje" is erőteljesebb mint amit ez hátrahagyott. Még az elmúlt években Végig ment (lépésben!!!) az Alamnd dűlőn, majd átjőve a Labda utcán is. Így a két köd összeérve teljes szélességben lefedte a Holtágat, annak nádasait és a kiskerteket is. És nem is volt szúnyog egy darab sem.
A tervezett 4-5 irtás helyett, akár 9-ről is beszéltek korábban. Itt miért nem történt meg a 4 sem? Ki a felelős és hová tették a pénzt?
Állításomat legalább 15, itt lakó tanúval tudom alátámasztani. Egyébként a tisztelt sofőrjének is ebben a körzetben van kertje, ahová szinte napi rendszerességgel kijár a hivatali autóval. Azt még megérteném, hogy készenlét miatt hazaviszi a gépkocsit, de a szabadidős tevékenységéhez erkölcstelennek tartom, hogy az adófizetők pénzét veszi igénybe.
2, Idén a Holtág kezelését átvette a KÖTIKÖVIZIG. Az eddig megszokott vízszintet jó 30 centivel megemelte, számos stéget elöntve. Kell a víz ebbe az amúgy is elmocsarasodó Holtágba, de akkor eddig miért nem ezt a vízszintet tartották, hogy a stégtulajdonosok ehhez tudjanak igazodni. (dilettáns volt az eddigi kezelő?) És ugye eddig is fizettünk és most is szép összegeket fizetünk a stégekért, most meg újíthatjuk fel... Ráadásul olyan aljas szerződést írattak velünk alá, ahol mi fizetünk, mindenért felelősek vagyunk, jogunk semmi, a kezelő meg tejhatalmú úr, bármiféle kötelezettség nélkül. És megjegyzem, hogy nekünk itt nem azért van stégünk mert úgy kényelmesebb, hanem mert a város hagyta agyonra elöregedni a Holtágat. A vízinövényék már tavasszal áthatolhatatlanul feltörnek a felszínig, a partot pedig elmocsarasodott 15 méteres nádfal övezi. Így horgászat (amiért megint csak nem keveset fizetünk)a partról kivitelezhetetlen.
3, Tervezik e ennek a környéknek a csatornázását?
4, Remélem nem azon törik a fejüket, hogy ismét elodázhassák egy újabb mondvacsinált ürüggyel a MOL kúti turbó körforgalom kivitelezésének kezdését... hanem végre neki is látnak!
Tisztelettel:
Zoltán
Tisztelt ArmedX!
Azt gondolom, ha valamivel meg lehet elégedve Szolnok városa, az a szúnyogirtás. Természetesen vannak olyan évek, ilyen volt ez az idei is, amikor a Tisza vízállása nem tette lehetővé azt a tökéletes irtást, amit 11 éven keresztül megszokhattunk. Elnézést kérek Öntől a Tisza nevében is. Szeretném, ha nevét és címét és telefonszámát is megírná nekem, hogy a sofőröm megkereshesse Önt és megbeszéljék a rá vonatkozó kérdést, mert nincs kertje a Holt-Tiszán, máshol se, a hivatali autót hivatali ügyekre használja. Én tartom erkölcstelennek azt, hogy valaki név nélkül, felelősségvállalás nékül közzétesz olyan információkat, amelyek mérhetetlenül gyalázatosak. 2. kérdésére: nem tudom a választ, utána kell nézzek. 3. kérdésére: a környéket akkor tudjuk csatornázni, ha pályázati források rendelkezésre állnak majd. Kétszer adtuk be a pályázatot a Holt-Tisza rehabilitációjára, partrendezésre és a környék csatornázására, mind a kétszer elutasítottak bennünket. 4. kérdésre: nem tudom kinek címezte ezt a kérdést, hogy ki odázza el újabb mondva csinált ürüggyel a kereszteződés megépítését, új kormány van, új gondolkodásmód, de ettől még az érvénytelen közbeszerzési eljárást meg kell ismételni. Szerintem 2011. nyarára elkészül a csomópont.
11. degudegu 2010. szeptember 8. 13:05
Tisztelt Szalay Úr !
Erdeklodnek Alcsiszigeti Holt-Tisza jovojevel kapcsolatban. Ritkan esik szo errol az egykor csodalatos, mara haldoklo vizrol. Teny hogy hatalmas beruhazas a meder, a viz es a part rendbetetele (az uduloteruletekre vezeto utak allapotat gondolom nem kell bemutatnom...)de jo lenne ha hallanank valamit legalabb a kezdo lepesekrol, ha latnank valami szandekot a viz megmentesere...
(Eu tamogatassal, Norveg alappal, udulo tulajdonosok, horgaszok segitsegevel, allami tamogatassal (stb) osszefogassal talan megoldhato lenne, de en ugy latom hogy alapvetoen a szandek hianyzik...)
Koszoni valaszat egy horgasz a vizek varosabol, vagy ahogy azt nevezik: a horgaszhatatlan vizek varosabol...
Tisztelt Degudegu!
Én nagyon sok olyan emberrel találkozom, aki nem azt mondja, hogy horgászhatatlanok a vizeink, hanem azt mondja, hogy de jó itt Szolnok környékén horgászni! A fentiekben leírtam a Holt-Tisza fejlesztési elképzeléseit. Még egyszer: mederkotrás, partrendezés, 1000 m-es kajak-kenu pálya kialakítása, csatornázása a part menti telkeknek, úthálózat fejlesztés. Az egész a város turisztikai fejlesztéseinek is alapját kell, hogy képezze. A városi sportcentrum Holt-Tisza-parti fejlesztései már ez irányba hatnak.
12. Menyus2 2010. szeptember 8. 13:16
Kedves Nyelvészek! Van aki ötleteket ad, és a város előrehaladását szorgalmazná, ti meg szartok bele, és ilyen -már bocsánat- szarságokon akadtok fenn. Tőletek is elvárható lenne, ha már a jelenlegi polgármesterünknek kell kérdést feltenni, akkor nem az olyan ember íráshibáin ércelődtök, aki komoly szándékkal szól hozzá a cikkhez.
Én a Polgármester Úrnak már személyesen tolmácsoltam az igényeket, és az ötleteket, de, hogy X Urat elkeserítsem, az adott lakossági fórumon, nagy-nyilvánosság előtt, Szalay Úr kijelentette az X Úr által felvetettekre, hogy, "Ha nem tettszik valakinek Szolnok, annak itt nincs helye, el lehet költözni máshová". Szerintem nem kell mit hozzáfűznöm.
További szép napot!
Tisztelt Menyus!
Jó lenne, ha nem terhelné hazugságokkal a Szoljon.hu oldal olvasóit. Én sosem mondtam azt, amit Ön leírt, nagyon szomorúan veszem, hogy összekevert Gyurcsány Ferenccel, ezt kikérem magamnak! Pont az ellenkezőjéről szoktam beszélni, arról, hogy a szolnokiak legyenek büszkék arra, hogy itt élnek, örüljönek, hogy szolnokiak. Ezért hoztuk létre a Szolnok hazavár programot is, mely a szolnoki cégek és az önkormányzat együttműködésével egy olyan ösztöndíjrendszert biztosít, mely mögött szolnoki cégek munkahelyet is biztosítanak a hazavágyó egyetemistáknak, főiskolásoknak.
Még egyszer kérem, tartsa meg magának hazug, megalapozatlan állításait.
15. chivaska 2010. szeptember 8. 17:27
Tisztelt Polgármester Úr!
Szeretném megkérdezni,a városnak mely szervezete az,amelyik a hajléktalanokkal szemben jogosult eljárni! Hiszen a rendőrségnek gyakorlatilag semmiféle jogalapja nincs ellenük intézkedésre,maximum igazoltathatja,aztán ennyi! Pedig egyszerűen felháborító,ahogyan némelyikük viselkedik! A Várkonyi téren levő buszmegállóba/a toronyház oldalán,a 24-es megálló/gyakorlatilag beköltöztek! Piszkosak,büdösek,hangosak,alkalmanként részegek! Minden másnap reggel jövök arra munkából fél és háromnegyed nyolc körül,amikor az iskolába mennek a gyerekek,emberek dolgozni,de a megállót messze elkerülik,oda eső esetén se merészkednek,mert nem akarnak konfliktust! Szólni egyébként se igen mer senki! Ugyanez a helyzet a Városmajor úti buszforduló megállóinál/és még biztos van pár/,itt is gyakorlatilag itt laknak a hajléktalanok! Én sajnálom őket,de csak azokat,akik önhibájukon kívül kerültek ebbe a helyzetbe,de ők nem is itt vannak! Ezek arrogáns,elviselhetetlen emberek,ha rájuk szólnak,fenyegetőznek,szidalmaznak! Förtelmes bűzzel,és szeméttel járnak! talán,ha valakinek lenne joga és lehetősége,hogy valamilyen formában kordában lehessen őket tartani,jelentősen javítaná a város megítélését!Nem lehetne őket közmunkára fogni? Vagy ha nem is,de legalább egy rendőri igazoltatás esetén a markukba nyomni a seprűt,lapátot,hogy maga után takarítson össze! Nyilván hatásosabb lenne,mint egy helyszíni bírság,amit a büdös életben be nem lehet tőlük hajtani!Persze mindez vonatkozik a kisebbségre is,tőlük ugyanúgy jobb a három méter távolságot tartani,mint a hajléktalanoktól! Ők ugyanolyan hangosak,büdösek,és elviselhetetlenek,szólni nem lehet nekik,elfoglalják az összes ülő alkalmatosságot,köpködnek,ordítva beszélnek,fújják a füstöt/Szolnokon is be lehetne vezetni a nemdohányzó buszmegállókat/,majd ha jön a busz,tolakodnak,irány a hátsó ajtó,hiszen biztos bérletük van! A jó érzésű,tisztességes munkába járó,munkából élő emberek meg szépen meghúzzák magukat! Ön szerint jól van ez így?
Köszönöm,hogy elolvasta,és várom válaszát!
Tisztelt Chivaska!
Kötelező érvénnyel a város sem tudja a hajléktalanokat eltávolítani különböző területekről, de kiépítettünk egy olyan ellátó rendszert, mely hozzávetőleg 100-110 hajléktalan befogadására alkalmas. A Tószegi úton a Gyökér úton és a Liget úton is van szálláslehetőségük. Sajnos sokan vannak, akiket az utcai szociális munkások sem tudnak bekényszeríteni ezekre a helyekre, inkább választják a szabad ég alatti létet. A rendőrökkel többször elvitetjük Őket, be kell valljam, elég kis eredménnyel. Sokan vannak a város több területén, akik megsajnálva őket, etetik, itatják a hajléktalanokat, akik odaszoknak. Bevallom őszintén, nem tudom az igazi megoldást. Őket még közmunkára sem lehet fogni, mert nem képesek megfelelő színvonalú munkát végezni. Egyébként 600 közcélú foglalkoztatott van a városban, őket láthatja takarítani sárga mellényekben de ők a bűnmegelőzési csoport tagajai is. Van közöttük karbantartó, őrző-védő feladatokat ellátó és sok minden más munkát végző.
16. Botond0211 2010. szeptember 8. 17:39
Tisztelt Polgármester Úr!
Remélem Szolnokon nem "kirakatrendezés" folyik.A belvárosban már hat nyelven beszélő intelligens utastájékoztatók tömkelege fogadja az utasokat, míg a külterületeken egy nyamvadt buszmegállóra sem futja a közösből. Pedig a befelé jövő utas is ugyanazt a szolgáltatást szeretné igénybe venni, mint a belvárosiak. Itt konkrétan, a Rózsa Ferenc utcai belvárosba tartó útvonalon lévő nem létező buszváróra gondolok.Tudniillik, hóban, sárban, esőben váró tömegek indulnak reggelente munkába vagy iskolába a belvárosba, áznak és fáznak a szabad ég alatt.
Nem kell ide útvonalközlő automata, hanem csak egy normális megállóhely ami az időjárás ellen megóv.
Tisztelt Szalay Úr!
Egy biztos szavazatot megér a buszmegálló elkészítése a választásokig, és látja ugye, hogy ez nem is égig érő, teljesíthetetlen kérés.
A szavazás is ilyen egyszerű,de sok kicsi sokra megy.
Köszönettel, tisztelettel, erővel egészséggel.
Botond
Tisztelt Botond!
Igaza van, az elkövetkezendőkben több energiát és főleg pénzt kell fordítani a külterületekre, de mindennek sora van. Az elmúlt 4 évben a belváros és a belvároshoz közelebb eső részek fejlesztése történhetett meg, sok szandai és Széchenyi-lakótelepi fejlesztési programmal. Mondhatom Önnek, kiemelten figyelni fogok arra, hogy a következő ciklusban a kiljebb eső részek is fejlődjenek. A Rózsa F. úti buszmegálló kapcsán, mondhatom igaza van, remélem gyorsan meg tudjuk oldani a problémát. Szeretném azonban kérni, ne más rovására gondolkodjon, mondjuk a Rózsa F. úti fejlesztésben, hiszen ami megépült, arra inkább büszkének kellene lennünk. Egyébként 46 db új buszmegálló épült, 9 buszmegállóban van intelligens utastájékoztató oszlop, 21 új buszt vásároltunk a városi tömegközlekedés javítása érdekében, és építettünk egy vadonat új buszpályaudvart. Mindezt természetesen együttműködve a Jász-Nagykun Volán Rt-vel. Bízom benne, Ön is elégedett ezzel a szolgáltatással.
18. csubakka 2010. szeptember 8. 18:26
Kapunk majd valamikor (többszöri határidőmodositás után ) egy gyaloghidat, ami orvosolja a város égető közlekedési gondjait. Itt csókoltatom, aki kiokoskodta a mostanit. Ha emlékezetem nem csal, Szalay Ur 2006-ban második közúti hidat igért, nem pedig ezt a "dobjunk valamit a népnek". Kinek kell ez? Ugyan hány milliárdjába kerül ez a városnak? Ha egy idegen bejön a városba, ki sem talál, sehol egy tábla semmi, csak ilyen marhaságok: 4-es ut felé, Besenyszög, tenyérnyi táblán az Ady végén: Tisza hid. Röhej. Egyébként osztom Menyus véleményét! Egy nagy kirakat az egész.
Tisztelt Csubakka!
Valóban tiszta röhej, javaslom vitatkozzon Menyussal, vagy akár értsen vele egyet! Én elhiszem, hogy nehéz megemészteni, hogy fejlődik, épül, szépül Szolnok, még a rossz érzését is értem, mert hát nehéz beismerni, hogy Ön eddig még nem tudott hozzátenni semmit a város fejlődéséhez. Valóban közúti hidat ígértem 2006-ban Szolnok városának. Mertem ezt mondani azért, mert ugyanebben az évben, ha emlékszik rá, Medgyesi Péter az akkori miniszterelnök itt a szolnoki kihelyezett kormányülésen mondta el, hogy 2007-re megépül a Szolnokot elkerülő M4, M8 autópálya, a Tiszapüspökinél átivelő közúti híddal. Tehát kérdezze meg szocialista barátait: hol is van a Tisza-híd? Egy másik adalék, sőt tény: a 2009. év költségvetése 100 millió forintot biztosított a Csáklya úti híd tanulmányterveire. Nem történt semmi, a pénzt visszavonták, a tervek nem készültek el, megint egy nagy lufi durrant szét híd-ügyben. Emlékszik ki volt akkor kormányon? A gyaloghídról csak annyit ismétlésként, mert fönt már egyszer leírtam, 1,3 milliárd Ft-ba kerül és UNIOS támogatásból kaptuk a pénz 80%-át, és egy kis színes: a kampus átadáson Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr 200 millió Ft-ot ígért a gyaloghíd építéséhez, de nem lett belőle semmi. A gyaloghíd gondolata hozzávetőleg 40 éve született Szolnok városában. Hát ennyit.
27. AntiIQ 2010. szeptember 9. 02:37
Tisztelt Polgármester úr!
Négy évvel ezelőtt Ön 12 pontból álló ígéretet tett nekünk, ezekből csak hármat idézek:
4. 3000 új munkahelyet hozunk létre. Szolnoki vállalkozóknak adjuk a beruházásainkat és adókedvezménnyel segítjük a fejlesztéseiket.
9. A közlekedés normalizálása érdekében: új Tisza-hidat építünk, kitiltjuk az átmeno kamionforgalmat a városból, felülvizsgáljuk a parkolási rendszert, rendbe hozzuk az utakat.
11. 300 új önkormányzati bérlakást építünk.
Kérdéseim: A sok milliárdnyi beruházásból mennyit végeztek valóban szolnoki vállakozók? Az ígért 3000 új munkahelyből mennyi valósult meg és a gyár bezárások során mennyi szűnt meg? Most, 2010 őszén mennyivel több munkahely van a városban, mint 2006 őszén volt? A parkolási rendszer felülvizsgálatán eredetileg is az áremelést és a fizetős területek jelentős bővítését, lakóterületekre történő kiterjesztését értették, vagy csak egyszerűen így sikerült? Azt tudjuk, hogy az ígért 300 önkormányzati bérlakásból eddig egyetlen egy sem készült el. Hol tart a projekt? Még csak tervezgetik, vagy már építik is a lakásokat?
Tisztelt AntiIQ!
Valóban 12 pontos választási programot ajánlottam Önöknek, ebből 90%-a teljesül. A munkahely teremtésről, a teljesség igénye nélkül: Stadler 2012-ig 200 fő, Segura 200 fő, Járműjavító 1200 fő munkahely megtartás, Family Center 100 fő, Pelikán Bevásárló Központ 400 fő. A Stadler és a Segura beszállítói 2012-ig 1000-1500 főt jelenthetnek. A Panelprogram, az útépítések, a Tisza-ligeti beruházások, a Campus építés, a játszótér építések, stb. hozzávetőleg másik 500-600 munkahelyet jelentettek. Ezek zömében szolnoki munkavállalók és szolnoki cégek munkájával valósultak meg. Az új Tisza-hidat már fentebb elmondtam. A József A. útról, Mátyás kir. útról, Abonyi útról kitiltottuk a 11,5 tonnánál nehezebb gépjárműveket.
Sajnos valóban nem tudtunk 300 új önkormányzati bérlakást építeni, mert ellentétben az 1998-2002. közötti kormányzati gondolkodással, az új kormányzat nem támogatta a bérlakás építési programot. Ha emlékszik, 2000-ben 91 db bérlakást építettünk a Mester úton, 2002-ben pedig közel 90-et a Vegyiművek Lakótelepen. Természetesen nem aduk föl a gondolatot, a Mester úti volt magyar laktanya területére megterveztettük a lakásokat, szeretnénk itt kedvezményes telkeket is osztani.
41. onlineinterju 2010. szeptember 10. 19:06
Tisztelt Polgármester Úr!
Én arra lennék kíváncsi - gondolom több szolnoki lakossal együtt - hogy a kibocsátott kötvények után a kamatokat miből fogják jövőre fizetni, ennek mennyi az összege és, hogy mire használták fel az abból befolyó összeget. Köszönettel várom válaszát!
Tisztelt Ismeretlen!
A kötvénykibocsátás kapcsán köszönöm kérdését, mert így tudok válaszolni az ehhez kapcsolódó kérdésekre. 2006. óta évről-évre csökkent az önkormányzatok támogatása. 2009-ről 10-re 600 millió forinttal, 2008-ról 2009-re 1 milliárd forinttal Szolnok város vonatkozásában. Ráadásul egy belügyminiszter tán Lampert Mónikának hívták, kimondta, a FIDESZ-es önkormányzatoknak nem fognak pénzeket juttatni a pályázatokból, ne féljenek a szocialista polgármesterek. Nos ennek tükrében, úgy döntöttünk, nem hagyjuk tönkremenni Szolnokot és a legkedvezőbb forráslehetőséghez, a kötvénykibocsátáshoz nyúlunk. 9,5 milliárd forint kötvényt bocsátuttunk ki, mely a szakembereknek köszönhetően 1,8 milliárd forint a városban elkölthető tiszta hasznot hozott. Kb. 1/3 részét működésre, 2/3 részét fejlesztésre fordítottuk. Aki azt mondja, felesleges volt, az azt is mondja, hogy be kellett volna zárni Szolnokon középiskolákat, általános iskolákat, óvodákat. Azt mondja, felesleges volt 3040 lakásban elvégezni a panelprogram felújításait, azt mondja: miért is építettük közel 150 utat és járdát, miért fejlesztettük az Ipari Parkot, mely új termelő beruházásokat hozott Szolnokra, miért fejlesztjük Szandaszőlőt, miért építettünk uszodákat, sportpályákat, miért szépítettük a parkokat, miért virágosítottuk a várost. Azt mondja, felesleges beruházás volt a 21 új autóbusz megvásárlása, a gyaloghíd megépítése, a Verseghy Gimnázium felújítása, és az intézményhálózat rekonstrukciója. Számomra ez vállalhatatlan volt, ráadásul tudtam, hogy az új termelő beruházások hozhatnak annyi pluszt a város adóbevételeihez, amelyekből vissza tudjuk fizetni a kötvény részleteit. Bízom benne, elfogadja a válaszomat, hiszen a fent említett fejlesztések mind-mind arról szóltak, hogy egy élhetőbb, szerethetőbb, szebb Szolnokot hozzunk létre.
42. c-noemi 2010. szeptember 11. 12:05
Tisztelt Polgármester Úr!
Én nem kérdezni szeretnék öntől, meg szeretném köszönni, hogy vissza rakatta a kosárlabda-palánkot a Hild V. út és a Lovas I. út között lévő aprócska, ámde számunkra nagyon is fontos kosárlabda pályára. Sokat jelent nekünk, hogy újra tudunk kosarazni. Nem telt el nap úgy mióta vissza lett téve, hogy ne lett volna lent valaki. Ezúton szeretnék köszönetet mondani az összes kis és nagy kosaras nevében. Czinkóczky Noémi, aláírásgyűjtő. :)
Kedves Noémi!
Használjátok egészséggel a pályát, érezzétek magatokat jól rajta!
49. drferi 2010. szeptember 13. 13:28
Tisztelt Polgármester Úr!Olvasván a szolnoki FIDESZ választási szlogenjét,"Építsük tovább együtt Szolnokot!", először az jutott az eszembe, hogy semmi akadálya ennek, de aztán az is eszembe jutott , hogy miből?Megint hitelből, vagy kötvény kibocsátásból?Tudomásom szerint a város úgy eladósodott, hogy már 2011-2012-től egy forint hitelt nem tudunk felvenni, nem tudunk fejleszteni.Kérem tájékoztasson arról, hogy a jövőben a fejlesztéseket miből tudjuk megvalósítani, és arról, hogy lehet- e úgy fejleszteni, hogy a város ne adósodjon el az eddiginél jobban?Programjában miért nem tűzte ki a város adósság állományának csökkentését?
Tisztelt Drferi!
Az Építsük tovább Szolnokot szlogen arról szól, hogy Önnel, Önökkel együtt dolgozzunk azon, hogy még élhetőbb, lakhatóbb legyen a város. Ez nem csak pénz kérdés! Az az arculat, amit most kialakítottunk, az a vonzerő, amivel most Szolnok rendelkezik bizakodással tölthet el, hogy új munkahelyek, új fejlesztések valósulnak meg Szolnokon. Az Építsük tovább Szolnokot arról is szól, hogy erődödjünk lelkiekben, mentálisan és higyjük el, egy jó városban élünk, és erősek vagyunk. Természetesen az sem baj, hogyha megjlátjuk a jót, kritikával illetjük a rosszat, de ezt a megfelelő arányban.
Azon dolgozunk, hogy olyan pályázati pénzekhez jussunk, amelyek segítenek a város fejlődésében. Higyje el, most hogy mögöttünk van a kormány, meg fogjuk oldalni a problémát. Segítsen benne!
A további kérdéseket és az azokra adott válaszokat itt találja
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 79 hozzászólás érkezett-
79. Chrystal7 2010. szeptember 22. 11:18
Óriásit csalódtam a "Tisztelt Polgármester Úr" válaszain. Jó diákként szépen megtanulta a politikusi "mesterséget". Fennhéjázó, mellébeszélő, és csak azt látja meg amit Ő akar. Hülyeségeket beszél, és nem racionálisan gondolkodik. Például a sokszor emlegetett gyaloghídnál arra gondolt valaki, hogy parkolni hol fognak az emberek???? Megállnék előtte hogy átsétáljak a strandra. De hol? Miért van csend a Volán körül? Ki eteti még mindig a fejét a Kossuth tér kapcsán? Az összes üzletet megölték. Ezeket Ők komolyan nem látják? Én már régen feladtam, amire nem is vagyok büszke. Feladtam, hogy egy tisztességes emberek által vezetett országban élhessünk. Semmi esélyünk rá!
-
78. mongi714 2010. szeptember 20. 09:38
Tisztelt Mindenki!
Szerintem nem rossz egy olyan városban élni, ahol arról vitatkozhatunk, hogy mindenkinek jók-e azok a beruházások, amiket végrehajtott a városvezetés az elmúlt négy évben. Szerintem, jó egy olyan városban élni, ahol arról vitatkozhatunk, hogy a város, vagy Volán fizeti-e az igen fiatalnak mondható Volán járműpark lízingdíját.
Kiderül sajnos a kommenteket olvasva, hogy választójogot értelmi cenzushoz kötni nem rossz ötlet... De szerencsére az értelmes hozzászólásokból kiderül az is, hogy mindenkinek más-más jellegű érdeke, élménye fűződik egy adott helyhez, egy adott problémához.
Valaki teljesen lezárná a Kossuth teret,és van, aki újra megnyitná a forgalom előtt. Valaki alig várja, hogy elkészüljön a gyaloghíd, de van aki szerint pénzkidobás... Nekem például megoldást jelent a gyaloghíd arra, hogy ne kelljen a nagy forgalomban átbumliznom kocsival a Tiszaligetbe, ha strandra, vagy sportolni megyek. Ha 5 perc alatt átsétálhatok, akkor miért pöfögnék a hídon!? Én szívesen ücsörgök a Kossuth téren, ha épp ráérek, még akkor is, ha nem törnek olyan magasra a vízsugarak, mint ahogyan az a nagykönyvben megvan írva. Nekem is tetszene a díszvilágítás és az aláfestő zene, de ha azokra a szkeptikusokra hallgatnak anno, akik szerint fölösleges a Kossuth teret felújítani, akkor ma ez sincs... Az sem utolsó szempont, hogy igényesebb városokba, igényesebb körülmények közé szívesebben jönnek olyan beruházások is, melyek előre vihetik a város fejlődését, és nem csak a munkaerő kizsigerelését célozzák, majd továbbállnak. Az sem elhanyagolható, hogy a munkahelyek száma, ha nem is drasztikusan, de növekedett Szolnokon. Történt ez akkor, amikor gazdasági válság, és egy azt is felülmúló kormány sújtotta az országot, és mindenütt leépült minden.
Mindig vannak fontosabb kérdések, és mindig van más elképzelés, de a városvezetésnek az itt élők többségét kell szolgálni. Márpedig az itt élők többsége szerintem elégedett Szolnok fejlődésével. Bárhogyan is vélekednek az emberek a Fideszről, Szalay Ferenc munkáját rengetegen elismerik. Mindig van fontosabb kérdés, és mindig van égetőbb probléma, ahogyan jobb megoldás is. De kívülről nem látjuk azokat a tényeket, körülményeket, melyek egy-egy döntést megalapoznak.
Én elégedett vagyok Szalay elmúlt négy évével. Amivel nem, arra úgy tekintek, hogy több ember érdekét szolgálja, mint amennyinek kárát, vagy ha valami nem valósult meg, akkor arra feltehetően nem volt lehetőség. Ilyen nyolc év után csoda, hogy működnek az iskoláink és így is fejlődik a város.
Ha az ember szétnéz a saját környezetében, lakásában, kertjében akkor tízszer annyi elvégezendő feladatot tud felsorolni, mint amennyit elvégzett az elmúlt héten, vagy évben. Szerintem így van ez a városban is. Az a lényeg, hogy folyamatosan dolgozzon a város vezetése a problémák megoldásán, és ami elkészül, az ne essen szét, és ne menjen tönkre úgy, mint ahogyan Botkáné garázdálkodásának mementói!
-
77. mongi714 2010. szeptember 19. 22:48
Tisztelt Mindenki!
Szerintem nem rossz egy olyan városban élni, hol arról vitatkozhatunk, hogy mindenkinek jók-e azok a beruházások, amiket végrehajtott a városvezetés az elmúlt négy évben. Szerintem, jó egy olyan városban élni, ahol arról vitatkozhatunk, hogy a város, vagy Volán fizeti-e az igen fiatalnak mondható Volán járműpark lízingdíját.
Kiderül sajnos a kommenteket olvasva, hogy választójogot értelmi cenzushoz kötni nem rossz ötlet -
76. Pafapala 2010. szeptember 19. 13:41
53-s kérdéshez..és a válaszhoz. A ma történtek arra inspirálnak, reagálnom kell.
Kérdéseim között voltak a a hivatalra tartozók, mégsem kaptam választ!
Válaszát kifogásolhatónak tartom, azon oknál fogva, hogy részleteiben tud az ügyről. Részben tőlünk, részben, azoktól akik odajárnak lőni, akikkel személyes kapcsolata is van.
Polgár mester úr! Ön válaszát tekintve úgy gondolom elutasító, feledékeny, vagy csak egyszerűen cinikus..., de én tudom semmiképpen nem tájékozatlan. Több oldalról sem.
Azt is tudom, emlékszik arra a beszélgetésre (2009 04 08.polg.hiv.), ahol többünk előtt elismerte, megérti a szitut, és az a véleménye ez a tevékenység, nem való ide. Talán arra is emlékszik, Ön javasolta a bírósági szakasz után térjünk vissza az ügyre, kvázi, keressem meg Önt.
Megértésének adott nyomatékot azzal is, hogy elmesélte, birtokába van a lőtérről anno a MÁV strandra átrepült lövedék...
Ezért is roppant érdekes a hivatali levelében közöltek szerint amit tett, és amit ITT JAVASOLT.
Tehát csak a tisztázás kedvéért: Nem kunyizok, és nem könyörgünk alamizsnáért, sem a polgármester hivatalához, sem Önhöz.
Mi tudjuk a kötelességeinket, de tudjuk a jogainkat is, de ebben a városban 5. éve sárba taposák. Tudjuk máshogy is lehetett volna, ha a hivatal nem a könnyebb utat válassza. Tisztes és megillető jogaimért és jogainkért harcolunk. Ahogy tenné más is hasonló helyzetben.
Igenis elvárható mint a város első emberétől, hogy a megoldásokban a segítségünre legyen. Ön beállt azok közé, akik szemet hunynak, és a bíróságra lökték az ügyet. Néhány magát mindenekfelett tartó illető védelmében.
Miért nem mondják ki az igazat, kié a lőtér? Vállalva a valóságot....mert bizony elég furcsa dolgokat halllani..a lőtérrel kapcsolatba-..(nem elég , hogy néhány fő ingyen jutott, 1997ben 35millióhoz,) hogy majd kik járnak ide?
Mi a véeménye? Talán a lövészklub is tehetne, tehetett volna már valamit, hogy ne így legyen! sportembereknek ismerni kell-lene a fair play szabályát.
Olvasom milyen szépen hangzik, az egyik válasza:" -
75. mongi714 2010. szeptember 18. 19:37
Tisztelt Mindenki!
Szerintem nem rossz egy olyan városban élni, hol arról vitatkozhatunk, hogy mindenkinek jók-e azok a beruházások, amiket végrehajtott a városvezetés az elmúlt négy évben. Szerintem, jó egy olyan városban élni, ahol arról vitatkozhatunk, hogy a város, vagy Volán fizeti-e az igen fiatalnak mondható Volán járműpark lízingdíját.
Kiderül sajnos a kommenteket olvasva, hogy választójogot értelmi cenzushoz kötni nem rossz ötlet -
74. mongi714 2010. szeptember 18. 19:23
az a
-
73. mongi714 2010. szeptember 18. 19:17
Nekem például megoldást jelent a gyaloghíd arra, hogy ne kelljen nagyobb forgalomban átbumliznom kocsival a Tiszaligetbe, ha a strandra, vagy sportolni megyek. Ha 5 perc alatt átsétálhatok, akkor miért pöfögnék a hídon!? Én szívesen ücsörgök a Kossuth téren, ha épp ráérek, még akkor is, ha nem törnek olyan magasra a vízsugarak, mint ahogyan az a
-
72. mongi714 2010. szeptember 18. 19:16
Valaki teljesen lezárná a Kossuth teret, és van, aki újra megnyitná a forgalom előtt. Valaki alig várja, hogy elkészüljön a gyaloghíd, de van, aki szerint pénzkidobás
-
71. mongi714 2010. szeptember 18. 19:07
Tisztelt Mindenki!
Szerintem nem rossz egy olyan városban élni, hol arról vitatkozhatunk, hogy mindenkinek jók-e azok a beruházások, amiket végrehajtott a városvezetés az elmúlt négy évben. Szerintem, jó egy olyan városban élni, ahol arról vitatkozhatunk, hogy a város, vagy Volán fizeti-e az igen fiatalnak mondható Volán járműpark lízingdíját.
Kiderül sajnos a kommenteket olvasva, hogy választójogot értelmi cenzushoz kötni nem rossz ötlet -
70. ValakiValahol 2010. szeptember 16. 12:00
Ismét a szokásos "Szalays" válaszokat kaptuk. A kommunikációs tréningek szokásos fordulatait használva ál válaszokat adva a kellemetlenkedő kérdésekre.
Pár gondolat:
A Kossuth teret élettel telinek nevezni és 1000 sétáló gyereket/szülőt látni a téren folyamatosan... Nem tudom milyen optikán néz le a térre a Hivatalból??? A gyerekek kezét egyébként sem lehet nagyon elengedni, mert a buszok 40-50-nel a taxisok jobb esetben 60 fölött simán áthúznak a téren. (Miért kell őket beengedni? Ha sétáló tér/utca, ne lehessen csak a megkülönböztetett járműveknek átmenni!) Esetlegesen egy sebességmérő készülék érdekes adatokat mutatna... A téren lévő szökőkút is az évek folyamán egyre kisebb mértékű látványt nyújt. A beépített díszfényeket még senki nem látta, mert kezdetben este 9, idén már este 8 órakor lekapcsol a szivattyú. A vízsugarak magassága is évente egyre csökken, kivéve ha a Polgármesteri Hivatalba küldöttség érkezik, mert akkor érdekes módon a régi magasságokba emelkedik a vízoszlop. Ha nincs pénz a fenntartásra, üzemeltetésre, miért kellet megépíteni???
Ahogy olvasom a válaszait minden rossz ami lehet az MSZP és minden jó az Ön/FIDESZ. Megrágalmaz volt minisztert, ha már úgysem olvassák a válaszait belefér Ön szerint. (Nem védem egyik felet sem, de etikátlannak tartom a válaszit!)
Én a gyaloghidat jó ötletnek tartom, ha lesz értelme átmenni rajta a Ligetbe valamilyen programért. Ma maximum a Ligetbe járó főiskolások (5000 fő???), sportolni akaró vagy meccsre járó ember fogja igénybe venni. A strandot nem említem (Nem tudom hol látott, amikor kint volt a strandon szétnézni, ezer embert? Esetleg, ha a heti forgalomra gondolt.) Miért van az, hogy a cserkei/ceglédberceli strandokon találkozom a szolnoki arcokkal? Miért nem lehet a Tisza Fővárosában is olyan strandot létesíteni ahová az igényesebb szolnoki is szívesen elmegy. Higgye el, nem passzióból járunk a családdal főleg a cserkei strandra, hanem mert a gyerekek a Ligetben unják a semmit, és a kiszolgáló létesítmények (főleg éttermek, büfék) összehasonlíthatatlanul színvonalasabbak, olcsóbbak(!!!), mint a Tiszaligeti strandon. Így csak reménykedem, hogy lesz értelme a gyaloghidat használnom! Esetleg éttermek, pizzázók, kávézók (nem zsúfolásig) létesítése is érdekes lehetne. Ki lehetne akkor menni hétvégeken ebédelni, kévézni, sétálni, gyerekekkel a játszótéren játszani. Kalandparkot is lehetne a ligetben létrehozni, a fák ott vannak.
A szúnyogírtás hiányosságához én is csatlakozom. A Ligetben nem lehet a szabadtéri sportokat alkonyat után űzni, mert a szúnyog invázió elkergeti az embereket amint a reflektorokat felkapcsolják!
Egy utolsó gondolat: Az uniós csatlakozási tárgyalások idejében FIDESZ kormány volt hatalmon, a kvótákat akkor fogadták el, így a cukor termelésre vonatkozót is!
eladasok@vipmail.hu
u.i.: Remélem nem skatulyáz be az MSZP szavazók közé, mint az online interjúban az Önnel egyet nem értők többségét!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Való Világ5 | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Téged is vár a Nyíregyházi Főiskola | Állásajánlat a JIC-nél | Moziműsor
Képgalériák
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








