Online-interjú Szalay Ferenccel - folytatás
Mik ezek?
XTisztelt Polgármester Úr!
Lát - e esélyt a 4 sávos 4 - es út megépítésére?
Igen, a tervezése el is indult, a befejezése 2014-2015 környékére várható. Köszönöm a kérdést, mert Szolnoknak és térségünknek legfontosabb fejlesztési tétele a négysávos 4-es út. A gazdaság erősítéséhez elengedhetetlenül szükséges a jó közlekedési infrastruktúra. A statisztikák szerint egy kilométer autópálya mellé ötmilliárd forint értékű termelő beruházás települ! Ez a fejlesztés Szolnok életében azt jelentené, hogy minden befektető, aki az országban helyet keres magának, bennünket nézne meg az elsők között, hiszen közel vagyunk a fővároshoz, a Ferihegyi repülőtérhez, szakképzésünk magas színvonalú. Ha itt megtalálnak mindent, ami egy cég telepítéséhez szükséges, miért is mennének távolabbi városok felé?
Szalay Úr!
Milyennek tarja Szolnok közbiztonságát? Lát - e esélyt arra, hogy még több térfigyelő kamerát helyezzenek ki, akár a belvároson kívüli részekre is?
A közbiztonság kérdése fontos kérdés, hiszen alapvető jogunk a biztonságos, nyugodt élet.
A szubjektív biztonságérzet egészen mást mutat, mint a rendőrségi statisztikák. Ha kicsit is reálisak akarunk lenni, elmondhatjuk, s ezt a rendőrségi beszámolók is alátámasztják, s a fórumokon a beszélgetéseken is előjön, hogy bár vannak gondjaink, de közel sem olyan nagyságrendűek, mint az ország más településein. Nagyon fontos intézkedésnek tartom, hogy 20 térfigyelő kamera figyeli város különböző pontjait, közvetlenül a rendőrségre bekötve. Ezt kiegészítve a rendőrség a közterület-felügyelettel, a bűnmegelőzési szolgálattal közös járőrözést szervezett, s így erősíti a közbiztonságot. Szándékaink szerint ki szeretnénk még helyezni térfigyelő kamerákat, sebességmérőket, hiszen a Széchenyi lakótelep központi útján sokszor találkozhatunk önmagukról megfeledkező autósokról. A legfontosabb, s ez ügyben a kormányzat is nagy erőfeszítéseket tesz, növelnünk kell a rendőrség létszámát. 3500 új rendőr beállítását tervezi a belügyminisztérium.
Tisztelt Szalay Ferenc Polgármester úr!
Szolnokon a Barátság utcában lakom, élettársammal és kettő éves gyermekünkkel.
Szüleim Pozsonyi úton laknak. Két évvel ezelőtt, amikor a ház előtt rossz volt a gyalogjárda, a választókörzet önkormányzati képviselője (Dr. Bene Ildikó) intézkedett. Leaszfaltoztatta, hogy biztonságosan ellehessen járni ott. Köszönjük. Szüleimhez naponta járok babakocsival. Ekkor látom, hogy Bartók Béla úttól a belváros irányába naponta igen sok babakocsis kismama és gyalogos közlekedik, tehát forgalmas az útvonal. A 24 ezres Széchenyi városrész egyetlen egy gyalogjárdája, amely a belvárosba vezet. A Bartok Béla út torkolatnál a kanyarban a gyalogjárdát teljesen tönkretették a rájuk hajtó gépkocsik, amelyek a Reálspedíció Kft-től viszik az árut. Nyomvályú alakult ki, amelyben megáll a csapadékvíz, sár pocsolya keletkezik, téli időben pedig jégfelület. A gyalogjárda itt a közút felé lejt. Mi van, ha valaki ott elcsúszik, és a közúton köt ki. nyílván halálra gázolják!?
Az ott közlekedő babakocsis kismamák és gyalogosok élet és testi épsége, halálos baleset elkerülése végett kérjük, hogy állítsák helyre a gyalogjárdát, és helyezzenek el a kanyarban vagy 5 terelő vasoszlopot, hogy ne tudjanak tehergépkocsival ráhajtani és járhatatlanná tenni a gyalogjárdát.
Bartók Béla úton közlekedő egyetlen egy gépkocsivezető sem tartja be a
Kérdés: Mikor lesz készen a zebrás gyalogátkelőhely?
Mikor állítják helyre a Bartók Béla út torkolatnál a gyalogjárdát?
Tisztelettel:
Thurzó Gabriella Szolnok, Barátság út (sok száz gyalogos biztonságos közlekedése érdekében)
Ismert az Ön által fölvázolt probléma előttem is. Tavaszra helyreállítjuk a Bartók Béla út torkolatánál a gyalogjárdát. A zebrás gyalogátkelő már több időt vesz igénybe, de figyelembe vesszük az Önök kérdését.
Tisztelt Szalay Úr!
Ha újra ön lesz a polgármester, mi lesz a legfontosabb feladata a városban?
TJ
Tovább folytatjuk a termelő beruházások Szolnokra telepítését. A meglévő szolnoki cégek munkahely-megtartó programjait segítjük, az ipari park bővítésén is gondolkodnunk kell. Ehhez fontos dolog a már említett négysávos négyes út megvalósítása. Ugyancsak folytatjuk a lakható, élhető, biztonságos város megteremtésének programját. Sokkal több út és járda felújítására lesz szükség a külső városrészekben. Természetesen sok egyéb feladat is vár ránk, újjáépítjük a Tisza város felőli gátszakaszát, be kell fejeznünk a tiszaligeti körtöltés megerősítését. Biztonságosabbá kell tennünk néhány csomópontot, így a Vörösmező és a 442-es kereszteződésében, 4-es elkerülő és a régi 4es Mol-kútnál lévő kereszteződését. A Mester úti egykori magyar laktanya területén lakásépítési programot szeretnénk beindítani. Szeretnénk egy új belvárosi közúti hidat építeni, de ezt csak jelentős kormányzati segítséggel tudjuk megtenni. A városoktatási rendszerét és kulturális kínálatát meg kell tartanunk azon a szinten legalább, ahol most van.
Polgármester Úr!
Rendkívül színesek, mozgalmasan a városi rendezvények az utóbbi években, amihez gratulálok önnek és a szervezőknek. Engem az érdekelne, hogy az új művelődési ház, az Agóra mikor épül meg, az melyik kulturális területet fogja majd szolgálni?
Köszönöm válaszát!
Simon
Az Agóra közbeszerzését a napokban írjuk ki, 2011 végére kell elkészülnie. Sok olyan programnak ad majd otthont, mely a fiataloknak ad kikapcsolódást. Új helyet biztosít a városi televíziónak, jobb elhelyezési lehetősége lesz a Szolnoki Szimfonikusoknak, a gyerekeknek lesz benne kalandpark, s számos érdekes dolog.
Kedves Szalay Úr!
Örömmel vettem, hogy a belváros egyre szebb. Ám úgy érzem, nem ártana több figyelmet fordítani a külső városrészekre. Ez miként szerepel az ön jövőbeni terveiben?
Igaza van, a következő ciklus egyik kiemelt feladata a külső városrészek feladata kell, hogy legyen. Méltatlan, hogy a kórház mögötti területen gumicsizmában kell a gyerekeket kihordani a buszmegállóhoz. Méltatlan, hogy egy megyeszékhelyen még mindig sok földút van.
Tisztelt Jelölt Úr!
Őszintén megmondom, engem nagyon megnyugtat, hogy a saját városomban nem kell folyamatosan a pártok csatározását hallgatnom, béke van a városházán. Ezen kicsit ront a választási kampány, de ezt kibírom. A jövőben kikkel tudna együttműködni polgármesterként? Tartható-e a közéleti béke Szolnokon továbbra is?
Sándor T.
Nagyon fontos feladatnak érzem azt, hogy a város közgyűléséből ne a pártok acsarkodása hallatszódjon, hanem a nyugalom és a városért való tenniakarás. Azt kell, mondjam, a jelenlegi testület minden pártja nagyrészt partner volt abban, hogy ez így is legyen-. Természetesen nálunk is voltak ellentétes vélemények, viták, de hát ezek visznek előre. A kampányban valóban más a helyzet, de itt Szolnokon figyelünk arra, hogy a politikai csatározások ne váljanak személyeskedéssé, ne sértsék az ellenfél hozzátartozóit, családját, magánszféráját. Szerintem tartható a közéleti béke, én a város érdekében minden józan gondolkodású emberrel hajlandó vagyok együttműködni.
Tisztelt Szalay Ferenc,
Tisztelt Polgármester Úr!
Szandaszőlősön mikor lesz kész a központ átépítése és a művelődési ház felújítása? /Ehhez kapcsolódik másik kérdésem is./ Az iskola felújítása szerepel-e a programjában?
Válaszát előre is megköszönve, maradok Tisztelettel BL
A szandai központ átépítése heteken belül elkezdődik. Az iskola előtti és a rendelő előtti terekre gondolok most. A művelődési háznak a kiviteli tervein még dolgoznak a szakemberek, annak felújítása így jövőre tolódik. Az iskola felújítására a pályázatot beadtuk, a döntés függvényében indulhat el ott is a beruházás.
Tisztelt Polgármester Úr!
Mit tart az Ön által vezetett önkormányzat legnagyobb eredményének?
Köszönettel: Boldizsár János
Talán az ipari park fejlesztése mutat a legmesszebb, hiszen ennek köszönhetően tudtunk új, jelentős cégeket hozni a válság ellenére Szolnokra. Ne felejtsük, a Stadler ideérkezésének körülményeit. Az előző városvezetés lemondott már erről a fejlesztésről, s nekünk egy olyan helyzetet kellett megfordítanunk, mely már veszni látszott. Ezzel a sikerrel új lehetőség nyílt a vasúti gépgyártás és javítás területén. A Járműjavító (MŰV Gépészet) megerősítésével Szolnok vált az ország vasúti gépgyártásának és javításának központjává. Nagyon büszke vagyok erre. De természetesen büszke vagyok azokra a cégekre is, melyek ugyancsak újak nálunk, így a Segura és a Higie Papírsoft beruházására is. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, hogy előző polgármesterségemhez kötődik az Eagle Ottawa, a BV-Magyarország szolnoki beruházása, valamint a Delura fafeldolgozó idejövetele.
Kimondottan értékesnek gondolom az egyházi iskolák megalakulását, köszönet ezért a római- és a görög katolikusoknak. Nagyon fontos dolog, hogy térítésmentesen tudjuk biztosítani 13 éves lányainknak a méhnyakrák elleni védőoltást. Hulladékszállítási díjkedvezményt tudunk adni nyugdíjasainknak, bevezettük a térítésmentes kismamabérletet. Nagy öröm, hogy rendezettebb, tisztább, élhetőbb lett a város. A Kossuth teret belakták és magukénak érzik a szolnokiak. A Tisza-part szépsége egyre több embert vonz. A közmunkaprogramban közel 600 embert alkalmazunk, 16 „sárga mellényes csapat takarítja, tartja tisztán a járdákat, buszmegállókat.” Önkormányzatunk erejét mutatja az Év Polgármestere cím elnyerése 2009-ben.
Polgármester Úr!
Szolnok lakosságának egyik jelentős része nyugdíjas korú. Miben tud segíteni a város ennek a korosztálynak?
A városban sok idős ember él, 44 nyugdíjasklub működik kiválóan a városban. Nekik évente 3 millió forintot ad városunk, segítjük őket programjaikban, rendezvényeikben. Előbb már említettem, a 65 év feletti nyugdíjasoknak szociális alapon, a 75 év felettieknek pedig alanyi jogon adunk engedményt a hulladékdíjból. Minden karácsonykor ajándékcsomagot kapnak a rászorulók. Szerintem az időseknek a legnagyobb megnyugvás az, ha családjuknak, gyerekeiknek, unokáiknak a sorsát biztonságban tudhatják. Ezért, bár a gazdasági válság álság miatt három százalékkal nőtt a munkanélküliség, a legfontosabb feladatunk a foglalkoztatás magasabb szintre emelése.
Tisztelt Polgármester Úr!
Eddig mindig kérdeztem magamtól, amikor megláttam a "Szolnok épül" logót, vajon mi épül itt? Nos, mi épül itt? Eddig úgy vettem észre csak bontottak ebben a városban lásd. Cukorgyár, Papírgyár, Damjanich uszoda, Máv pálya, Cukorgyári strand stb. stb.
Igen persze mondhatnám, hogy lett Kossuth terünk, lesz gyalogos híd a Tiszán, de árulja már el nekem, hosszútávon ennek milyen gazdasági haszna lesz a város számára?
Már nincs szinte értelmiségi fiatal csak munkanélküli, alkoholista meg egyéb nemzetiségi munkakerülő. Egyéni véleményem, hogy a mostani főtér különben nézet ki az 1945-ben történt szövetséges bombázások után mikor helyreállították.
A gyalogoshidat pedig nem minősítem, mert bár a maga nemében szép, de tulajdonképpen semmi haszna két hídnak 250 méteren belül, pláne hogy az egyik csak gyalogos!
Köszönöm!
Kedves névtelen kérdező! Örülök, hogy feltette kérdését. Sajátos szelektív vakságában szeretnék segíteni. A cukorgyár azért zárt be és bontották el, mert a szocialista kormány felszámolta Magyarországon a cukoripart. Ezt, gondolom, nem akarja az én nyakamba varrni. A papírgyár osztrák tulajdonosa úgy döntött, nem rentábilis a szolnoki gyár működése, ezért bezárja, Remélem ezért sem engem tart felelősnek. Viszont bízom abban, hogy komoly felelősséget érez azokkal együtt ön is, hogy hatalomra juttatták kétszer is azt a szocialista kormányt, mely hazánk gazdaságát ide juttatta. Többször elmondta, vagy elhiszi, vagy nem, hogy a Damjanich uszoda olyan állapotban volt, ami a bontását indokolta. Valószínűleg nem járt ebbe az uszodába, különben láthatta volna, milyen állapotban voltak a medencék, a vécék.
A MÁV pályát még senki nem bontotta le, ellenben évek óta dolgozunk azon, hogy a város tulajdonába került. A cukorgyári strandot nem tudom, miként jön most ide. Elmondom viszont, mi is épült.
Épült egy 126 hektáros, teljesen közművesített ipari park hozzávetőleg 2,5 milliárd forintból. 150 utat és járdát újítottunk fel, építettünk újjá, mintegy 1,5 milliárd forintért. 52 játszóteret építettünk, vagy újítottunk fel 400 millió forintértékben. Megépítettük a Kossuth teret és a hozzá tartozó úthálózatot egészen a Tisza-partig és az Ady endre útig, közel 2 milliárd forint értékben. Lehet, hogy Önnek nem tetszik a Kossuth tér, lehet, hogy jobban tetszett a második világháborús bombázások után, lelke rajta. De nem baj, ha naponta kijár a térre, s figyeli azokat az örömteli arcokat, mosolygós gyerekeket, akik belakták a teret. Netán vegyen részt, melyeket több ezer ember örül annak, hogy szolnoki, s van egy szép, rendezett belvárosunk. Ha kérhetném, ne akarja elvenni senki kedvét. Háromezernél több lakást újítottunk fel a Panel-programnak köszönhetően, ehhez 1 milliárd forintot rakott hozzá a város. A Jászkun Volánnal folytatott együttműködésnek köszönhetően új buszpályaudvar épült, új buszmegállókat helyeztünk ki, 21 új autóbusszal újítottuk fel a város tömegközlekedését. Építettünk két műfüves pályát, egy 33 méteres úszómedencét és egy új öltözőépületet a strandon, megújult a labdarúgó stadion, hozzávetőleg 1 milliárd forintból. Most újítjuk fel a Verseghy Gimnáziumot, elkészült az új szobaszínház, s belevágtunk a szandaszőlősi rehabilitációba, melynek összege mintegy 800 millió forint. S még sorolhatnám hosszasan. A gyalogos hídról az a véleményen, hogy Ön is azok közé tartozik, akiknek akkor jó, ha az életünk minél rosszabb. A híd alapkőletételén láthatta volna azt a több ezer embert, akik boldogan ünnepelték az új létesítmény kivitelezésének elindulását. Annak az emblematikus építménynek, mely új értelmet ad a Tiszaligetnek, s városunk jelképe lesz. Bízom benne, hogy látja, mekkora vagyongyarapodás történt Szolnokon. Talán elismeri, hogy az új cégek mekkora adóbevétel—növekményt hoznak a városnak. Szeretném, ha azt is megértené, a városkép javítása is, ha közvetetten ugyan, de segíti a városba települő cégek pozitív döntését.
Tisztelt Szalay Úr!
Örömmel láttam a rengeteg új játszóteret, nem is elégedetlenkedni
akarok. Csupán azt szeretném tudni, hogy folytatódik-e a program, a
még meglévő régi játszótereket újjáépítik-e?
Erika
Kedves Erika! Igen, folytatjuk a programok, az összes szolnoki játszóteret át kell építenünk a szabványoknak megfelelően.
Tisztelt Polgármester Úr!
A Szolnok Szántó krt. 26-30 lakóinak megbízásából érdeklődöm,kérek felvilágosítást és segítséget a panelprogram keretében történő felújításunkról. Az országos pályázaton nyertünk, a közbeszerzés és tervezés időben lezajlott. A felújítást kezdése április 1-re volt kitűzve. Aug. 04.-én felvonultak a munkások,de a munka állítólag pénzhiány miatt nem halad . Kérdéseinkre eddig az érdekeltek nem tudnak válaszolni. A tél közeledik, a lakók aggódnak. Tudjuk,hogy a pénz kevés,de miért csak a mi épületeink felújítása bizonytalan?
Kérem a lakók nevében biztató válaszát.
Kedves lakók! Utánanéztek, nem lehet pénzügyi oka a lassú haladásnak. A város által biztosított önrész rendelkezésre áll.
Tisztelt Polgár-mester Úr!
Szeretném megkérdezni, hogy november 1-vel lejár a településőrök szerződése, és szeretném megkérdezni, a következő időkben a város foglalkoztatja-e tovább őket?
Várom válaszát.
Tisztelettel egy szolnoki polgár.
Január 1-ig a településőröket egészen biztosan tudjuk foglalkoztatni. A későbbiekben állami támogatás függvénye lesz az alkalmazás.
Milyen tervei vannak a városnak a 4-es turbókörforgalmának megépítése után az alcsi résszel? (az MSZP komoly fejlesztéseket ígér erre a részre)
Az MSZP ígéreteit nem tőlem kell megkérdezni, de azért vegyék figyelembe az elmúlt nyolc évet ebben a kérdésben. A körforgalom kivitelezési pályázata első körben eredménytelen volt, újat kellett kiírni. Dolgozunk azon, hogy pályázati támogatás jusson a holtág rehabilitációjára és az Alcsi terület csatornázására.
Tisztelt Polgármester úr!
Fejér Andor Megyei Közgyűlés Elnökének a Tiszabő-Fegyverneki közúttönkretételével tett újság cikk nyilatkozattal kezdhetném bevezetőül. Lényege, ha építkezés történik, soha sem marad el a károkozás. Szolnok város egésze az utóbbi 4. évben igen dinamikusan fejlődött, mert a választási ígéreteknek megfelelően szervezték a dolgokat. Sok elismerést is kapott az önkormányzat vagy a Polgármester úr és csapata, amelyekkel egyetértünk és gratulálunk.
A város lakói is meg vagyunk elégedve a város, és szűkebb lakótérségünk fejlesztésével.
Azt tapasztaljuk, hogy a városban telephellyel rendelkező, ZRT- k – Kft- k, vagyis a szolgáltatók és vállalkozók nem becsülik meg az adófizetők pénzén épült önkormányzati tulajdonú közutakat és a gyalogjárdákat.
Redmondis ZRT- az 5. tonna teherbírású- önkormányzati közutakon, nem a 2. tengelyes 11. tonna súlyú kukás autókat futtatja, hanem a 20. tonnás 3. tengelyes túlsúlyos autókat és így a tíz év alatt kb. 2. milliárd forintértékben elkészült önkormányzati közutakat annyira tönkre tette, mintha már azok 40. évek észültek volna. A szűk utcákban a közút szegélyt teljesen letöredezték, nyomvályúk alakultak ki ahol a víz meg áll. Műtárgyakat tettek tönkre és rongálnak meg naponta, mert nem tudnak a nagy kocsival megfordulni.
Lakótérségünkben is a zöld és sárgazsákos szelektív hulladék zsákért a 20. tonnás kocsikat küldik.(fényképekkel rendelkezem)
1.Kérdés: az önkormányzat is 46%-os tulajdonjoggal rendelkezik, miért engedi, meg a közgyűlés vagy miért nem hoz határozatot, hogy melyik utcában gyűjthet nagy kocsikkal.
Ha azt ki tudták dolgozni, hogy hol, mikor melyik utcákban tolják le a közútról a havat, akkor ezt is ki kellene tudni dolgozni.
Tisztelt Dikó Úr! Kérdését továbbítottuk a Remondis felé.
2.A vállalkozások nem tőrödnek az önkormányzati tulajdonú gyalogjárdák védelmével.
Mindig a legrövidebb utat választják a céljuk eléréséhez.
A Széchenyi városrészen a butikhoz, a tejbolthoz az üzlet elé áll be a gyalogjárdát elfoglalva az árut szállító kiskocsik.
A Redmondis ZRT- szemétszállító konténere pl. a Pozsonyi úton lévő Titász transzformátorháztól a szemetet, csak úgy szállította el, hogy a gyalogjárdát tökéletesen tönkre tette. Hol ott az Ifjúság, és a VIT úton keresztül oda tudott volna jutni károkozás nélkül. De a trafóházat építő három ács is a három személykocsival, csak úgy tudott a munkahelyre menni, hogy a gyalogjárdán végig ment és keresztezte.(fényképfelvételt küldetem a városüzemeltetésnek) De ugyan itt a vasúti töltés tövében lévő reklámtáblához is a plakátragasztó kisteherautó is csak a gyalogjárdán áthaladva oldja meg a plakátragasztást, nem megy el az Ifjúság út és a VIT úton keresztül a helyszínre. A másik oldalon lévő ugyan olyan reklámtáblához már gyalogosan is el tudnak menni.(igaz a fáktól nem tudnak behajtani)
Kérdés: szolgalmi vagy szerviz utakat kellene kijelölni, hogy a károkozás ne történhessen meg.
Célszerű lenne a Két Kakassöröző előtt lévő 5. vasoszlopok lerakását folytatni teljesen a szalagkorlátig. Így egyértelműen védve lenne az az egyetlen egy gyalog út, amely a Széchenyi városrészt és a belvárost összeköti.
Parkolási engedélyt és táblát helyeztek el a Két Kakas szórakozóhely előtt, hogy „csak az ott szórakozó vendégek parkolhassanak” Miért nem festik fel, hogy a gyalogosok hol közlekedjenek, és hol parkoljanak a szórakozni vágyók.
Szabó István alpolgármester úr 2009.szept.3- i fogadóóráján ígéretet tett, hogy lerendezi a problémát a Farkas úrral. Sajnos nem sikerült.
Kérdés: ki és mikor fogja helyreállítani a balesetveszélyes gyalogjárdát, hogy ott a belvárosba menő babakocsis kismamák és gyalogosok élet és testi épség veszélyeztetése nélkül tudjanak majd az ősszel és télen eljárni.
Bíznak az érintett gyalogosok, babakocsis kismamák, hogy a Polgármester úr rövid időn belül elhárítja a felsorolt problémákat, hogy ne fordulhasson visszamenőlegesen újra.
Köszönjük a Polgármester úr szíves válaszát és intézkedését.
Tisztelettel: Dikó Károly Barátság út
A babakocsisok védelmében a gyalogos járdát rendbe fogjuk tenni. Egyéb, kifejezetten szakmai és konkrétan a szolgáltatókat érintő kérdéseit továbbítom az érintett cégeknek.
A Szolnok, Vízpart körút legvégén, azaz az Alcsi részen, ahol rengetegen életvitelszerűen ott élnek, mikor képzelhető el, hogy rendbe teszik az utakat?Elintéztem, hogy hozzanak mart aszfaltot a Hangos utcába, de a munka olyan pocsékra sikerült, hogy rosszabb lett, mint volt. A polgármester és beosztottjaival már volt lakossági fórum legalább 2 évvel ezelőtt. Az ott elhangzottakból semmi sem jött össze. Játszótér kijelölése, annak megépítése, fedett buszmegállók létesítése stb. Az utak döntő többségén nem lehet közlekedni, a Hangos és Vénusz úton közlekedni nemhogy gépjárművel, de babakocsival is képtelenség. Köszönjük. Azért hozzátenném, hogy a lengéscsillapítók beállítása mennyibe is kerül, a javíttatási számlákat a polgármesteri hivatal nevére kérjük? Arról nem is beszélve, hogy a teljesítményadót csak beszedik az itt lakóktól is, de mire föl? A válaszok, ha kérhetném ne a választási ígéretekkel legyenek tele, mert a hitegetésekből elég.....
Mint már fentebb elmondtam, pályázati forrásokból tudjuk megoldani az itteni problémákat. Miután üdülőterületről van szó, először a város lakóterületeinek problémáit kell kezelnünk.
Kedves Polgármester úr!
Háromcsaládos anyuka vagyok. Lidi-be és a Széchenyi városrész nagy áruházaiba járok bevásárolni a gyermekeimmel.
A Fényes Adolf út és a Széchenyi körútnál a Lidli-be vezető kijelölt gyalogos átkelőhelyen szoktam átmenni a három gyermekemmel. Kettő iker, egy nagyobb.
Félelmetes az átkelés bárkinek is ezen a helyen, a kocsik száguldoznak, figyelmen kívül hagyják a babakocsis kismamákat a zebrán átkelő gyalogosokat. Elég gyakori is a baleset ezen a helyen.
Kérjük, hogy mint fentebb is a Széchenyi körúton a zebránál létesítsenek
Forgalomirányító jelzőlámpát az átkelők élet és testi épsége, halálos közúti baleset megelőzése érdekében.
Történt már ott halálos közúti baleset a gyalogosok sérelmére, de olyan is, hogy örök nyomorékká vált az illető.
Érthetetlen a gyalogosok számára, hogy a gépkocsivezetők miért nem tartják be a KRESZ-szabályt, amelyből vizsgáztak is.
Köszönöm a megértést a választ sok gyalogos nevében.
Gusztafikné Málna út.
Igaza van, az autósok semmibe veszik a gyalogátkelőhelyeket, s a gyalogosokat. Dolgozunk azon, hogy a Széchenyi városrészben is biztonságosabb legyen az átkelés. Hogy ez jelzőlámpás zebrát jelent, vagy egyéb módszert, a későbbiekben kell eldöntenünk.
Tisztelt Szalay Úr!
Néhány kérdés a szandai fejlesztésekhez:
Mikorra készül el az új Szanda központ és a művelődési ház rekonstrukciója? Benne van-e ebben az iskola felújítása?Lesz elegendő parkoló hely az új terv szerint? Mikor fognak hozzá a Vörösmező-442-es körforgalmához?Van elképzelés vagy terv a Szanda elkerülő 442-es szakaszára?A Gorkíj-Vörösmaző-Kölcsey-Szabó Lőrincz négyszögben nincs élelmiszer bolt, de a Vörösmező-Karinthy között sincs. Lehet-e vállalkozót találni üzlet építésére?
Üdv: Tokaji Gyula
Tisztelt Tokaji úr, tavaszra elkészül a művelődési ház és a központi tér, még az idén elkezdődnek a kivitelezési munkák. Az iskola felújítás nem része a rehabilitációs pályázatunknak, arra külön forrásokat kerestünk, s pályáztunk. Döntés hamarosan várható a kérdésben.
Lesz elegendő parkolóhely. A 442-es körforgalom megépítésére a pályázaton nyertünk, a támogatási szerződés aláírására várunk. Szeretnénk, ha egy Szandát elkerülő, a dél-szandai réten keresztülmenő új út építését meg tudnánk oldani. Ez az út Rákóczifalva és Szandaszőlős között menne le a rét irányába, s ott csatlakozna rá a 4-esre. Ehhez csatlakozva épülhetne meg a Csáklya úti Tisza-híd és az út, ám ez csak állami beruházásban valósulhat meg, nekünk erre nincsenek többtíz milliárd forintos forrásaink. Élelmiszerbolt telepítése valóban vállalkozói kérdés, sok tárgyaláson ajánlottuk a területet.
Kedves Polgármester úr!
Szeretném megkérdezni, hogy a városhoz 3 km-re levő malomszögi zártkertek tulajdonosainak lehet-e reménye arra, hogy bekötőutat építsenek ki a telkekhez.
Nagyon jó lenne az is, ha a szintén a malomszögi Görbe utca - mint főutca - valamilyen szerény burkolatot kaphatna. Nem nagy dologra gondolunk, lehetne kő-törmelék, felszedett aszfalt maradvány stb. Kézi és anyagi segítséggel is szívesen hozzájárulnánk a költségekhez. Fentieket azért szeretnénk, mert ez a rész szépen kiépült, már sokan télen-nyáron ott élnek, de ha esik az eső, ott járni-kelni nem lehet.
Ezúton fejezem ki tiszteletemet Polgármester Úrnak azért, hogy "életet lehelt" a városba. Nagyon jó, hogy már télen-nyáron vannak események, programok a lakosságnak. Ez kellett, ezt nagyon szeretjük! Köszönjük és épüljön tovább Szolnok!
Tisztelettel:
Lakatos Lajosné Felföldi Erzsébet
Kedves Lakatos Lajosné! Köszönöm az elismerést, valóban fontos, hogy a rendezvényeken keresztül élet költözött a városba. Sajnos a Malomszegi úti zárt kertekhez vezető út felújítása még várat magára. Az önerős építkezés ötletét köszönöm, átgondoljuk, miként tudjuk megoldani.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. armedX 2010. szeptember 15. 08:30
Nesze semmi fogd meg jól.....
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








