Ősszel megkezdődik a munka, hatszáz millió a központra
Mik ezek?
XMint azt Szabó Lajos polgármester elmondta, hogy ilyen nagyságrendű támogatással lényegében a teljes városközpont megújítására lehetősége lesz Jászapátinak. Megújulhatnak a parkok, a légkábeleket földkábelre cserélhetik. Megújulhat oktatási intézményeik homlokzata, de még a sportpálya sportöltözőjének renoválására is lehetőség nyílik.
Két cég is csatlakozott a fejlesztési programhoz, amelynek eredményeként egy kereskedőház is létrejöhet, valamint megújulhat a városi piac és környezete is. A program részeként, amelyhez csatlakozott a Jászapáti - Jásziványi egyházközség is, sikerül megújítani a jászapáti templom külső homlokzatát, ugyanakkor rendbe tehetik a templomkertet is.
A fejlesztési elképzeléseiket egy úgynevezett integrált városfejlesztési stratégia mentén kellett csokorba foglalni, amelyet kiegészített egy úgynevezett Anti szegregációs program is. A polgármester külön kiemelte, hogy a pályázati dokumentáció — amelyet még az elmúlt évben nyújtottak be — előkészítésével nem egy külső céget bízott meg a város, hanem saját dolgozóik (Bíró László, Illés Péter, Sípos Renáta, illetve tanácsaival segített Nagyvargáné Fazekas Éva) munkáját dicséri a pályázat.
A kétfordulós pályázati folyamat első fordulóján jutott túl az anyag, s mint az a településvezető kiemelte, amennyiben minden az elképzelései szerint és az előzetes ütemezés szerint halad, akkor ősszel megkezdődhetnek a szerződéskötések, illetve a konkrét kivitelezői munka előkészítése Jászapátin.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Való Világ5 | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Téged is vár a Nyíregyházi Főiskola | Állásajánlat a JIC-nél | Moziműsor
Képgalériák
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Pudingos desszertcsodák
Önmagában is isteni egy krémes puding, de desszerteket is feldobhatunk vele. A sütiket is tölthetjük, színesíthetjük pudinggal!








