Rékasi Károly: „élvezem Barta Zsolt szerepét”
Mik ezek?
X— A sportos, egészséges életmód milyen szerepet játszik az életetekben?
Détár Enikő: — Azért is jöttünk el, mert úgy véljük, sokkal jobb megelőzni a bajt, és szembenézni vele, mint amikor már esetleg egy visszafordíthatatlan folyamat elindult. Jó erre felhívni az emberek figyelmét.
Rékasi Károly: — Otthon az étkezésre Enci jóvoltából tudunk odafigyelni, az ő alaposságával, ismereteivel. Nekem fogalmam nincs arról, hogyan és mit kellene ennem. Szerencsére Enci e téren is pallérozott, pontosan tudja, hogy mi kell. Én ezt elfogadom tőle. Egyébként nagyon-nagyon sokat mozgunk, tehát nem hiszünk abban, hogy néhány tabletta bekapkodásával mindent helyre lehet hozni, ellensúlyozni. Természetesen a gyerekeink is sokat mozognak. A lányunk a napokban ért haza egy tiszai evezőtúráról, rendszeresen táncol, a fiunk focizik, teniszezik, és vízilabdázni kezdett. Így aztán egyrészt hiúságból, másrészt pedig mert a gyerekeinktől is ezt látjuk, mi sem tehetjük meg, hogy ne mozogjunk.
— Tudjuk, hogy kötődtök a megyéhez, hiszen Enikő Szolnokon született, Karcsi pedig jászberényi. Milyen gyakran tudtok hazalátogatni?
D. E.: — Valóban Szolnokon születtem, noha nem itt, hanem Vezsenyen éltem, de csak három és fél éves koromig.
R. K.: — Jászberénybe rendszeresen járunk haza. Olyannyira, hogy a fiunk a nyári vakáció utolsó egy hetét is szinte teljes egészében ott töltötte, ahogy mondani szoktuk, a vidéki birtokain. Az édesanyám, a húgom és az ő két lánya ilyenkor gyakorlatilag folyamatosan az apró ember kedvét keresik, imád oda járni. Nem csak azért, hogy kényeztessék, hanem nagyon szeret részt venni az ottani dolgokban. Tavasszal megy édesanyámhoz krumplit meg zöldborsót ültetni, keltettek most is kiscsibéket, füvet nyírtak és egyebek. Így részt vesz a vidéki életben. Édesanyám ebbe nagyon ügyesen belevezeti, hogy ezt is megtapasztalja.
— Nagy siker volt, többek között Szolnokon is, közös darabotok, a Jelenetek egy házasságból. Jelenleg mi a helyzet az előadásokkal?
D. E.: — Ennek a Bergman-darabnak most lejárt a joga. Fontolóra vesszük, hogy meghosszabbítjuk. Új darabon is gondolkodunk, de nem kapkodunk. Olvasgatunk egy pár darabot. Szeretnénk olyat találni, ami számunkra is fontos és értékes, és a közönség számára is érdekes, ad is valamit, katartikus is, de azért lehessen közben mégis nevetni.
R. K.: — A Bergman-előadásunkat is saját zsebből finanszíroztuk. Így nagyon meg kell gondolni, hogy mi az a jogdíj, amit kifizessünk egy darabért. De ha valamibe úgy beleszerelmesedünk, akkor azt valószínűleg kiválasztjuk magunknak. Emellett Koltay Gáborral készülök egy Wass Albert önálló estre, aminek különlegessége, hogy különböző filmrészleteket is vetítünk.
— A Barátok közt Barta Zsoltja egy ravasz, minden hájjal megkent fickó. Rékasi Károly mennyire hasonlít rá a magánéletben?
R. K.: — Két emberről beszélünk: van egy Barta Zsolt meg egy Rékasi Károly. Viszont ez a két pasas most már tizenharmadik éve elég sok időt tölt egymás társaságában, „szoros élettársi viszonyban”, így értelemszerűen hatnak is egymásra. Itt nem azokra a motívumokra gondolok, amit egyébként az erkölcsiségünk, a neveltetésünk, a jóérzésünk nem enged megtenni. Vannak olyan dolgok, amit Barta Zsolt megtesz, magától értetődően. Nem merő gonoszságból, hanem mert keresi a helyét a világban, csak az ő küszöbei másutt vannak, más magasságúak, mint Rékasi Károlyé. De természetesen Barta Zsolt Rékasi Károlytól lett olyan, amilyen. Mint ahogy az sem kikerülhető, hogy ennyi idő után ne hatna Barta Zsolt is Rékasi Károlyra. Maradjunk abban, hogy nekem élvezetes kikapcsolódás, amikor Barta Zsolt bőrébe bújok.
Nem cipelnek magukon súlyfelesleget
A házaspár gyakran szombat vagy vasárnap reggel megy el edzeni egy-másfél órát, amíg a kisfiuk alszik. Ilyenkor odahívják a pótmamát. Rékasi Károly szerint persze jó lenne szombaton és vasárnap is szépen, sokáig aludni, de azt kell eldönteni, hogy mire akarunk időt áldozni: reggel korábban kelni, és elmenni az edzőterembe, vagy néhány év múlva ugyanezt az időt vagy ennek többszörösét az orvosi várótermekben eltölteni. Enikő hangsúlyozta: a szakmánkkal kapcsolatos életmóddal jár a rengeteg utazás, vezetés, stressz, koncentrálás, tanulás. „Könnyebb az életünk, ha nem cipelünk súlyfelesleget, és ha edzettek vagyunk” — mondta Enikő.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. armedX 2010. szeptember 5. 14:18
Hű basszus. Talán nincs téma? Vagy csak ennyire alkalmatlan firkászokat fújt a szél ehhez a laphoz?
Nem tudjátok, hogy felmelegítve csak a káposzta jó? Az olcsó téma nem, sőt unalmas.....
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Való Világ5 | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Téged is vár a Nyíregyházi Főiskola | Állásajánlat a JIC-nél | Moziműsor
Képgalériák
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Pudingos desszertcsodák
Önmagában is isteni egy krémes puding, de desszerteket is feldobhatunk vele. A sütiket is tölthetjük, színesíthetjük pudinggal!








