Szemétszedésre invitálja a férfi az abonyiakat
Mik ezek?
XTársadalmi összefogásra szólítja mindazokat, akiknek szemét szúrják a várost övező, az Abonyból kivezető utak mentén éktelenkedő, vagy a környékbeli kiserdőket rondító szeméthalmok: az emberi nemtörődömség felháborító jegyei.
— Alapvetően természetszerető, kirándulgató, biciklizgető ember vagyok — mondta, amikor a „mániájáról” kérdeztük. — Zavar, ha szennyezik a környezetet. Most már a fővárosban élek, és itt is előfordul, hogy rászólok a szemetelőkre: ne dobja el a csikket, papírt. A megszólítottak persze többnyire nem örülnek nekem. Az is előfordult már, hogy meg kellett futamodnom...
Vámos Zsolt azt mondja: Abony, sajnálatos módon, számos „lehetőséget” biztosít a természetkedvelő, rendszerető embernek, hogy bizonyítsa elhivatottságát. A vasút mellett, a téglagyár vagy éppen a horgásztavak környékén, vagy éppen a vasútállomás közelében, eldobált, szétszórt szemét szúrja mindenfelé a szemet. A közutak árokpartjairól már nem is beszélve, ahol valószínűleg az autósok bűne a rengeteg gumiabroncs, üveg, műanyag palack, fémdoboz és más szemét. Példaként elég csak a Tószegi és a Törtel felé menő utat említeni.
— A szüleim még Abonyban élnek, és hozzájuk gyakran járok haza. Ezért is gondoltam, hogy hirdessünk szemétszedést a március huszonnégy-huszonötödikei hétvégére. Ha sokan összefogunk, s összejövünk, akkor eredményesek lehetünk. Magam is kíváncsi vagyok, milyen hatása, eredménye lesz a felhívásnak.
Az Abonyban született, de ma már a fővárosban élő fiatalember a megkeresését elküldte a városi önkormányzatnak, illetve a település hulladékügyeiben illetékes Abokom Nonprofit Kft.-nek is, kérve az akcióhoz a segítségüket.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








