Szívszorító: könnyes szemmel vette át a férfi a meglepetést
Mik ezek?
X— Kezd visszatérni az emberekbe vetett hitem — fogadta könnyes szemmel szerkesztőségünk ajándékokkal felpakolt kis csapatát a feleségét két hete elveszítő Bogdány József. A négy gyermekével, Józsival (18 éves), Viviennel (17), Beával (13) és Laurával (8) egyedül maradt tiszaföldvári édesapa nem tud mit mondani, nem tudja, hogyan köszönheti meg az Új Néplap munkatársai, valamint néhány olvasó ajándékát. Szeméből viszont tükröződik a hála...
— A múlt héten megjelent cikkük óta sokan megkerestek személyesen, telefonon, levélben, hogy megpróbáljanak vigaszt nyújtani — mondja József.
A vigasz valóban elkél Bogdányéknál: az édesanya, Mónika 36 éves korában, türelemmel viselt gyógyíthatatlan betegség következtében, december hatodikán elhunyt. Ezen senki nem tud változtatni, de a támogatás mindenképpen jólesik. A családot megismerve úgy döntöttünk, kiadónk is megpróbál segítséget nyújtani: gyűjtést rendeztünk lapunknál, melyhez jó néhány olvasónk is csatlakozott. Akadt, aki pénzt, más ruhát, játékot, könyvet hozott.
— Kisnyugdíjas vagyok, s bár én sem dúskálok az anyagiakban, úgy gondoltam, néhány forinttal hozzájárulok Bogdányék karácsonyához — kereste fel szerkesztőségünket a nyolcvanadik születésnapja felé közeledő Józsi bácsi.
— Tudom, a gyerekek vagy a férj bánatát ez nem enyhíti, az édesanyát, Mónikát semmi sem hozhatja vissza, de így az én lelkemnek is könnyebb, hogy segíthettem — tette hozzá.
Szinte megkönnyeztük az idős férfi szavait, de meglepetésünk ezzel nem ért véget. Jól szituált, fiatal anyuka toppant be néhány órával később.
— Szerencsére megtehetjük, hogy segítsünk, s cikküket olvasva úgy döntöttünk a férjemmel, hogy Bogdányék megérdemlik a támogatást — mondta, s több zsáknyi ruhát pakolt le elénk. Mielőtt kibonthattuk volna a csomagot, inkognitóját megőrizve már távozott is. Gyönyörű kabátok, melegítők, pulóverek kerültek elő a zsák mélyéről.
Mi is körülnéztünk odahaza, napokon belül mesekönyvekkel, társasjátékokkal, telt meg a íróasztalunk.
— Tizenkét éves lányom sírva fakadt, mikor elmeséltem otthon neki Lauráék történetét — újságolta egyik kollégánk.
— Bevonult a szobájába és elkezdte összeválogatni azokat a játékokat, melyet a legkisebb Bogdány lánynak szánt. Büszke vagyok rá, hogy ilyen jólelkű — tette hozzá a kolléga.
Fenyőfát, bejglit és kenyeret küldtek vállalkozók
— Van már fenyőfájuk? — kérdeztük Bogdány Józsefet megérkezésünkkor. — Most már igen — válaszolta, s átvette tőlünk a tűlevelűt, melyet egy jászladányi vállalkozó ajánlott fel a tiszaföldvári családnak. A jászsági férfi szaloncukrot is küldött, hogy a gyerekek tudjanak mit a fenyőfára akasztani karácsonykor.
Szerencsére az ünnepi asztalra is lesz mit tenni, egyik kollégánk jóvoltából, aki rizst, tésztát, befőttet csomagolt össze Bogdányéknak. Sőt, még bejglit is szeletelhet majd karácsonyeste az édesapa gyermekeivel. Utóbbit a Lipóti Pékség ajánlotta fel. A szolnoki Szapáry úti üzletből kétféle kenyér, ropogós kifli, friss péksütemény is került a földvári családnak szánt csomagba. Mindezzel ízletesebbé, s reméljük, leheletnyit szebbé téve az ünnepet...
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








