Tizenkét éve végzett, ma már szállodaigazgató
Mik ezek?
XA főiskolai évek alatt sok pozitív élménnyel gazdagodott.
— A huszonnégy órás futballvetélkedők, a főiskolás napok és a szakmai rendezvények örökre emlékezetesek maradnak számomra. Sok új ismeretségre, barátokra tehettem szert, és nem mellesleg felkészült szakmai tudással rendelkező tanároktól kaptam elméleti és gyakorlati ismereteket — idézte fel emlékeit Szabó Mihály. Vannak olyan egykori csoporttársai, akikkel szinte most is napi kapcsolatban van, közös üzleti ügyeket bonyolítanak vagy éppen családi összejöveteleket szerveznek.
— Az egyik legmaradandóbb élményem az, hogy a feleségemet is a főiskolán ismertem meg — tette hozzá Szabó Mihály.
A szállodaigazgató kiemeli, hogy az elméleti tudást (vendéglátás) nagyon jól kiegészítették a gyakorlati órák. Arra készítették fel őket, hogy versenyszférában hogyan állják majd meg a helyüket, ha kikerülnek az iskolapadból.
A főiskolai tanulmányai végeztével az akkoriban Danubius-HungarHotels által üzemeltetett Hotel Hungária igazgatónője dr. Maklári Lászlóné ajánlotta fel, hogy legyen éttermi üzletvezető-helyettes. Rövid idő elteltével már a szálloda értékesítési vezetői pozícióját vehette át.
A Magyar Szállodaszövetség Dél-alföldi régiójában 2009-ben választották meg második elnök-helyettesnek, mely egy komoly szakmai elismerés a régió szállodás képviselői részéről. A tagság munkájában, annak szervezésében aktívan szerepet vállal.
Május 1-től új kihívás elé néz. Elvállalta a még épülő, de augusztustól már vendégeket fogadó hódmezővásárhelyi Best Western Hotel Ginkgo-Sas szálloda irányítását.
Pályája során szakmai elismerésben is részesült már. A Pannonia Hotels Rt. legjobb értékesítési szakembere lett 2004-ben.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Való Világ5 | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Téged is vár a Nyíregyházi Főiskola | Szakmát ingyen! | Állásajánlat a JIC-nél | Moziműsor
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








