Törvénymódosítás: Újra lehet majd részegen biciklizni?
Mik ezek?
X– Személy szerint értelmetlennek tartom a jelenlegi bírságok összegeit – fejtegeti Málnássy Gábor, aki egy korábbi cikkünkben már elmondta, őt is érzékenyen érintette az áprilisi módosítás. Ugyanis egy kisebb közlekedési kihágás miatt mélyen a zsebébe kellett nyúlnia.
– Továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy nem traffipaxozással kell javítani a közlekedési morálon, mert az nem használ semmit.
Több rendőr kell az utak mellé és akkor lesz javulás, egyébként marad minden a régiben. Akinek van pénze, az továbbra is nyomja majd a gázt, a kispénzűek meg belerokkannak egy-egy traffipaxozás utáni bírság kifizetésébe. Jó gondolat, hogy átértékelik a jelenlegi bírságolási gyakorlatot, szükség van erre, mert a közlekedésrendészetnek nem a pénzbehajtásról kellene szólnia – teszi hozzá némi élccel.
De konkrétan miről is van szó? A közelmúltban, képviselők egy csoportja, akik a KRESZ változtatásaival is foglalkoznak, módosító indítvány állított össze, amelyben szorgalmazzák a közlekedési bírságok értékhatárainak csökkentését. Emellett szétválna a szabálysértések köre a közlekedésre veszélyes és veszélytelen csoportra. Utóbbi esetben kisebb mértékű bírságokat szabnának ki a végrehajtók.
Emellett az egészségügyi doboz, a láthatósági mellény hiánya nem tartozna a kihágások közé, így ezért a rendőr nem is büntethetné az autósokat. Ugyancsak büntetés nélkül használható lenne a traffipax-előrejelző készülék, azonban a lézerblokkoló tiltólistára kerülne. A munkacsoport azt is szorgalmazza, hogy a kerékpározás közben ne legyen érvényes a zéró tolerancia. Véleményük szerint azzal, hogy valaki elfogyaszt néhány sört, még alkalmas a kerékpárral való közlekedésre. Azért annyi kiegészítést tettek, hogy főútvonalon továbbra is tilos lenne az ittas biciklizés.
Kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen változások történtek azóta, hogy megemelkedtek a helyszíni bírságok összegei, valamint, mi a véleménye a rendőrségnek egy esetleges bírságcsökkentésről?
– A törvényjavaslattal kapcsolatban nem tudok érdemben nyilatkozni, hiszen még csak egy javaslatról van szó – bocsátotta előre Pásztorné Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
– Az áprilisi módosítás következményeiről már állnak rendelkezésre adatok, amelyek összevethetőek az előző év statisztikájával. Ennek alapján elmondható, hogy 2012-ben eddig összesen 6626 helyszíni bírságot szabtak ki, míg 2011 ugyanezen időszakában 7343-at. Azonban ez még nem ad elegendő alapot arra, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le – hangsúlyozta.
A számok tükrében mindez azt jelenti, hogy a módosítás óta eltelt három hónapban a bírságok átlagos értéke meghaladta a tízezer forintot, pontosan 10 218 forintot jelent alkalmanként. Mindez az előző évben csak 6570 forint volt. A helyszíni bírságokból befolyt összeg az elmúlt hónapokban megduplázódott 2011 tükrében, azonban ez nem azt jelenti, hogy kétszer annyi elkövetés lett volna, csupán a megemelkedett összegek miatt érződik mindez. A szóvivő hozzátette, közel ugyanannyi helyszíni bírságot szabtak ki, mint tavaly.
Az ittasság jelenti a legnagyobb veszélyt
A kétkerekűeknél a legnagyobb veszélyforrást még most is az ittasság jelenti — mondta el korábbi nyilatkozatában Kosztyó Gábor alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője..
— A tapasztalat szerint nem lehet időszakhoz, ünnephez kötni a megjelenésüket az utakon, általános jelenségről van szó. A notórius szabályszegőkkel, ittas vezetőkkel szemben büntetéssel élnek a rendőrök, azonban néhány nap múlva újra nyeregbe szállhatnak, hiszen, eltérően az autósoktól, nem lehet eltiltani őket a közlekedéstől, elvenni a jogosítványukat három-hat hónapra, vagy esetleg véglegesen.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. E.coli 2012. augusztus 13. 18:18
azért érződik a demagógia: "megint lehet RÉSZEGEN kerékpározni?" senki sem arról beszélt, hogy részegen lehetne majd ezek után kivilágítatlanul csalinkázni, csak arról, hogy a szabályos közlekedésbe beleférne egy-két üveg sör, vagy egy-két pohár bor. én személy szerint üdvözölném ezt a módosítást, de persze a magyar meg nem arról híres, hogy mértéket tartana (mondjuk azok akik seggrészegen bringáznak, eddig is magasról tettek rá, mert iszákos szerencsétlenek, az viszont aki csak nyár este bedobna két sört egy este alatt, ne fizessen már azért 30ezret)
-
1. Mokuslany1958 2012. augusztus 13. 18:09
Szerintem kellene KRESZ-vizsga a kerékpárosoknak is, ugyanott közlekednek javarészt, ahol az autósok. Az állítólag 50 cm3 motorokra meg megkülönböztető jelzés. Mert nekik mindent lehet, simán szabálytalankodnak, mennek 80-nal, mert őket nem lehet beazonosítani. Miért csak az autósok szívnak mindennel?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Nettóbér-kalkulátor | Dobj egy nagyot! Óriási társasjáték party | Moziműsor
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Péter | Csepeli Lajos | Eszes Béla | Farkas Flórián | Fazekas Sándor | Fótosné Zsuzsa | Juhász Enikő | Lits József | Molnár Péter | Pásztorné Kovács Ágnes | Pintér Erika | Pór Péter | Szabó István | Szabó Tamás | Szabó Zita | Szabó Zoltán | Szalay Ferenc | Tóth Zoltán | Túróczi Imre | Varga Mihály
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!




