Veszélyes küldetés Afganisztánba
Mik ezek?
X
A magyar hadműveleti csoport legrutinosabb tagja
A szolnoki Bojtok József nem először vállal külföldi katonai küldetést. A most Afganisztánba utazó magyar OMLT legidősebb, legrutinosabb tagja 39 esztendős. A szakaszvezető megjárta Okucsánit, Ciprust, Koszovót, s volt már korábban Afganisztánban is. „Katona vagyok. Azt teszem, ami a dolgom: mundérban próbálom a békét megteremteni, ezúttal Afganisztánban. Nem a kor számít, hanem az, hogy el tudom-e látni tisztességesen, közmegelégedésre a feladatomat. Feleségemet és két kisgyermekemet hagyom itthon, ők nagyon fognak hiányozni.”
Mint azt Szekeres Imre az Aba-Novák Kulturális Központ nagytermében búcsúztató beszédében elmondta, az afganisztáni magyar szerepvállalás célja egy erős, hatékony afgán nemzeti hadsereg létrehozása, amely létfontosságú az önálló Afganisztán megteremtéséhez. Továbbá, hogy a katonai teendőket minél előbb az afgán hadsereg, a rendfenntartást az afgán rendőrség, a közigazgatást pedig az afgán kormány vehesse át. A Baghlan-tartományba települő magyar mentorálású afgán lövészzászlóalj jelenlétével javítja a tartomány és a Pol-e Khomriban szolgálatot teljesítő magyar tartományi újjáépítő csoport katonáinak biztonságát. A belső-ázsiai országban jelenleg mintegy háromszáz magyar katona állomásozik, s ehhez csatlakozik most újabb harminc fő. Szekeres Imre kérdésünkre válaszolva elmondta, az OMLT-t korábban déli hadműveletekre készítették fel, azonban Uruzgán tartományban nem állt össze az az afgán alakulat, amelyet a NATO, illetve a magyar hadműveleti csoport támogathatott volna.
Az is kiderült, hogy a magyar OMLT azt a régi orosz katonai bázist kapta meg állomáshelyéül, amelyet az Egyesült Államok költségéből újították, s szerelték fel. Ezt még April H. Foley, az USA magyarországi nagykövet asszonya ígérte meg tavaly, amikor Szekeres Imrével együtt látogatták meg az afgán magyar bázist. A technikát, a járműállományt is egyébként az Egyesült Államok biztosította a Molnár Zsolt ezredes parancsnoksága alatt Afganisztánba induló magyar OMLT számára.
Elbúcsúztatták az Afganisztánba készülő katonákat
Tömböl László, a diplomáciai szolgálatba vonult Havril András után frissen kinevezett Vezérkari Főnök arról szólt, hogy 2008. szeptemberében született meg az a döntés, hogy égető szükség van az afgán hadsereg létszámának további emelésére, ezáltal a műveleti tanácsadó és összekötő csoportok iránti igény is megnövekedett. Tavaly ősszel még 37 OMLT-vel rendelkezett a NATO, 22-vel kevesebbel, mint amennyire jelenleg szükség lenne (59). A Magyar Honvédség OMLT-je a Baghlanba (Pol-e Khomriba) települő 209-es Afgán Nemzeti Hadtest (ANA) 2. dandárjának 3. zászlóalját fogja mentorálni. Tömböl László hangsúlyozta, a fél évig tartó küldetést követően mindenkivel szeretne személyesen találkozni, akik most Afganisztánba utaznak.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 14 hozzászólás érkezett-
14. zeee 2010. február 25. 12:22
Sziasztok!
Nagyon félelmetes milyen emberek vannak itt! :)
Harcolni a jóért??? Ez valami vicc? Találkoztatok már Afgán emberrel? Minek mennek oda harcolni? Hogy majd hősök lesznek? :) Hülye, debilek akik halomra ölik a gyerekeket, nőket, BÁRKIT. Parancsra gyilkolnak és nem kérdezik miért! Ezek a hősök? Nevetséges! És még büszkék is rá!
Maradj itthon! Tegyél jót a népednek! Segíts nekik! Ja, hogy nem értessz máshoz? Tanulj! Építs, ne ölj és pusztíts! És ne légy Amerikai bérkatona! Akik egy ROSSZ ügyért, más vagyonáért, más nép saját földjén ölik halomra az ott élőket, mert azok megvédk azt! NA EZ AZ AMI NEM JÓ! Szerintem!
További szép napot! -
13. x 2009. november 8. 17:20
Ismerek olyat aki kint volt ,nem hozzátartozóm, mégis aggódtam érte!Talán jól van és itthon...nem lett tőle gazdag...hivatástudatból tette!Tisztelem, becsülöm érte!
-
12. ARMY 2009. szeptember 3. 10:29
katonaként voltam Irak -ban! mikor készültem kimenni arra gondoltam milyen sok pénzt fogok keresni,és világot látok!de mikor kint voltam ez nem érdekelt csak úgy éreztem hogy hős vagyok!mert amit teszek azzá tesz! És szerintem az is voltam !mindegy ki mit mond !!!
-
11. Soldier 2009. február 4. 16:05
Egy katona nem katona...és akik most kimentek,nem megélhetési katonák!Ez hivatástudat!Ha valaki ezt tudja,akkor tudja,ez egy életfelfogás..ez az életük,hivatásuk nem pedig csak munka,és nem a pénz ami legjobban motiválja őket.Nem tudom,hogy közületek akik hozzászólnak van e egyáltalán olyan aki tudja is miről beszél!?Mert én csak 1-2ilyen embert látok itt!Én tudom miről beszélek én is katona vagyok.Sok barátom,a legjobb barátom és a párom is kint van.
A gyenge veszít,büntetése halál!Az erős győz,jutalma hogy újra harcolhat! -
10. sfc 2009. január 24. 21:09
Egy kérdés mindenkitől! Mi mint adófizetők eltartjuk a katonákat mert a mi adónk az ő fizetésük, és az ő adójuk hova megy amita a fizetésükből levonnak?
-
9. Caius 2009. január 21. 12:39
Talán van különbség a hős és a zsoldos között. A zsoldosból valahogy úgy lehet hős, ahogy a kurvából jó feleség.
-
8. eee 2009. január 21. 09:33
apukám 1 évig volt kint (hurrá de jó volt-remélem ebben az iróniát fel lehet fedezni ha meg ne akkor ez irónia volt)
a barátom készülődik h kimenjen (ismét 1 hurrá)
csak nem azért leszek boldog ha ismétlem HA hazajön mert lesz pénze hanem azért mert nem lőtték szét a fenekét és ITTHON van...
-
7. lac 2009. január 21. 09:12
Nem a katonákkal van bajom, ők csak azt teszik, amit tenniük kell. Tudom, hogy meg akarnak élni valamiből, bár az kicsit sántít, hogy az adófizetők is mehetnek oda, mivel tudtommal van életkori és sok más egyéb feltétel is. Én magam is voltam katona, úgyhogy a sereget nem kell bemutatni. Ma biztonsági szolgálat védi azt a laktanyakaput, ahol anno számtalanszor álltam én is őrségben, valamivel kevesebb pénzért. Ez a NATO-zás színtiszta pocsékolás, még akkor is, ha állítólag mi állampolgárok szavaztuk meg. Mi már egyébként is sok mindent megszavaztunk, például ezt a jelenlegi remek parlamentet. Akkor ezen a logikai soron végigvonulva a megszorításokat is mi szavaztuk meg saját magunknak? Ha majd úgy áll az ország, amikor idehaza nem fagynak meg a saját lakásukban az emberek, akkor én is áldásomat adom a külföldi missziókra.
-
6. Néro 2009. január 21. 07:36
Már az elnevezés is nevetséges:"újjá építési alakulat",egy katona csak rombolni tud s nem építeni.Afganisztánban védik a hazát,nevetséges.Miért nem az igazat írják,Amerika és Izrael cselédjeinek mennek oda gyilkolni az afgánokat.Ebben a válságos helyzetben lehetne spórolni a hadseregen is,milliárdokat lehetne megtakarítani ha legalább a felére csökkentenénk a külföldön szolgáló katonák létszámát.
-
5. sfc 2009. január 20. 20:51
Mindenkinek, akit érdekel!
Lac! Nem tudom, voltál e valaha katona, de azt tudom, hogy gőzöd sincs róla, hogy azok az emberek-akik katonák-miért is azok!
A megszorítás nekik is megszorítás! Az, hogy a katonáink a bőrüket viszik a vásárra azért, hogy eltartsák szüleiket, gyermekeiket, családjukat, az egy természetes dolog. Veszélyes maga az élet is, a puszta lét is, nem kellene leszólni őket érte. Az, hogy a munkájuk révén pénzt keresnek a létfentartáshoz, az nem feltétlen az ő hibájuk! Azt a kormányt, aki kiküldi őket, nem ők választották, hanem sokmillió magyar állampogár!!!
De még mindig igy keressenek, minthogy lopjanak, csaljanak, hazudjanak...
És azt hiszem lehetünk rájuk büszkék, várjuk haza őket!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Való Világ5 | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Téged is vár a Nyíregyházi Főiskola | Állásajánlat a JIC-nél | Moziműsor
Képgalériák
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Pudingos desszertcsodák
Önmagában is isteni egy krémes puding, de desszerteket is feldobhatunk vele. A sütiket is tölthetjük, színesíthetjük pudinggal!








