SZOLJON

...és már fogalmaztam neki a köszöntő levelet egy rövid beszámolóval az elmúlt évekről, mióta nem találkoztunk. De az élet - a halál! - közbeszólt: január 22. után ez a lehetőség már nem adatott meg nekem!
Ujfalussy József 1920. február 13-án született Debrecenben. A középiskolai, majd egyetemi tanulmányai befejezését középiskolai tanári oklevele 1943.-ban, majd 1944-es bölcsészdoktori oklevele - klasszika filológia (azaz görög-latin) és m?vészettörténet - fémjelezte, mindkettő Debrecenben. Mint ahogy zenei tanulmányainak kezdete is Debrecenben, a Városi Zeneiskolában volt (1924-42.; zongora, zeneszerzés). 1946-49-től a Zeneművészeti Főiskolán tanult, ahol zeneszerzői és karvezetői diplomát kapott. Itt tanárai: Veress Sándor, Ferencsik János, Szabolcsi Bence, Bartha Dénes, Kodály Zoltán voltak. 1962.-ben szerezte meg a zenetudományok kandidátusa címet, majd 1973-ban megírta zenetudományos doktori értekezését is.

Tanári diplomája után először a Debreceni Református Kollégium tanára volt. 1948-tól - talán a fényes szelek hatására is, de mindenképpen a segítés szándékával - állást vállalt a magyar zenei adminisztrációban; a Vallás- és Közoktatásügyi (később: Népművelési) Minisztériumban. Ezt követően, 1955-től a Zeneművészeti Főiskola zeneesztétika és zenetörténet tanára, 1980-tól rektora, nyugdíjazásakor pedig örökös professzora lett. Rektora volt a Károli Gáspár Református egyetemnek (1995-98.), de tanított még többek közt a villányi úti pártiskolában is (zeneesztétikát).
Kutatói tevékenységet folytatott a M.T.A. Bartók Archívumában, a M.T.A. Zenetudományi intézetében (1973-tól igazgatóként is) és a Himnológiai Intézetben (igazgató). 1973-tól tagja volt Magyar Tudományos Akadémiának (levelező-, 1985-től rendes tag, majd 1993-ig annak egyik alelnöke), a M.T.A. Doktori Tanácsának (elnök), a Magyar Esztétikai társaságnak (elnök 1992-től).
Munkásságát legalább 8 önálló kötet, számtalan kisebb nagyobb publikáció fémjelzi (gyűjteményes, vagy önálló kötetekben). Alapvető esztétikai okfejtései - A valóság zenei képe (1962.); Az esztétika alapjai és a zene (tankönyv 1964-66.); A műfaj-kategória sorsa és jelentősége a zeneesztétikában (1974.); Tamino a válaszúton (1986.) - mellett zenetörténeti tevékenysége; Liszt Ferenc, Bartók Béla vagy Claude Debussy stb. életéről, munkáságáról készített kiadványai, tanulmányai máig fontos alapvetések. Írásai olvasmányosak, és tárgyszerűségükben is széles horizontot képesek befogni.
Rendszereken átívelő pályájának tevékenységét díjak tucatjával honorálta a mindenkori tudományos és politikai elit. Ezek (időrendben): Szocialista Kultúráért érdemérem, Erkel Ferenc-díj, Akadémiai-díj, Kossuth-díj, Felszabadulási Jubileumi Emlékérem, Munka Érdemérem, SZOT Művészeti-díj, Művészeti Alap-díja, Apáczai Csere János-díj, Herder-díj, Eötvös József-díj, Kodály Zoltán-díj, Széchenyi-díj, Hazám-díj, Pro Renovanda Cultura Hungarirae-különdíj, Lukács György-díj. Továbbá díszdoktorságok (Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debreceni Református Akadémia), szervezeti tagságok (Zenetudományi Bizottság, Académie Européenne des Sciences, des Arts et des Letters) kísérték pályáját.
Szerény, közvetlen emberként, igazi humanistának ismertem meg. Írásai egy részének és tv-szerepléseinek ismerete után kapcsolatunk a '80-as évek közepén kezdődött. Dzsesszkutatóként (magyar dzsessz- és rocktörténet, zeneesztétika), időnként publikáló, de egyébként mérnöki tevékenységből élő értelmiségiként arra vetemedtem, hogy jelentkeztem a Villányi úti pártiskola Zeneesztétika Speciális Kollégiumára. A zömmel zenészek részére tartott, sziporkázóan szellemes és sodróan lendületes előadásokon és a köztes beszélgetésekben egy igazi tanárt, egy dogmáktól független, szabad gondolkodót ismertem meg, aki - dialektikus felfogásom alapvetéseinek is megfelelően! - különbséget tudott tenni a lényeg és a jelenség között, nem feledve a (nem csak művészi) lényeg elsődlegességét. E gondolkodás folytatására való igényemet végül az ugyanott tartott Lukács-szemináriumon gyakoroltam még 4 évig! Viszont Ujfalussy tanár úrral is kapcsolatban maradva, zeneesztétikát hallgattam tőle vendéghallgatóként a Zeneakadémián! Feledhetetlen volt akkor, ahogy Beethoven Fideliojának a szovjet korba helyezett litván változatát - a körülményekhez képest persze: mert kettőnk közül csak én láttam, ő viszont töviről-hegyire ismerte azt! - kielemeztük! Ekkor már írtam Szabó-kötetem, illetve kutatási céllal néha bejártam a Zenetudományi Intézetbe, olykor Ujfalussy tanár úrhoz is. A rendszerváltás utáni káoszban tőle is - mint gondolkodótól! - kértem (és kaptam is) tanácsokat, kikértem és meghallgattam véleményét.
Számára a dzsessz (és a szórakoztatózene egyéb műfajai) periférikusan voltak csak jelen, de kutatásaim, cikkeimről szóló (ritka) beszámolóim nyomán érdeklődést mutatott a témához. Miután készülő könyven kéziratát hajlandó volt megnézni, az általam képviselt ügyet felvállalva előszót írt hozzá! Majd egy év múlva eljött a Magyar Jazzkutatási Társaság tatai táborába előadást tartani. Néhányan még onnan is emlékezhetünk rá.
Számomra pedig - mint zenei alapképzettségekkel nem rendelkező kívülállónak! - óriási megtiszteltetést okozott avval, hogy néhány zenei témában kikérte - ki merte kérni! - a véleményemet! Mint minden nagy ember, aki tisztában van tudásával, de annak korlátaival is. Ettől a tudásától tudott szerény és visszafogott, ugyanakkor közvetlen és magabiztos lenni.
Évekig nem láttam őt. Egy ideig még nyomon követtem rádió és tévészerepléseit, de mintegy 5 éve - talán a betegsége okán is, de méginkább az én zavaros családi életem miatt - már nem hallottam róla. Az a tudat volt csak meg, hogy még él, van. Van egy ember, egy gondolkodó, egy zseniális tanító ebben a zavaros világban, aki véleményével világítótoronyként igazíthat el ebben a ködben.
A zavar és a köd - hiányával együtt! - itt maradt!
Távozásával egy humanista emberrel, européer gondolkodóval lettünk kevesebben! Pedig amúgy sem vagyunk sokan! 

A szerző mérnök, dzsesszkutató, autodidakta zeneesztéta.