Szolnoki programelőzetes március 18-tól 24-ig
Mik ezek?
XISMERETLEN MÓRICZ
„Az ismeretlen Móricz” címmel március 18-án, csütörtökön délután 15 óra 30-tól Szolnokon, az Aba-Novák Kulturális Központ Erkel termében Szilágyi Zsófia kritikus, irodalomtörténész előadását hallgathatják az érdeklődők. Az a Móricz Zsigmond akit ismerni vélünk, parasztíró volt, a népért és a hazáért aggódott, témává tette a dzsentrit, a szegénységet és a kiszolgáltatottságot. Az a Móricz Zsigmond pedig, akit nem ismerünk, életének közel negyven évét Budapesten élte le, és naplójában azt írta, egyetlen igazságot szeretne átadni a fiataloknak: azt, hogy idővel elmúlik minden szerelem...
KONFERENCIA
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat „Jász-Nagykun-Szolnok megyei Pedagógiai hetek” elnevezéssel óvodai konferenciát tart március 18-án 10 órától a megyeháza dísztermében. A konferencia témája az óvodai nevelés országos alapprogramjának módosítása — az óvodák feladatai a helyi nevelési program átdolgozásában.
ANTIK HETEK
A Gladius Történelmi hagyományőrző Egyesület Antik Hetek programsorozata március 20-án, szombaton folytatódik. A szolnoki Hild Viktor Városi Könyvtár és Közművelődési Intézményben (Karczag L. út 2.) délután négy órakor kezdődő program témája: a művészetek útja Athéntól Rómáig. Előadó Gonda Attila lesz.
GASZTRONÓMIA
V. Pelikán Kupa Gasztronómiai Kiállítás és Verseny rendezvényét március 20-án, szombaton 11 órától 16 óráig tartják a szolnoki Tiszaligetben, a Szolnoki Főiskola Campus főépületben.
ZENEI FESZTIVÁL
A XVIII. Szolnoki Zenei Fesztivál március 19-i előadása a megyeháza dísztermében lesz. Szerepel a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Miklósa Erika (szoprán). A fesztivál soronkövetkező programja, Vásáry Tamás önálló Chopin-estje március 23-án lesz az Aba-Novák Kulturális Központban.
IRISH DANCE
Március 20-án 19 órakor kezdődik az Irish Dance műsora. Catherine Gallagher ír sztepptánc bajnoknő társulatával
The Iirish Dance Experience című egész estés káprázatos táncműsorral látogat a szolnoki Aba-Novák Kulturális Központba. A gyönyörű jelmezek, az élő zene, a látványos díszlet mind csak tovább fokozzák az élményt, amiben része lehet a közönségnek az előadáson. Minden korosztály számára felemelő produkció nyújtanak, melyet senki sem hagyhat ki, aki egy egyedi élményre vágyik!
KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ
Basa Anikó képzőművész alkotásainak kiállítását tárják a látogatók elé március 20-án 18 órakor a Szolnoki Művésztelep-Kert Galérián (Gutenberg tér 12/12.). A kiállítást Nagy Gábor festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanára nyitja meg. Az allkotások április 18-ig — keddtől vasárnapig 10 és 16 óra között vagy egyeztetés szerint — tekinthetők meg.
HANGVERSENY
A Szolnoki Szimfonikus Zenekar Francia est elnevezésű hangversenye (Aba-Novák bérlet 5.) március 22-én 19 órakor kezdődik az Aba-Novák Kulturális Központban. Közreműködik: Fujii Aki (zongora), a zenekar Premier szólistája, valamint Ócsai-Szikora Ilona. Vezényel: Izaki Masahiro.
GYEREKEKNEK
Tavaszváró medvenóta — Babaszínház várja a kicsinyeket és kisérőiket a Verseghy könyvtár gyermekkönyvtárában március 23-án 9 óra 30-tól és 10 óra 30-tól. Már a csecsemők és a három éves kor alatti aprócska gyerekek is fogékonyak a kifejezetten nekik készülő színházi előadásokra. A bábelőadáson az aprónép a szüleikkel együtt felébreszti Mackó Lackót, aki a téli hideg elől bebújt a barlangjába. Ismert mondókák és gyerekdalok kiséretében előcsalogatják a tavaszi napocskát és megismerkednek Nyuszi Gyuszival. A belépés ingyenes.
IDŐSEKNEK
Idősek egészségügyi kisakadémiája lesz március 24-én 15 órától. Az érdeklődők dr. Tóth Erzsébet neurológiai osztályvezető főorvos „Neurológiai rehabilitáció a szolnoki MÁV Kórházban” című előadását hallgathatják. A rendezvényen különböző egészségügyi (vércukor, vérnyomás, vérzsír szint, testzsír stb.) méréseket is végeznek a MÁV Kórház szakdolgozói, valamint egészségügyi tanácsadás is lesz..
SZÍNHÁZ
A szolnoki Szigligeti Színház nagyszínpadán március 19-én 19 órakor a Vízkereszt, vagy amit akartok (Rátkai-bérlet), a stúdószínpadon 19 órakor a Szépségszalon, 20-án 19 órakor a La Mancha lovagja (Varsányi-bérlet), 21-én 15 órakor a Liliomfi (Lehotay-bérlet), 19 órakor a Liliomfi (Ruttkai-bérlet), a stúdiószínpadon 19 órakor az Apácák, 24-én 19 órakor a La Mancha lovagja című (Madách-bérlet) előadás lesz látható.
KIÁLLÍTÁSOK
— Sipos Dávid 1984-es balassagyarmati születésű festőművész bemutatkozó kiállítása látható Szolnokon, a HEMÓ (Táncsics M. u. 5-9.) I. emeleti kiállítótermében. Mesterere Kolozsvári Grandpierre Miklós, akitől az alapokat elsajátította.
— Körmönfontak — fonatok, csomók, bogok címmel időszaki kiállítás nyílik ma délután négy órakor Szolnokon, a Damjanich János Múzeum I. emeleti, időszaki kiállítások termében, mely május 23-ig látható.
— Aba-Novák Vilmosnak , a híres festőnek tanítványa, Vörös Rozália festő, iparművész alkotásaiból összeállított kiállítás nyílt az Aba-Novák Kulturális Központban, aki festészetében hagyományos témákat — tájkép, portré, zsáner — dolgozott fel, lírai-impresszionisztikus realizmussal. A tárlat április 15-ig tekinthető meg.
— A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárban (Szolnok, Pozsonyi út 40-42.) mutatják be a Barlangrajztól a nyomtatott könyvig című, papírgyártás- és írástörténeti állandó kiállítást iskolai csoportok számára. Ugyancsak itt láthatják az érdeklődők az „1848 — gyerekszemel” elnevezésű kiállítást is.
— Az Aba-Novák Kulturális Központ Fotógalériáján a Jászkun Fotóklub által rendezett, a Gyöngyösi Szempont Fotókör kiállítása látható március 21-ig.
— Victor Vasarelynek, az op-art úttörőjének műveit mutatják be a Szolnoki Galéria (Templom u. 2.). A tárlat március 28-ig tekinthető meg — hétfő kivételével — naponta 9 és 17 óra között.
— Nagy Dénes festőművész és Nagy Katalin Matild grafikusművész alkotásaiból nyílt tárlat Szolnokon, a Verseghy Ferenc Könyvtár első emeleti galériájában. A művészek munkáit mutatják be a Szigligeti Színház emeleti csarnokában is, amely ott két hónapig tekinthető meg.
— Március végéig tekinthető meg a Varga Erik (Riki) képzőművész és boldogságkutató alkotásaiból nyílt kiállítás. Az Adhoc és aktok című tárlat Szolnokon, a Sütő u. 3.-ban várja az érdeklődőket.
— Paróczai Norbert Halak, hegyek, emberek című fotókiállítása nyílt a Garden Hotelben.
— Verebes György festőművész Korona arcképcsarnok című kiállítása látható a Koronában (Somogyi B. út).
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Előfizetési akció! | Cégtár | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Állásajánlatok | Lemezajánló | Tandíjmentes szakképzések | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | A Szoljon.hu a Facebook-on! | Végre tükörbe nézhet!
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Péter | Cseh Sándor | Erdélyi Tibor | Fejér Andor | Fejér Andor | Gedei József | Gedei József | Hajdú László | Karsai Zita | Mészáros Zoltán | Pókász Endre | Pór Péter | Szabó András | Szabó István | Szabó István | Szabó Zita | Szabó Zoltán | Szalay Ferenc | Szekeres Imre | Tasnádi Zoltán
Napi horoszkóp
-
Határozottan intézi ügyeit. Megérzései jók, ezáltal sikerre viszi dolgait. Megjelenésével, stílusával hódít. Csodálatra számíthat.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!


