SZOLJON

A Mezőtúri Szegedi Kis István Református Gimnázium kollégiumában karácsony előtt, a téli szünetre való hazautazást megelőző estén, ünnepi vacsorával búcsúztatták az évet tanárok, diákok, s mindenki más, akinek csak köze van az intézményhez. Így volt ez idén is: hétfőn este nagy, közös asztalhoz ültek a kollégisták a pedagógusaikkal, hogy együtt is elbúcsúztassák a maguk mögött hagyott évet.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Azt mondja Gulyás László tanár úr, a kollégium vezetője, hogy egyre több olyan gyerekük van, aki bizony nem vágyik haza, aki szorongva gondol az otthon töltendő szünidei napokra, és nem is titkolják: tán szívesen is maradnának a megszokott falak között. Egyre több a halmozottan hátrányos helyzetű diákjuk — teszi hozzá.
Az ünnepi asztalnál a társakkal együtt hallgatta az igehirdetést és a karácsonyi énekeket a kisújszállási Törös Evelin is. Biztosan többször végiggondolta a magunk mögött hagyott esztendő összes történését, minden baját és szomorúságát. Az édesanyja, aki felnevelte őket, nemrég meghalt, ráadásul hosszú betegeskedés és szenvedés után. Az apa már jó régen elhagyta a családot. Evelin így is kitűnő tanuló. Könnyes szemmel mondja, hogy valamiféle belső késztetés neki a tanulás, és ha valakinek, úgy neki bizton elhihetjük ezt.
A kollégiumvezető szobájában ülünk néhányan, és közösen próbálunk összerakosgatni karácsonyi gondolatokat. Szaggatottan, nehezen bújnak elő a szavak. Otthon... Család... Szeretet... A megszokott kedves közhelyek olykor furcsán hangzanak most, tőlük. Többnyire inkább vágyakat fogalmaznak meg, mint valós, megtapasztalt érzéseket.  
A kunhegyesi Varga Szilviről azt állítja tanárnője: nagyon rossz családi körülmények közül került a kollégiumba, és csodálatra méltó igyekezettel vívja a mindennapi küzdelmeit. Az anya elhagyta a családot, az apa pedig már a második élettárssal próbálja betölteni a keletkezett űrt.  
— Bizonyítani akarom, hogy önállóan is meg tudok állni a lábamon! — jelenti ki Szilvi.
 
Dézsi Vivien Mesterszállásról való. A kérdésre, hogy miért nem maradt bejáró, hiszen Mezőtúrhoz közel a faluja, röviden fogalmaz: otthon már régen nem tanulnék...
Végezetül a hitről, s Istenről szól hozzájuk a kérdés. Evelin válasza a legbiztosabb: igen, hiszi, hogy itt van bennünk, felettünk valahol. A két kisebb lány már bizonytalanabb. Szilvi ki is mondja: van még időm bizonyságot szerezni arról, hogy létezik-e, vagy nem...
Karácsony van. Az ünnep meghitt pillanataiban jusson eszünkbe Evelin, Szilvi, Vivien is. Velük együtt pedig mindazok, akiknek hasonló módon hiányzik valami az életéből.  

 

A gyerek bajaiért szülő a felelős
— A szülők hajlamosak az egyházi iskolákra hagyni azoknak a hibáknak a kijavítását, amit ők elrontottak a gyermekeik nevelésében. Ezt tapasztaljuk  — fogalmaz Gulyás László kollégiumvezető.
— Ezért itt nálunk tényleg nemcsak tanítani igyekszünk a diákokat — teszi hozzá Katona Szilvia kollégiumi nevelőtanár. — A nevelésüket ugyanolyan fontosnak tartjuk, mint a tananyagban való haladást. És erre rendkívül nagy szükségük van a gyerekeinknek, ezt naponta jelzik maguk is! Bizalommal fordulnak hozzánk, megosztják velünk a bajaikat. A húsztagú kollégiumi csoportomból mindössze ketten élnek otthon teljes családban, és öt olyan diákom van, akinek valamilyen oknál fogva nincs, és karácsonykor sem lesz otthon az édesanyja. Elszomorító dolgok...