SZOLJON

— Árvízvédelmi földmunkák leletmentő ásatása során bukkantunk a nagyméretű szarmata településre, aminek egyik fele az ártérbe, másik fele a gát nyomvonalába esik — mondta dr. Madaras László — Az ártéri részt tudtuk feltárni, a többihez csak a gát elbontásakor férhetünk hozzá, de nem sok reményt lehet fűzni egy bolygatlan telep megtalálásához, a gátépítéskor teljesen szétrombolhatták.

A cikk a hirdetés után folytatódik

A feltárt területen kerek és négyszögletes alaprajzú árkok húzódtak, ami egyértelműen gazdasági létesítményekre, karámokra, nyitott színekre, esetleg kunyhóra utal, ezt az is alátámasztja, hogy nem láttuk sehol a folyamatos emberi tartózkodásra utaló kemence nyomát.

A régész tájékoztatása szerint szokatlan módon ezen a gazdasági területen találták meg azt a 6-8, szokásos észak—déli tájolású, többségében szerény leletanyagot tartalmazó szarmata sírt, melyek közül egy érdekesnek bizonyult. Először egy római ezüstpénz került elő belőle, amit további hat követett. Az első felbukkanásában még nem volt semmi különös, az elhunytak mellé gyakran tettek pénzdarabot a holtak lelkét a túlvilágra vivő révésznek fizetségül, de ekkora bőségük nagyon ritka dolog. Mivel a szarmatáknak nem volt önálló éremművészetük, az nem szokatlan, hogy római pénzeket használtak, mert a római határállomásokon folytatott kereskedelemnél szükségük volt rá. Ez úgy zajlott, hogy a szarmaták a Duna vonalán, a limesen, vagyis határon elhelyezkedő római városokba mentek beszerezni a számukra fontos árucikkeket, mert római kereskedők nem nagyon jártak errefelé.

— Az érmek egymáson feküdtek a halott medencecsontja mellett — mondta Madaras László —, ami egy időközben elporladt tarsolyra utal. A sírok korának meghatározásánál a pénzeknek nagyon fontos szerepe van, azt mindig a benne található, a hozzátartozók által beletett legfiatalabb darab verési éve határolja be, s ezért érdeklődéssel vártuk az éremszakértő, a kecskeméti Székely György, majd a Nemzeti Múzeum szakembereinek véleményét. A pénzek a Magyar Nemzeti Múzeum éremtárába kerültek további tisztításra és meghatározásra. Nos, mint kiderült ez a hat érem két évszázad terméke. Az elsőről mi is láttuk, hogy egy 166-167-ből, az itt dúló kvád—markomann háború előtti évekből való úgynevezett Faustina ezüst, ami Marcus Aurelius császár feleségének rajta levő képmásáról kapta a nevét, s először azt hittük, a temető is ebből a korból való. Aztán kiderült, hogy a legutolsó érem  IV. századi, vagyis a sír sem lehet ennél régebbi.

Az érmek alapján egy II-IV. századi településről van szó, ami igen hosszú helyben lakást jelent. Igaz, ez nem számított különlegesnek a szarmatáknál, akiktől számos, hosszú időn át lakott nagy kiterjedésű települést tártak már fel. Az ásatásvezető régész elmondása szerint az éremlelet a sírban fekvő halott egykori vagyoni helyzetéről is sokat mond.

Itt egy hosszú időn át tartó kincsfelhalmozással állunk szemben, s ez a család nem szorult arra, hogy ezt akár a rómaiakkal folytatott kereskedelemben is felhasználja. Nyugodt lélekkel eltemethették azzal a családtaggal, akinek a birtokában volt, anélkül, hogy ez anyagilag gondot okozott volna nekik. Időnként egy maréknyi ezüstpénz is bőséges ismereteket adhat számunkra az egykor itt élt emberek életéről, fejezte be tájékoztatását Madaras László.

Mint arról beszámoltunk Tiszagyenda és Kunhegyes között ugyancsak rézkori és szarmata sírokat, szarmata és Árpád-kori település maradványait tárták fel.