Római kori kincsek sokaságára bukkantak gátépítés közben
Mik ezek?
X— Árvízvédelmi földmunkák leletmentő ásatása során bukkantunk a nagyméretű szarmata településre, aminek egyik fele az ártérbe, másik fele a gát nyomvonalába esik — mondta dr. Madaras László — Az ártéri részt tudtuk feltárni, a többihez csak a gát elbontásakor férhetünk hozzá, de nem sok reményt lehet fűzni egy bolygatlan telep megtalálásához, a gátépítéskor teljesen szétrombolhatták.
A feltárt területen kerek és négyszögletes alaprajzú árkok húzódtak, ami egyértelműen gazdasági létesítményekre, karámokra, nyitott színekre, esetleg kunyhóra utal, ezt az is alátámasztja, hogy nem láttuk sehol a folyamatos emberi tartózkodásra utaló kemence nyomát.
A régész tájékoztatása szerint szokatlan módon ezen a gazdasági területen találták meg azt a 6-8, szokásos észak—déli tájolású, többségében szerény leletanyagot tartalmazó szarmata sírt, melyek közül egy érdekesnek bizonyult. Először egy római ezüstpénz került elő belőle, amit további hat követett. Az első felbukkanásában még nem volt semmi különös, az elhunytak mellé gyakran tettek pénzdarabot a holtak lelkét a túlvilágra vivő révésznek fizetségül, de ekkora bőségük nagyon ritka dolog. Mivel a szarmatáknak nem volt önálló éremművészetük, az nem szokatlan, hogy római pénzeket használtak, mert a római határállomásokon folytatott kereskedelemnél szükségük volt rá. Ez úgy zajlott, hogy a szarmaták a Duna vonalán, a limesen, vagyis határon elhelyezkedő római városokba mentek beszerezni a számukra fontos árucikkeket, mert római kereskedők nem nagyon jártak errefelé.
Római ezüstpénz. Hasonló került elő a mostani ásatáson is.
— Az érmek egymáson feküdtek a halott medencecsontja mellett — mondta Madaras László —, ami egy időközben elporladt tarsolyra utal. A sírok korának meghatározásánál a pénzeknek nagyon fontos szerepe van, azt mindig a benne található, a hozzátartozók által beletett legfiatalabb darab verési éve határolja be, s ezért érdeklődéssel vártuk az éremszakértő, a kecskeméti Székely György, majd a Nemzeti Múzeum szakembereinek véleményét. A pénzek a Magyar Nemzeti Múzeum éremtárába kerültek további tisztításra és meghatározásra. Nos, mint kiderült ez a hat érem két évszázad terméke. Az elsőről mi is láttuk, hogy egy 166-167-ből, az itt dúló kvád—markomann háború előtti évekből való úgynevezett Faustina ezüst, ami Marcus Aurelius császár feleségének rajta levő képmásáról kapta a nevét, s először azt hittük, a temető is ebből a korból való. Aztán kiderült, hogy a legutolsó érem IV. századi, vagyis a sír sem lehet ennél régebbi.
Az érmek alapján egy II-IV. századi településről van szó, ami igen hosszú helyben lakást jelent. Igaz, ez nem számított különlegesnek a szarmatáknál, akiktől számos, hosszú időn át lakott nagy kiterjedésű települést tártak már fel. Az ásatásvezető régész elmondása szerint az éremlelet a sírban fekvő halott egykori vagyoni helyzetéről is sokat mond.
Itt egy hosszú időn át tartó kincsfelhalmozással állunk szemben, s ez a család nem szorult arra, hogy ezt akár a rómaiakkal folytatott kereskedelemben is felhasználja. Nyugodt lélekkel eltemethették azzal a családtaggal, akinek a birtokában volt, anélkül, hogy ez anyagilag gondot okozott volna nekik. Időnként egy maréknyi ezüstpénz is bőséges ismereteket adhat számunkra az egykor itt élt emberek életéről, fejezte be tájékoztatását Madaras László.
Mint arról beszámoltunk Tiszagyenda és Kunhegyes között ugyancsak rézkori és szarmata sírokat, szarmata és Árpád-kori település maradványait tárták fel.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. horvathtib 2012. január 4. 08:59
El kellett volna dönteni kedves cikkíró a cikk megjelenése előtt, hogy most mit is akar. Ugyanis elárulom, mind Dobapuszta, mind Szórópuszta külön településrésze volt hajdan Besenyszögnek, jelentős ház számmal. Ilyen, hogy Doba-Szórópuszta településrész nincs, csak legfeljebb az ön fejében.
Ha az az indíttatása, hogy ne találja más meg a hajdani települést, akkor mi a jófenének írt róla?
Ha peniglen már befejeződött az ásatás, miért nem lehet pontosan beszámolni róla?
Azt sem értem, miért kell ennyire számon tartani ezeket a szarmata helyeket, hiszen alig van település megyénkben ahol minimum egy, de inkább több szarmata kori sírok, élőhelyek találhatók, ahol szinte mindig ugyanazt tárják fel. Nem lenne már elég ezekből?
Persze könnyű a más farkával, azaz akarom mondani, más pénzén elvégezni a feltárásokat, mégha nincs is értelmük.
Lásd a legostobább példa Tiszagyenda, volt anyagnyerőhely területe, ahol egy csontdarab alapján nem engedték a töltésanyagot kitermelni azért, mert a tulajdonos nem volt hajlandó többmillió forintot kifizetni a marhaságért. Mi kerül többmillió forintba egy 2-3000 négyzetméteres terület átkutatásába, amikor a földmunkát úgyis a vállalkozó végezte volna? Egyszerűen időnként felháborító, amit tesznek a régészek is. Merthogy ez már nem múltunk egy daradjának megismerése kategória.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Nettóbér-kalkulátor | Dobj egy nagyot! Óriási társasjáték party | Moziműsor
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Péter | Ballagó László | Cseh Sándor | Dr. Nyerges Zsolt | Fazekas Sándor | Furkó Kálmán | Györfi Sándor | Juhász Enikő | Lits József | Molnár Péter | Pásztorné Kovács Ágnes | Pintér Erika | Spisák György | Szabó Tamás | Szabó Zita | Szabó Zoltán | Szalay Ferenc | Szöllősi József | Tóth Zoltán | Túróczi Imre
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!




