Gólyabál a Szolnoki Főiskolán - 2011. 11. 19.
Mik ezek?
XÁm a hagyományokat megszakítva most nem a Student kollégium ad otthont a endezvénynek, hanem a Campus patinás főépületének aulája, sőt a dátum sem szokványos, hiszen az előző két évben kedden volt, most pedig november 19-én, szombaton lesz megtartva az esemény. Ez több okból is ésszerűbb: így nem csak a főiskola hallgatóit, de az öregdiákokat és a szolnoki lakosságot is várják nagy szeretettel a szervezők. Mint, ahogy a helyszín, az időpont, úgy a színvonal is nagyban változik. Az ünnepélyes megnyitó után az est a gólyák varázslatos keringőjével folytatódik, melyet a vacsorás jeggyel érkező nagyérdemű közönség tízszemélyes körasztaloknál ülve tekinthet meg.
A vacsora - melyet természetesen az Ínyenc Klub bajnok csapata alkot - sem lesz minden napi. Ezúttal a vendégek három menüből választhatnak, melyhez a pincérek minőségi borokat kínálnak. A hangulatért a Musicbox Parti Zenekar lesz a felelős a vacsora közben.
A fellépők sora itt még nem ért véget.
A bálon nem akármilyen produkcióval lepjük meg vendégeinket. A Roy és Ádám Trió és Kowasky felváltva fogja megtáncoltatni a ropni vágyókat. Így olyan slágerekre lehet majd bulizni, mint a Trambulin, a Csapból is én folyok, vagy épp a Fekete lepke és a Szarka farka. Levezetésképpen pedig DJ Gomez tekeri majd a potmétereket és a lemezeket hajnalig.
További részletekről a www.szolfhok.com honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők.
Az ellátogatóknak kellemes szórakozást kíván a Hallgatói Önkormányzat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Képgalériák
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








