Tovább halmozódik az Ötös,1.580 millió forint a tét!
Mik ezek?
XTovább dübörög az Ötöslottó, hiszen már 16 hete annak, hogy hibátlanul meg tudta tippelni egy szerencsés játékos a milliókat érő mágikus 5 számot. Akkor közel 157 millió forint volt a jutalom, most több mint tízszer ennyi a tét. A 16 hét szünet összesen 1.580 millió forint várható főnyereményt eredményezett az Ötösön, amiért szombat estig lehet pályázni a lottózókban.
Az „örökifjú”, idén 53 éves Ötöslottó, a halmozódás 1991 márciusában történt bevezetésének is köszönhetően akár évente többször is tud milliárd feletti főnyereményeket kínálni. A játék történetében a milliárdos határt először 1999-ben, a kétmilliárdost 2002-ben törte át az ötös. A máig élő csúcs: 5 milliárd 92 millió 890 ezer 758 forint – 2003-ban született.
További meseszép ajánlat, hogy ”Minden órában nyer valaki”: április 9-én pénteken, reggel 8 és 18 óra között óránként 1 db Citroen C3 Tendence személygépkocsit, április 10-én szombaton, 8 és 14 óra között óránként 3 millió forintot sorsol ki a Szerencsejáték Zrt. az akció feltételét teljesítő játékosok között.
Ne menjen el a szerencséje mellett, adja fel akár többször is nyerő szelvényét, így nagyobb eséllyel indulhat az óránkénti nyereményekért, a szombat esti sorsoláson pedig az 1 milliárd 580 millió forintos főnyereményért.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Való Világ5 | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Téged is vár a Nyíregyházi Főiskola | Szakmát ingyen! | Állásajánlat a JIC-nél | Moziműsor
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








