A Vasas csapatát is elkaphatják a szolnoki pólósok
Mik ezek?
XAz angyalföldiek az elmúlt évadban nem tudták megvédeni bajnoki címüket, hiszen a döntőben alulmaradtak az Eger együttesével szemben. Nyilván nem lehet Földi László csapatának más célja, mint hogy visszahódítsa a bajnoki aranyérmet.
Egyébiránt hét fordulón át veretlenül menetelt az angyalföldi gárda, szerdán este azonban 14-8-as vereséget szenvedett a Honvédtól. Soraikból nagyon hiányzott a válogatott kapusa, Nagy Viktor, aki vállműtéten esett át és hetekre kidőlt a sorból. Az utóbbi meccs statisztikájáról annyit, hogy az első 13 Honvéd-lövés kivétel nélkül gólt hozott, és ebben előbb Barabás, majd Péterfy kapus, nem beszélve a védelemről egyaránt ludasnak bizonyult. Az alapos verés után nyilván kettőzött erővel hajt majd a Vasas a Tiszaligetben, bizonyítani akarják, hogy ennél jóval többre képesek.
A szolnoki legénység a múlt szombati Európa-kupa negyeddöntő meccsen, nagyszerű második félidőbeli játékával 11-7-re verte az orosz Kazany együttesét. Ez utóbbi győzelemnek akkor lesz meg az igazi értéke, ha sikerül kiharcolni a továbbjutást a december 14-i visszavágón. Addig azonban még három bajnoki derbi vár a mieinkre, közülük az első szombaton lesz a Vasas ellen. Az orosz pólósokkal szemben fájós kézzel, beinjekciózva vállalta a játékot Regős Áron, a csapat legrutinosabb embere.
— Sokat javult a lövő kezem állapota, a fájdalom meg nem érdekel különösebben — kezdte a center. — Pörgősek az edzések, jó a hangulat a csapatnál, nagyon együtt van a társaság. Azt nem tudjuk, hogy a szerda esti vereség megtörte-e a Vasast, vagy felszívják magukat, mi mindenesetre nyerni akarunk a rangadón, és szerintem megvan rá minden esélyünk.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Képgalériák
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








