Dobogón a szolnoki hölgyek
Mik ezek?
XFit kid-versenyzők vették birtokukba a napokban a ceglédi sportcsarnokot, ahol előbb a hazai grand prix-sorozat záró viadalát, majd az Európa-kupa küzdelmeit bonyolították le. Mindkét eseményen jól szerepeltek a Pelikán SE hölgyei.
Népes mezőny, kilenc ország mintegy 250 versenyzője mutatta be gyakorlatát a kétnapos megméretésen. Köztük voltak a szolnoki Pelikán SE legjobbjai is, akik mindegyik korosztályban érdekeltek voltak. Az első napon a grand prix-viadal résztvevői léptek pódiumra, aki élt és mozgott, mindenki elindult, hiszen a verseny egyben kvalifikált is az Európa-kupára. Kilenc korosztály legjobbjai, a 6 évesektől a 18 évesekig mutatták be gyakorlataikat. Mint ahogy az várható is volt, a szolnokiak kitettek magukért, hiszen az első napon négy első, egy-egy második és harmadik helyet könyvelhettek el a kiegyenlített, erős mezőnyben. Ezzel az egyik legeredményesebb klubnak bizonyultak az indulók között. Szerencsére az Európa-kupán sem adták alább a pelikánosok, ugyanis Lugosi Laura és a 7-10 évesekből álló kiscsapat — Lugosi Laura, Kuipfer Ágnes, Horváth Ramóna, Csekő Alexandra — is megismételte előző napi fergeteges sikerét. A nagycsapat kategóriában, ahol a 15 éveknél idősebbek indulhatnak — Uj Bianka, Sánta Renáta, Bihari Fanni, Tóth Enikő, Poczai Andrea, B. Tóth Lili —, ezúttal a második hely jutott a szolnoki hölgyeknek.
A kiváló eredmények után elégedetten értékelt Greisz Péter, a szolnoki Pelikán SE elnöke: — A három hónapja elkezdett munkának most érett be gyümölcse, hiszen a grand prix-verseny mellett a nemzetközi mezőnyben, az Európa-kupában is remekül helyt álltak versenyzőink. Büszkék lehetünk rájuk és természetesen edzőikre is, akik szintén nagyon sok energiát fektetnek bele lányaink felkészítésébe. És ez még csak a jéghegy csúcsa, hiszen az utánpótlásunk is biztosítva van, több mint száz gyerek jár hozzánk edzésekre. Bízom benne, hogy az eredményes munkát tovább tudjuk majd folytatni. A jövő héten, pontosabban vasárnap, hazai környezetben mutatja be csapatunk tudását, ugyanis ekkor a Tiszaligeti Sportcsarnokban rendezzük meg fit kid csoportos, valamint a fitnesz egyéni országos döntőt és gálát, melyen több száz versenyző indulása várható. Remélhetőleg hölgyeink a hagyományokhoz híven ismét jól fognak szerepelni, és hazai színpadon is felállhatnak majd a dobogóra — nyilatkozta a klubelnök.
A szolnoki csapat eredményei
Grand prix-verseny: Egyéni, II. korcsoport: 1. Lugosi Laura. 3. kcs.: ...3. Horváth Renáta. V. kcs.: ...4. Bihari Fanni. VIII. kcs.: ...5. Sánta Renáta. IX. kcs.: ...7. Poczai Andrea. Csapatverseny, páros, I. kcs.: 1. Lugosi Laura, Kuipfer Ágnes. Kiscsapat, I. kcs.: 1. Lugosi Laura, Kuipfer Ágnes, Horváth Ramóna, Csekő Alexandra. II. kcs., páros: ...2. Horváth Ramóna, Bihari Fanni. III. kcs. nagycsapat: 1. Bihari Fanni, Tóth Enikő, Sánta Renáta, Poczai Andrea, B. Tóth Lili, Uj Bianka.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
PARTNERÜNK SPORTHÍREI
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. Lilien 2009. október 16. 12:35
Gratulálok a lányoknak, és edzőinek!
-
1. Érdeklődhetek 2009. október 16. 09:52
Greisz Péter milyen vallású ?
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Önkormányzati választás 2010 | Előfizetési akció! | Cégtár | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Állásajánlatok | Lemezajánló | Tandíjmentes szakképzések | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | A Szoljon.hu a Facebook-on! | Sajtóetikai kódex | Jótékonysági orgonahangverseny | LEGO kiállítás
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Péter | Cseh Sándor | Erdélyi Tibor | Fejér Andor | Fejér Andor | Gedei József | Gedei József | Hajdú László | Karsai Zita | Mészáros Zoltán | Pókász Endre | Pór Péter | Szabó András | Szabó István | Szabó István | Szabó Zita | Szabó Zoltán | Szalay Ferenc | Szekeres Imre | Tasnádi Zoltán
Napi horoszkóp
-
Egy befektetés útján plusz pénzre tehet szert, ám ehhez kockáztatnia kell anyagi tartalékának egy részét. Csillaga támogatására számíthat.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



