Döntetlent hozott a pólósrangadó
Mik ezek?
X
A-Híd-Szeged-Beton—Szolnoki Dózsa-Közgép 6-6 (1-1, 1-3, 2-1, 2-1)
Szeged, 400 néző. V.: Juhász, Vogel
SZEGED: BAKSA — Hegedüs G. 1, Török 1, Bálint G., Kayes, YOUNGER 2, Kiss Cs. Csere: SOMOGYI 2, Varga P., Molnár T., Turzai, Lehmann, Juhász Zs. Edző: Vincze Balázs
SZOLNOK: DECKER A. — Pásztor 1, Hangay Z., Kovács O., KIS G. 1, Marnitz G. 1, Gocics. Csere: Komlósi, SÜVEGES, NEGREAN 2, Regős 1, Nyéki. Edző: Cseh Sándor
Emberelőnyből: 9/4, ill. 8/3
Ötméteresből: -, 1/1
Több mint hat percet kellett várni az első gólra, amely Pásztor jóvoltából született meg. Addig sem volt eseménymentes a Tisza-parti rangadó, töltöttek és lőttek mindkét oldalon a játékosok, a kapusok azonban rendre a helyükön voltak. A folytatásban Somogyi egyenlített. A folytatás egyértelműen a szolnokiaké volt, akik nemcsak a védekezésben jeleskedtek, hanem támadásban is, Regős, Negrean és Marnitz góljával 4-1-re vezettek.
A nagyszünet után a vendégek ziccereket hibáztak, tízperces gólcsendet tartottak, eközben a hazaiak három találatot is elértek. Mivel a harmadik negyed végén Negrean betalált, 4-5-ös állásról indult a zárófelvonás. A folytatásban előbb Somogyi egyenlített, majd Younger találatával először vezetett a Szeged. Egy perccel a vége előtt Kis Gábor szemfüles találatával újra egyenlő volt az állás. A végjátékban Török fölé lőtt, majd a vendégek kaptak egy emberelőnyt, Kovács lövését védte Baksa, a kipattanót Gocics éles szögből a kapufára vágta, majd megszólalt a mérkőzést lezáróduda. Nehéz eldönteni, hogy a szolnoki csapat szerzett egy pontot, vagy veszített kettőt...
Vincze Balázs: — Rendszert csinálunk abból, hogy két-három góllal elengedjük az ellenfelet, majd hatalmas energiákat mozgósítva mutatjuk meg, mekkora szívünk van. Ennek a gyenge kezdésnek a jövőben nem szabad előfordulnia.
Cseh Sándor: — A győzelem reményében vettük fel a küzdelmet az esélyesebb Szeged ellen, és volt is lehetőségünk a sikerre, ám így sem vagyok elégedetlen, mert nagyot küzdöttek a srácok.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Lulle74 2012. február 11. 17:36
Szép volt fiúk!!!
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Képgalériák
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








