Drámai ütközés, darabonként rakták össze a sportolót
Mik ezek?
XAkik látták 2008. július 14-én, a Hajdúszoboszló határában történt balesetet, a traktorral való ütközéstől rommá tört személyautót, egy lyukas tízfillérest sem adtak volna azért, hogy bárkit is élve szednek ki a tűzoltók a roncsból.
— Óriási szerencsém volt, hiszen a baleset miatt feltorlódott kocsisorban volt egy mentő is, melynek személyzete azonnal a segítségemre sietett, s elállította a vérzést, szállítható állapotba hozott, míg a helikopter kiért a helyszínre — elevenítette fel a történteket a még mindig csak 24 éves Magna Gergő. — A debreceni kórházban kilenc és fél órás műtéttel raktak össze.
Három hétig feküdtem kómában, kezdetben nem sok esélyt adtak rá, hogy túlélem az ütközést. A harmadik nyakcsigolya eltörött, három idegszál elszakadt, bal karom és lábam több helyen szilánkosan eltörött, a fülem leszakadt, a lépemet ki kellett venni, súlyos tüdőzúzódást és agyrázkódást szenvedtem. Azóta több műtéten is átestem Debrecenben és Szegeden, a testem úgy néz ki mint egy puzzle játék, de élek. Sőt, húsz hónappal a történtek után már lejárok a dojóba, erősítek, és a magam módján megpróbálom segíteni a karatékák felkészülését.
A baleset napján úgy eltűnt a rokonok, barátok szeme elől, hogy még a rendőrséggel is kerestették.
— Érdekes történet a miénk — vette át a szót Gergő menyasszonya, Enikő. — Én derecskei vagyok, Szolnokra jártam főiskolára, itt ismerkedtünk meg a megyeszékhelyen. Alig két hete költöztünk össze, mikor megtörtént a baleset. Éppen nyaralni indultunk volna, én egy nappal hamarabb hazautaztam anyuékhoz. Megegyeztünk, hogy 14-én délelőtt jön értem Gergő. Mikor még délben sem érkezett meg, hívtam telefonon, de nem vette fel senki a mobilt. Miután sem a barátaink, sem a szülei nem tudtak róla semmit, lóhalálában hazajöttem Szolnokra. Mivel a lakásban sem találtuk, kétségbeesésünkben délután a rendőrségen jeleztük eltűnését. Kora este tudtuk meg, hogy 10 óra körül balesetet szenvedett és a debreceni kórházba szállították. Senkinek nem kívánom azt az érzést, mikor odaérkezésünket követően közölték velünk az orvosok, hogy még mindig küzdenek az életéért.
A tapasztalatok azt mutatják, a balesetet szenvedett élsportolókban az átlagosnál is nagyobb az élni akarás. Talán elég, ha csak a századik magyar olimpiai bajnoki aranyérmet nyert Hegedűs Csaba esetét hozzuk fel példaként: a birkózónak szinte egyetlen épp csontja sem maradt autóbalesetét követően, mégis életben maradt, mi több néhány évvel később még a szőnyegre is visszatért.
Nem volt ezzel másként Magna Gergő sem. Orvosai előzetesen azt jósolták, hogy minimum egy év kell a lábra álláshoz, ha egyáltalában túléli a baleset. Ehhez képest négy hónappal a karambol után már felállt. Bal kezét nagyon féltették a szakemberek, de még ha most fel is van kötve, ha kevés is az „érzés” benne, azért már tudja mozgatni. Nyolcvan százalékos rokkantnak nyilvánították, ám akaraterejének köszönhetően egyre jobb erőben érzi magát.
— Tavaly nyár óta rendszeres vendég vagyok a Lázár Tibor vezette Szolnoki Bajnokok dojojában, illetve az abonyi Power KKK edzőtermében. Jobb kézzel és lábbal mindent megcsinálok, ütök, rúgok, zsákolok, a bal lábamat viszont egyelőre csak erősítem, a levegőbe imitálom a mozdulatokat. A bajban tudja meg az ember, ki az igazi barát. Egykori karatés társaim azért nem felejtkeztek el rólam, ők visszavárnak. A szívem majd megszakadt, mikor csak civilként lehettem jelen az októberi, budapesti világbajnokságon, hiszen az eredményeim alapján tatamira léphettem volna. Két álmom volt versenyzőként: Eb-aranyat nyerni és elindulni a világkupán. Európa-bajnok lettem, kiharcoltam a jogot a vk-n való indulásra, ám az élet közbe szólt, nem élvezhettem a sikert.
Magyar bajnokság lesz Szolnokon
Egy hónap múlva, április 10-én a szolnoki Tiszaligeti Sportcsarnok ad otthont a kyokushin karate súlycsoportos magyar bajnokságnak, mely egyben válogatónak is számít a tavaszi, spanyolországi kontinensvetélkedőre.
— Természetesen én is ott leszek. Reményeim szerint ott állok majd Virág Dávid barátom mögött a szőnyeg szélén, mikor a válgatott kerettagságért küzd a döntőben — felelte érdeklődésünkre mosolyogva a 2008-as Európa-bajnokság 80 kg-os súlycsoportjának győztese, Magna Gergő
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
PARTNERÜNK SPORTHÍREI
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. smileniko 2010. március 9. 17:44
A cikkhez tartozó video:
http://www.youtube.com/watch?v=9QnVx1DHKgU&feature=fvsr
Érdemes megnézni!! -
1. Picurka001 2010. március 9. 16:25
Kívánok neked mindent, ami csak jó - kiváltképp az újrakezdés képességét. Tanulj a szomorúságból és a hibákból! Aztán indulj tovább! És mindenekelőtt kívánok neked bátorságot!
Igazbarát:)
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Előfizetési akció! | Cégtár | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Állásajánlatok | Lemezajánló | Tandíjmentes szakképzések | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | A Szoljon.hu a Facebook-on! | Végre tükörbe nézhet!
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Péter | Cseh Sándor | Erdélyi Tibor | Fejér Andor | Fejér Andor | Gedei József | Gedei József | Hajdú László | Karsai Zita | Mészáros Zoltán | Pókász Endre | Pór Péter | Szabó András | Szabó István | Szabó István | Szabó Zita | Szabó Zoltán | Szalay Ferenc | Szekeres Imre | Tasnádi Zoltán
Napi horoszkóp
-
Határozottan intézi ügyeit. Megérzései jók, ezáltal sikerre viszi dolgait. Megjelenésével, stílusával hódít. Csodálatra számíthat.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!


