Gólparádé a kánikulában
Mik ezek?
XMagyarország—Románia 19-6 (6-2, 3-1, 5-2, 5-1)
Tiszaligeti uszoda, 600 néző. Vezette: Juhász Gy., Vogel G.
MAGYARORSZÁG: NAGY V. — Madaras 1, KISS G. 3, Hosnyánszky, Steinmetz Á. 1, KÁSÁS 2, Biros 1. Csere: VARGA T. 2, VARGA D. 3, Szívós 1, Varga Dániel 1, KIS G. 2, Vámos 1, Katonás 1. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes.
ROMÁNIA: G. Radu — Matei, Kádár, Busila, Diaconu 1, C. Radu 1, Negrean 1. Csere: Iosep, CHIOVEANU 2, Georgescu 1, Ghibam. Szövetségi kapitány: Kovács István
Emberelőnyből: 8/5, ill. 7/1.
Ötméteresből: 3/3, ill. -.
A vendég román válogatottnál Ramiro Georgescu és Tiberiu Negrean egyaránt ismerősként érkezett Szolnokra, hiszen a két játékos az elmúlt évadot a Tiszaligetben töltötte, és a következő szezonban is a dózsások színeiben fognak pólózni. Mellettük a románok szövetségi kapitánya, Kovács István a szolnokiak szakmai igazgatója, akit szintén nagy szeretettel fogadott a publikum. A világverő háromszoros olimpiai bajnok, magyar válogatott népszerűségével azonban nem lehet felvenni a versenyt, a játékosok szinte folyamatosan adták az autogramokat a mérkőzés után. Rá is szolgáltak a fiúk az elismerésre, hiszen nagy kedvvel és gólerősen játszottak, és nagy közönségsikert arattak, magabiztosan győzték le a szintén olimpiai induló román csapatot.
A háromszoros olimpiai bajnok, Kásás Tamás nyitotta meg a gólok sorát, majd Varga Dénes is betalált, Diaconu szépített, ám ezután tovább potyogtak a magyar találatok. Nagy tapsot kapott Kis Gábor pazar találata centerből, majd Katonás és Georgescu is mutatós gólt lőtt a pokoli melegben. A második negyedben sem lankadt a hazai parádé, Kásásék kis túlzással akkor lőttek gólt, amikor csak akartak. A szünet előtt élményszámba ment Varga Dénes remek csuklóval elért gólja, amelyik már a nyolcadik volt a sorban.
A fordulást követően is tovább potyogtak a gólok, szebbnél szebb találatokat értek el a mieink. A fiatal Vámos Marci is felavatta a románok hálóőrét, a balkezes szélső a legnagyobbakra emlékeztető gólt lőtt a jobb oldalról. A negyed zárása előtt Steinmetz Ádám is kiverekedett egy mutatósat centerből. A záró játékrészben a szolnoki nevelésű Varga Tamás is beköszönt kétszer, s a végén jogosan zúgott a vastaps, hiszen a magyar együttes szép gólokkal szórakoztatta a nézősereget.
— Jól játszottunk, a románok viszont tompábbak voltak, mint tegnap — mondta Hosnyánszky Norbert Peking olimpiai bajnoka, aki májusban írta alá szerződését a szolnoki csapathoz. Jók nekünk az ilyen meccsek, hiszen ezek mind segítik a felkészülést, már csak öt hét van hátra az olimpia rajtjáig.
Így látták a mesterek
Kemény Dénes: — Úgy gondolom, hogy a tegnapi békéscsabai meccs sokat kivett a román válogatottból. Mi előreléptünk védekezésben, és a helyzetkihasználásunk is sokat javult. Ott tartunk, ahol tartani akartunk ebben az időszakban.
Kovács István: — Kijött rajtunk a háromhetes felkészülés okozta holtpont, ha rendben leszünk, minden bizonnyal nem lesz ekkora különbség a két csapat között.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Nettóbér-kalkulátor | Dobj egy nagyot! Óriási társasjáték party | Moziműsor
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Péter | Cseh Sándor | Csepeli Lajos | Farkas Flórián | Fazekas Sándor | Fejes Lőrinc | Juhász Enikő | Lits József | Molnár Péter | Papp János | Pásztorné Kovács Ágnes | Pintér Erika | Pór Péter | Szabó István | Szabó Tamás | Szabó Zita | Szabó Zoltán | Szalay Ferenc | Tóth Zoltán | Túróczi Imre
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!




