Harmincötmilliót kaphatnak az aranyérmesek
Mik ezek?
XA páros számokban sikeresen szerepelt versenyzők fejenként az elért eredményért járó összeg 90 százalékát, a négyfős csapatok a pénzdíj 80, a 13–15 fős gárdák a 70 százalékát kapnák meg. Kozák Danuta két aranya – kajak egyes és négyes – így 63 millió forintot érhet.
A sportolókat felkészítő szakemberek a juttatás 60 százalékában részesülnek, ez egy keretösszeg, a sportági szövetség tehet javaslatot a személyekre. Az előterjesztést a kormánynak kell jóváhagynia.
Az augusztus 20-ai állami ünnepnapon köszöntik a Londonban legsikeresebb sportolóinkat, szeptember közepén állami fogadás lesz a Parlamentben. Négy évvel ezelőtt, a pekingi játékok alkalmával az aranyérem 20, az ezüst 18, a bronz pedig 16 millió forintot ért.
A MOB London előtt nem hozta nyilvánosságra a pénzdíjat, mert a szervezet megítélése szerint ez gátolta volna az eredményességet.
A MOB igyekezett arányosítani, nagyobb értéket tulajdonítani az aranynak. Arra is figyelt, hogy akik csapatban nyernek az olimpián, azoknak a díjazása csak minimálisan térjen el az egyéni sportágakban győztes versenyzők jutalmazásától.
A magyar sportolók Londonban nyolc arany-, négy ezüst-, és öt bronzérmet nyertek, ezzel Magyarország az összesített éremtáblázat 9. helyén végzett.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Nettóbér-kalkulátor | Dobj egy nagyot! Óriási társasjáték party | Moziműsor
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Péter | Cseh Sándor | Csepeli Lajos | Farkas Flórián | Fazekas Sándor | Fejes Lőrinc | Juhász Enikő | Lits József | Molnár Péter | Papp János | Pásztorné Kovács Ágnes | Pintér Erika | Pór Péter | Szabó István | Szabó Tamás | Szabó Zita | Szabó Zoltán | Szalay Ferenc | Tóth Zoltán | Túróczi Imre
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!




