Három világbajnoki címet szereztek a berényiek Harkovban
Mik ezek?
XUkrajna adott otthont a nyílt kempó karate és kobudo vilábajnokságnak. A magyar válogatott színeiben két jászberényi fiatal is tatamira lépett. Lantos Renáta és Hamar Lajos 31 órai utazás után érkezett meg a hazánktól közel 2000 kilométerre fekvő Harkov városába.
A világbajnokságon a sportágban meghatározónak számító európai országok (többek között ukrán, orosz, horvát, olasz, lengyel) mellett Afrika (algír, tunéziai) és Ázsia (kínai) is képviseltett magát. A népes csapattal kiutazó magyar válogatott nagyon kitett magáért, összesen 20 arany, 22 ezüst, 8 bronzérmet gyűjtött, s az összesításben a második helyen végzett az országok rangsoárban. A berényi Lantos Renáta két aranyéremmel járult hozzá a csapat eredményességéhez. full contact küzdelemben mindvégig parádés teljesítményt nyújtott, a döntőben orosz riválisát 30 másodperc(!) alatt karfeszítéssel feladásra kényszerítette. Önvédelemben szintén nem talált legyőzőre, s a dobogó legmagasabb fokán állva fogadhatta a gratulációkat. Ez utóbbi kategóriában Hamar Lajos is a döntőig menetelt, s bár ott vereséget szenvedett, ezüstérme így is szépen csillog. A jászsági versenyző a semi contactban vigasztalódott, utolsó meccsét is megnyerve az első helyen végzett.
Mindeközben a jászberényi Cseh Róbert a világsztárokat felvonultató, nagyszabású budapesti "It’s Showtime" gálán lépett közönség elé, ahol a K1 és MMA mellett K3 szabályrendszerben is megmérkőztek a felek. A Syma csarnokban megrendezett viadalról 50 ország tévécsatornája adott összefoglalót. Bár Cseh Róbert vereséget szenvedett, nem kis eredmény, hogy több országban is képernyőre került mérkőzése.
- Sajnos igazi szakember nem tudott mögöttem állni ezen az összecsapáson, mert válogatottunk éppen Ukrajnában képviseltette magát. Ennek ellenére óriási élmény volt számomra, hogy egy ilyen nagyszabású eseményen megmutathattam tudásom - felelte hazatérte után a nehézsúlyú versenyző.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Való Világ5 | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Téged is vár a Nyíregyházi Főiskola | Szakmát ingyen! | Állásajánlat a JIC-nél | Moziműsor
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!








