Hegedűs Gyula: ha mi rúgjuk az elsőt, nyerünk
Mik ezek?
XA hazaiak játékosa, Hegedűs Gyula Szolnokra érkezése óta kirobbanthatatlan tagja a kezdőcsapatnak. Most mégis nélküle rendezik az összecsapást. Honvéd elleni súlyos sérüléséről, a szombathelyiek elleni meccs esélyeiről kérdeztük a középső védőt.
- Sajnos elszakadt a combközelítő izmom, így közel kéthónapos kihagyás vár rám - felelte érdeklődésünkre Hegedűs Gyula. - Mikor a hosszan előre ívelt labda után fordultam, csak egy óriási roppanást hallottam, és egy éles szúrást éreztem a combomban. Bár még soha nem volt ilyen jellegű sérülésem, azonnal tudtam, hogy nagy a baj. Az ultrahangos vizsgálat aztán megállapította, hogy az izom a tapadásnál leszakadt a csontról. Az orvosok sem tudják pontosan megmondani, mennyi idő alatt épülök fel, így csak óvatos becslésbe bocsátkozhatok. Az újpesti Tisza Tibinek volt hasonló sérülése, ő két hónappal később léphetett újra pályára. Nagyon szurkolok a srácoknak, hogy begyűjtsék a három pontot, hiszen győzelem esetén leszakíthatnánk magunkról a Haladást, megerősíthetnénk hlyünket a középmezőnyben. Úgy érzem egyébként, a Honvéd ellen a védekezésünk már stabilabb volt, s ha mi rúgjuk az első gólt, meg is nyertük volna a meccset, ám támadójátékunkban nem volt átütő erő.
A Szombathely ellen hasonló meccset vívhatunk, azaz döntő lesz, ki talál először a kapuba. Csertői Aurél annak idején Siófokon az edzőm volt, s tudom, hogy nagyon össze tudja rakni csapata védekezését. Nem lesz egyszerű feltörni a Haladás védelmét, de bízom benne, Moháék sikeresen megoldják a feladatot. Nem vagyok egy sérülékeny típus, csak nagyon ritkán hagytam ki meccset pályafutásom során. Rossz érzés lesz most a csapatomat tehetetlenül, kívülről nézni, de bízom benne, kiszurkolom a győzelmet.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Való Világ5 | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Téged is vár a Nyíregyházi Főiskola | Szakmát ingyen! | Állásajánlat a JIC-nél | Moziműsor
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!








