Két bajnoki címet szereztek a megyei öklözők
Mik ezek?
XA serdülő ob-n 46 egyesület 128 öklözője indult harcba a dobogós helyezésekért. Megyénkből a Szolnoki MÁV és a Jászalsószentgyörgyi SE is két-két versenyzővel képviseltette magát, s mindkettő arany-, és bronzéremmel tért haza.
- Már a 13-14 éves korosztályban is egyre több a technikailag, taktikailag jól képzett öklöző - felelte érdeklődésünkre a MÁV szakosztály-elnöke, Somogyi Imre. - Tőlünk a 65 kilós Herczegh Zsolt mindvégig megnyugtató formában bokszolt, s miután a döntőben simán verte a nyíregyházi Bilisányszki Dánielt, a dobogó legmagasabb fokára léphetett fel. Vaszi Roland (50 kg) két győzelemmel jutott a legjobb négy közé, ott azonban vereséget szenvedett, így bronzérmes lett.
Nem csak a szolnokiak, a jászalsószentgyörgyiek is kitettek magukért a bajnokságon. Grósz Zoltán (72 kg) valamennyi meccsét megnyerve - a döntőben az egri Kiss Patrik sem tudta megállítani - a legjobbnak bizonyult, míg Burai Zsolt ugyanabban a súlycoportban szerzett bronzérmet.
A bécsi nemzetközi gálán a felnőtt magyar válogatott tagjaként ringbe szállt a MÁV 19 esztendős tehetsége, Nagy Krisztián is. Balogh András edző tanítványa egészen a döntőig menetelt, ám ott 9:5-ös pontozásos vereséget szenvedett angol riválisától.
Nagy hagyományai vannak a szabadkai Aranykesztyű nemzetközi viadalnak. Ezúttal az ifjúsági korosztály képviselői kaptak bizonyítási lehetőséget. A szolnoki Bene Gergő élt is a lehetőséggel, remek öklözéssel megnyerte a 64 kg-os súlycsoport küzdelmeit, ráadásul a szakemberek őt látták a legtechnikásabb versenyzőnek is. A hosszú, majd egyéves kézsérüléséből felépült Völgyi Jenő a nehézsúlyúak mezőnyében a későbbi győztestől vereséget szenvedve a harmadik helyen végzett.
Vándorúton
A Szolnoki MÁV versenyzőinek nincs idejük a lazításra. Az elkövetkező hetekben a legjobbak, Nagy Krisztián Csehországban, Bene Gergő Lengyelországban, míg Völgyi Jenő és Burai János Montenegróban lép kötelek közé, míg a válogatottait nélkülöző csap Romániában vendégszerepel.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Képgalériák
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








