Már a selejtezők során búcsúzott a címvédő Ferencváros
Mik ezek?
XA helyi sportegyesület motorja, Tárcza Zoltán kiváló szervezőmunkájának köszönhetően ismét rangos mezőny gyűlt össze a viadalon. 9 évesekből álló korosztályos csapatával több élvonalbeli klub, így a Debrecen, a Ferencváros, a Kecskemét és a Szolnoki MÁV képviseltette magát. Dr. Fenyvesi Máté, a torna fővédnöke — a Fradi sokszoros válogatott labdarúgója — személyes jelenlétével tisztelte meg a résztvevő fiatalokat és edzőiket.
A megjelent 18 együttest két négyes és két ötös csoportba sorolták a szervezők. A selejtező vaskos meglepetéssel zárult, miután a háromszoros győztes és címvédő Ferencváros mindössze negyedik lett csoportjában, s a továbbiakban csak a 13-18. helyért folyó küzdelmekben volt érintett. A zöld-fehérekkel ellentétben nem okozott gondot a továbbjutás a tavalyi finálé másik résztvevője, a debreceni Loki Focisuli számára. Hibátlan menetelés után, négy mérkőzésen elért négy győzelemmel biztosította helyét a legjobb nyolc között az egri Plútó SE. A Szolnoki MÁV egyes számú gárdája csoportgyőztesként, míg a Szolnoki VSI néven futó, szintén mávos alakulat és a Jászberény második helyen került a negyeddöntőbe.
Nem sikerült ugyanez a Szanda Focisulinak, amely hiába gyűjtött öt pontot a csoportmérkőzések során, rosszabb gólkülönbsége miatt mégis csak a 9-12. helyért folytathatta. Hasonló balszerencsével csúsztak le csoportjuk harmadik helyére a hazai fiatalok.
Az egyenes kieséses rendszer első fordulójában mindhárom, addig versenyben lévő megyénkbeli csapat elbukott. A jászberényieket a Tápiószentmárton, a Szolnoki MÁV fiataljait a Szarvas, míg a VSI gárdáját a Loki Focisuli búcsúztatta. Utóbbiak meg sem álltak a végső győzelemig: az elődöntőben a Tápiószentmárton 1-0-ás, majd a fináléban az Eger 2-0-ás legyőzésével aranyéremnek örülhettek a tavalyi második hely után.
A torna végeredménye
1. Loki Focisuli, 2. Eger, 3. Szarvas, 4. Tápiószentmárton, 5. Szolnoki VSI, 6. Nyírsuli, 7. Szolnoki MÁV, 8. Jászberény, 9. Szanda Focisuli, 10. Putnok, 11. Tiszabura, 12. Kun FC, 13. Karcag, 14. Gyöngyös, 15. Aszód, 16. Kecskemét, 17, Ferencváros, 18. Fegyvernek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Való Világ5 | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Téged is vár a Nyíregyházi Főiskola | Szakmát ingyen! | Állásajánlat a JIC-nél | Moziműsor
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!








