Nem megy a Szparinak
Mik ezek?
XAz elmúlt hetekben a tiszaligeti műfüves-pálya számított hazai környezetnek a Spartacus számára, ugyanis a Vegyi-pályát mindaddig nem hitelesítette az MLSZ, míg a harmadosztály minimális követelményeinek megfelelően nem javítottak a körülményeken. Nos a sporttelep az elmúlt napokban "átment" a vizsgán, így a Spartacus legénysége visszaköltözhetett korábbi otthonába. Sőt, az augusztusi Magyar Kupa-mérkőzésen kiállított, és augusztus 31-ig eltiltott Sárkány Attila is visszatérhetett a csapatba, ám a jelek szerint a gólerős támadó jelenléte sem segített az együttesen.
Szolnoki Spartacus—Csepel 1-4 (0-3)
Szolnok, 200 néző, vezette: Susánszki Péter.
Szolnok: Szabó M. — Szabó D., Boda, Rónyai, Lécz, Szabó T., Ulviczki, Szoboszlai (Horváth K.), Mile (Markóth), Sárkány, Ruskó (Hadad). Edző: Horváth Csaba.
Csepel: BONGÓ — Németh, Sarnyai, Haraszkó, Bajzáth, Tetlán, VEJMOLA, BALOGH, Barbai (Kalteneczki), KEMÉNY (Miskovicz), Horváth (Tőke). Edző: Nagy Zoltán.
Gólszerzők: Ruskó (61.), ill. Vejmola (12.), Kemény (35.), Balogh (44.), Tetlán (75.).
Kiállítva: Rónyai (82.).
Alacsony színvonalú mérkőzésen nagyon gyenge játékot produkált a hazai csapat, ám a helyzetek alapján azért nem volt ekkora különbség a két együttes között.
Horváth Csaba: — Gratulálok az ellenfél megérdemelt győzelméhez.
Nagy Zoltán: — A csapat ragyogóan alkalmazkodott a körülményekhez, a mérkőzést végig kontrollálva magabiztos győzelmet arattunk.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Kardi13 2010. szeptember 6. 14:15
Tény és való, hogy meggyengült a keret, de hazai pályán 4:1-re kikapni akkor sem lett volna szabad.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Való Világ5 | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Téged is vár a Nyíregyházi Főiskola | Állásajánlat a JIC-nél | Moziműsor
Képgalériák
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Pudingos desszertcsodák
Önmagában is isteni egy krémes puding, de desszerteket is feldobhatunk vele. A sütiket is tölthetjük, színesíthetjük pudinggal!








