Szolnok főterén randevúznak a modern kor gladiátorai
Mik ezek?
XAlig ért véget az augusztus huszadikai hagyományos abádszalóki, "Ki a legény a gáton?" elnevezésű nemzetközi erős ember verseny, máris a martfűi páros magyar bajnokságon kellett bizonyítaniuk a modern kor gladiátorainak. Most pedig máris itt van az újabb rangos megmérettetés, a Szolnok Napja viadala. Akárcsak egy évvel ezelőtt, ismét gyors egymásutánban követi egymást a három nagyszabású verseny, azaz sokat számít, hogy az állandó résztvevők közül ki, milyen gyorsan regenerálódott.
Szeptember negyedikén, szombaton, a Kossuth téren mérik össze erejüket hazánk legerősebb emberei, akik között természetesen ott lesznek megyénk legjobbjai is. Tavaly a martfűi Hajnal Tamás szinte extázisban versenyezve annak ellenére a második helyen végzett, hogy a maga 20 évével a viadal legfiatalabb indulójának számított. Most ráadásul a páros magyar bajnoki cím birtokában - Bíró Istvánnal léphettek fel a dobogó legmagasabb fokára -, igencsak feldobott hangulatban érkezik a megyeszékhelyre. Persze azért látatlanba ne adjuk oda előre neki a végső győztesnek járó díjat, hiszen több vetélytársa is (jogosan) pályázik az első helyre. Például a földesiek többszörös Magyar kupa-győztes 140 kilós óriása, Szabó Zsolt, aki mindössze fél ponttal szorult a második helyre Abádszalókon vagy éppen a Csallóközből érkező duó, Puzsér Péter és Mészáros Zoltán. Sőt, az újkígyósi Endrei Zsolt is meglepetést okozhat.
— A Szolnok Napja rendezvénysorozat részeként, a város központjában, a Kossuth téren, a polgármesteri hivatal előtt rendezzük meg a versenyt szombaton délután négy órától — tudtuk meg a főszervező Ulviczki Mihálytól. — Öt számból álló feladatsort állítottam össze a résztvevők számára. A farönknyomással kezdünk, majd két, rámpán álló Mitsubishit kell egyszerre megtartaniuk a versenyzőknek. Ezt követően két 120 kilós koffert kell minél messzebbre elcipelniük az indulóknak. A kamionhúzás tavaly is elnyerte a nézők tetszését, így ezúttal sem hagyhattam ki gyakorlatokból, végül pedig egy vegyes-számmal fejeződik be a viadal. Ez utóbbiban lesz zsáknyomás, illetve vállravétel, kőgolyó és hordópakolás, valamint súlypiramis is.
Az előzetes nevezések alapján tíz óriás lép közönség elé szombaton, hogy fizikai erejükkel elkápráztassák a Kossuth térre kilátogató nézőket.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Való Világ5 | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Téged is vár a Nyíregyházi Főiskola | Szakmát ingyen! | Állásajánlat a JIC-nél | Moziműsor
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








