Újabb meghatározó játékosok érkeznek a főiskolások soraiba
Mik ezek?
XA két újonc együttes az OB I/B bajnoka, az Angyalföldi SI és az OB II-es bajnokság harmadik helyén végző Debrecen lesz. Információink szerint a fedett uszodával is rendelkező debreceni klubvezetők garanciát vállaltak egy OB I-es színvonalú gárda létrehozására és versenyeztetésére, a vízilabda-szövetség elnöksége pedig helyt adott a kérésüknek. A hajdúság fővárosában az egykori válogatott játékos, később a Ferencvárosnál és Szegeden is edzősködő Gyöngyösi András szervezi a csapatot.
— Jó dolog, hogy a debreceni klub is bekapcsolódik a honi vízilabda vérkeringésébe, és az ASI is vállalta az OB I-es szereplést — kezdte Cseh Sándor, a Szolnoki Főiskola-Közgép edzője. — Mindez azt is jelenti, hogy néggyel több bajnoki mérkőzés vár ránk mint a mögöttünk álló szezonban. Sőt, úgy tűnik, hogy magyar, szerb, szlovák és román csapatok társaságában indulunk az Interliga küzdelmeiben, ami további tíz tétmérkőzést jelenthet számunkra.
Pásztor Mátyás (labdával) továbbra is a szolnoki csapatban marad
A bajnokságban a tavalyi hatodik helynél szeretnénk majd előrelépni, és nemzetközi porondon is helyt akarunk állni. Nem kevesebb, mint 17 pólós lesz keretünkben, közülük Gárdonyi András, Hangay Róbert, Pásztor Mátyás, Regős Áron, Bálint Gergő, Császár György, Hangay Zoltán, Szőke Szabolcs, Süveges Máté, Gazsovits Zoltán és Tóth Péter a tavalyi idényben is nálunk szerepelt. Új játékos lesz sorainkban Kovács Olivér és Bálint Ákos és az Eb-re készülő válogatott keretben is számításban lévő Marnitz Gergő. Szintén hozzánk tart Mezei Tamás, akire már Kemény Dénes szövetségi kapitány is felfigyelt, hiszen többször is meghívta a válogatott edzőtáborába. A center ügyében még klubjával, a Dominóval is kell egyezkednünk. Ugyancsak nálunk fog játszani a román Ramiro Georgescu, és a holland Willem Gerritse. A tervek szerint július 26-án kezdjük a felkészülést a Tiszaligetben — zárta a beszélgetést a szakember.
Az OB I. mezőnye, 2010—2011
Vasas, Eger, Szeged, Ferencváros, Domino, Szolnok, BVSC, Újpest, Pécs, OSC, Szentes, Angyalföldi SI, Debrecen.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Való Világ5 | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Téged is vár a Nyíregyházi Főiskola | Szakmát ingyen! | Állásajánlat a JIC-nél | Moziműsor
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!








