Vajon ki kortyol a kupából?
Mik ezek?
X— Minden készen áll az érdekesnek és izgalmasnak ígérkező fináléra — kezdte Varga Zsolt, a megyei szövetség igazgatója. — A nyolc együttes két négyes csoportban kezdi meg a küzdelmeket, az A jelű négyes kilenc órakor, a B jelű kvartett 13 órakor kezdi meg a küzdelmeket. Ezt követően 17.20-kor a csoportok második helyezettjei a bronzcsatában, majd a csoportelsők a döntőben lesznek érdekeltek. A győztes gárdának a kupa mellett aranyérem és egy komplett garnitúra is dukál. Emellett a dobogósok elismerése sem marad el. Sőt, díjazzuk a legjobb mezőnyjátékost, a legjobb kapust és a nyolcas döntő gólkirályát is. A torna legsportszerűbb csapatát pedig a bajnokság 29 indulója közül fogjuk kiválasztani. Jutalma egy garnitúra futballszerelés lesz.
Érdekesség, hogy a tavalyi kiírás négyes döntőjének résztvevője, a bajnok Tiszafüred, a második Törökszentmiklós, a harmadik Fegyvernek és a negyedik Szajol legénysége egyaránt tagja a mostani mezőnynek is. Mivel a Tiszafüred és a Törökszentmiklós más-más csoportban szerepel könnyen elképzelhető, hogy közöttük fog eldőlni az elsőség kérdése.
— Egyértelmű, hogy a címvédés a célunk — nyitott Ábrahám Tamás, a fürediek csapatvezetője. — Tízfős csapattal utazunk a megyeszékhelyre. Mindenki a fedélzeten, a fiúk nagyon készülnek és várják a mérkőzéseket. Az elmúlt években sorra nyertük megyei teremtornákat, nyilván mindenki bennünket szeretne legyőzni, állunk elébe.
A fürediek egyik legnagyobb vetélytársa a miklósi legénység lehet, amely tavaly a második helyen zárta a Túrkevén megrendezett tornát.
— Idén is megpróbálunk harcba szállni az éremért — jelezte Szecsei József, a miklósiak edzője. — Bár a télen valamelyest gyengültünk, hiszen Kinyik és Angyal eligazoltak tőlünk, fiataljaink azonban ügyesek és lelkesek. Bár mi a nagypályás évadra készülünk, ám a teremben sem szeretnénk csalódást okozni.
A fenti négy csapat mellett a csoportmérkőzéseken veretlen Jászfényszaru, Jászárokszállás, a Nagyiván és a Tiszapüspöki legénysége tagja még a megyei bajnokság nyolcas döntőjének.
A torna programja
A csoport. 9.00: Tiszafüred—Fegyvernek. 9.40: Szajol—Jászárokszállás. 10.20: Tiszafüred—Szajol. 11.00: Fegyvernek—Jászárokszállás. 11.40: Tiszafüred—Jászárokszállás. 12.00: Fegyvernek—Szajol.
B csoport. 13.00: Jászfényszaru—Törökszentmiklós. 13.40: Tiszapüspöki—Nagyiván. 14.20 Jászfényszaru—Tiszapüspöki. 15.00: Törökszentmiklós—Nagyiván. 15.40: Jászfényszaru—Nagyiván. 16.20: Törökszentmiklós—Tiszapüspöki. 17.20: harmadik helyért. 18.00: döntő.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Képgalériák
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








