Vasárnapig Jászapátin táboroznak a megyei focibírók
Mik ezek?
XMint az a nemrégiben befejeződött dél-afrikai világbajnokságon is bebizonyosodott, még a fölkerekség legjobbnak tartott játékvezetői is követnek el szarvashibákat. Jól emlékszünk, hogy a német—angol meccsen Lampard lövése egy méterrel a gólvonal mögé csapódott, mégsem ítélt gólt a bíró, ellenben az argentin Tevez méteres lesen volt, mielőtt betalált a mexikói kapuba. Ezek csak a legkirívóbb esetek voltak a világbajnokságon. Tegyük hozzá, hogy a bíróknak nincs lehetőségük több szögből megnézni, majd kielemezni a kétes szituációkat.
Bár a játékvezetői bakik után azonnal felerősödtek a videobírót követelő tábor hangjai. A FIFA, ha be is vezeti a videobírót azt csak a nagy világversenyeken fogja alkalmazni. Egy biztos, a mai kor játékvezetőinek csaknem olyan gyorsnak kell lenni, mint a játékosoknak, a szakmai felkészültségről nem is beszélve. Ezért is egyre fiatalodik a játékvezetői kar, nemcsak országos, hanem megyei is. Ma már a legfelsőbb osztályban is vezetnek huszonéves bírók. A világbajnoki résztvevő Kassai Viktor is mindössze 35 esztendős. A megyei sípmesterek számára e hét végén Jászapátin rendezik meg a szokásos szezonnyitó tábort. Amit ők egymás között „frissítő kurzusként” emlegetnek.
— Pénteken reggel nyitottuk meg a tábort, ami vasárnap délig fog tartani — kezdte Farkas György, a megyei játékvezető bizottság elnöke. — Arról kezeskedni fogunk, hogy a kollégák nem fognak unatkozni az elkövetkező három napban. Mint azt önök is látják a csapat egyik része már az atlétikai pályán a fizikai tesztelésen vesz részt, míg a többiek az írásbeli feladatokon törik a fejüket. Természetesen sem a fizikai, sem a szellemi teszt nem tartalmaz megoldhatatlan feladatokat.
Ezt követően a megyei bírófőnök a további programról is beszámolt.
— Pénteken délután szakmai előadásokat hallgattak a résztvevők, id. Agócs János, Vígh Tibor, Nemes Zoltán voltak az előadók. Most volt videónk, aminek a segítségével az UEFA által is kiadott szituációkat elemeztük. Máris mondom, a játékvezetői testület állásfoglalása szerint a bíróknak nagyobb figyelmet kell fordítani a játékosok testi épségének védelmére. A leseknél, mikor egyvonalban van a védő a támadóval az utóbbi élvez előnyt, segítve ezzel is a támadófutballt.
Megyei bírókról lévén szó az utóbb leírtak mellett sokkal nagyobb figyelmet fogunk fordítani arra, hogy teljesen rendben legyenek a játékengedélyek, a sportorvosi igazolások, valamint a mérkőzéseken a rendezői létszám valós legyen, ne csak papír legyen róla. Természetesen vannak lazább programok is, pénteken karaoki versenyt rendeztünk. Szombaton délelőtt a világbajnokságot is megjárt Kassai Viktor és Erős Gábor lesz a vendégünk, ők élménybeszámolóval egybekötött előadást tartanak számunkra. Délután pedig kispályás focitornát szervezünk, melyen négy csapat indul. Vasárnap délelőtt előbb értékeljük a teszteket. Majd ezt követően kihirdetjük a megyei keretet, amelyik egy hét múlva már a Magyar Kupa mérkőzéseken fog bíráskodni — jelezte Farkas György.
Bajnokság közben is lesz felmérő
A különböző teszteken többek között szerepelt a 150 méteres futás, amit az 50 méteres sétával együtt hússzor kellett megtenniük a játékvezetőknek. A szellemi teszten 25 kérdés szerepelt, melynek 85 pont volt az alsó limitje. Akik elbuknak a mostani megméretésen, azoknak pótvizsgázniuk kell augusztus 28-án, addig azonban nem vezethetnek mérkőzéseket. Sőt bevezetik a bajnokság közbeni teszteléseket is, a hetedik fordulót követően ismét górcső alá veszik a bírókat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Megvan a második áldozat - egy fiatal férfi testére bukkantak
- Megmakacsolták magukat a hajléktalanok, nem mentek a melegedőre
- Közfelháborodást keltett: itt megtudhatja mi áll a háttérben
- A rendőröket is megdöbbentette, amit a szarkofágban találtak
- Ha látta ezt a két fiatalkorút, azonnal hívja a rendőrséget!
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Való Világ5 | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Téged is vár a Nyíregyházi Főiskola | Állásajánlat a JIC-nél | Moziműsor
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








