Gondolná, hogy sosem hallott szolnoki érdekességeket rejthet egy adójegyzék?

Az előbbieket mind elemésztette az idő, de a régi török adóösszeírások, defterek jórészt ma is megvannak. Közülük többet is közöl magyarul Benedek professzor, s az egyik Bécsben, a másik Isztambulban vészelte át az elmúlt századokat.

Az 1571-ben kelt bécsi fejadójegyzék összesen 38, magyar kézen levő házat és egy templomot említ Szol­nokon, melyben harminckét családfőt számoltak össze, Dóka vagy Csóka Ferenc bírótól a városi koldusig.

Persze, nem ennyiből állt Szolnok, ennél színesebb volt a kép, de a többi lakos, katonák, meg a többi igazhitű nem számított adóalanynak, így érdektelen volt a hivatal számára.

A keresztények listáját olvasva szinte csupa magyar névvel találkozunk, egy tót, meg egy magyarosan írt nevű délszláv akad csak köztük.

A másik, szűk évtizeddel későbbi sztambuli jegyzék már kevesebb, tizenkét családfőt említ városunkban annak az elszomorító ténynek bizonyságául, hogy az akkori zűrzavaros idők nem kedveztek az itteni békés életnek.

Ez az irat a neveken kívül más érdekességet is megőrzött számunkra, nevezetesen a Tisza itteni egyetlen állandó hídjáról is tudósít bennünket. Ahogy írja, akkora volt rajta a forgalom, hogy folyamatosan javítani kellett.

Emellett azt is közli, hogy ingyen nem lehetett mászkálni rajta. „A rajta át­haladó megrakott szekérrel, ha só ment át, minden szekér után egy darab sót, az állatkereskedő által hajtott marha és juh mindegyike után pedig meghatározott összeget szoktak volt szedni…”.

Nem lehetett olcsó, de barátságosabb megoldás volt, mint amit később, Szolnok visszafoglalása után a helyi német katonaság csinált.

A török elől menekülő tiszántúli lakosokat csak azután engedték át a hídon, miután összes maradék vagyonukból kifosztották őket. Ez is egy adalék arra, hogy mi volt számunkra veszélyesebb, a török, vagy a német barátsága.

Amúgy nem csak az adózó köznép állt magyarokból. Errefelé egy időben még a szolnoki szandzsák feje, a bég is hazánkfia volt, igaz, ebben az állapotában még az édesanyja sem ismert volna rá.

A második adójegyzék ugyanis név szerint említ két, egymást követő béget. A hidat építő Mahmudot, akinek valószínűleg valóban törökül dúdolhatta az altatót a kedves mamája, de utóda és fogadott fia, Sehszüvár bég még a Sasvár becsületes magyar családnévre hallgatott, mielőtt a fejére csavarta a turbánt.

Egyszóval, még egy adójegyzék is lehet érdekes olvasmány, ha a múltba révedéssel akarjuk mulattatni magunkat.

Szathmáry István

Borítókép: illusztráció

Forrás: Shutterstock