felfoghatatlan

2021.02.01. 15:45

Sokkot kaptak a szülők: belemártotta a keresztelővízbe a pap a kisbabát, megfulladt a csecsemő

A kórházban hunyt el az a romániai csecsemő, akit a pap teljesen belemártott a keresztelővízbe.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

A Suceava-i templomhoz rohammentő érkezett. A szülők hívták a 112-t , miután az ortodox pap teljesen belemártotta a vízbe a gyereket – írja a Ripost.

Az Obserwator News a szülők elmondása alapján azt írta, hogy a baba nem sírt, nem köhögött, nem lélegzett. Az egyház tájékoztatása szerint viszont a gyerek sírt, amikor kivették a vízből, a probléma akkor kezdődött, amikor a pap mirhával kente meg a csecsemő fejét.

A helyi források szerint a pópa olyan intenzitással merítette bele egymás után többször is a babát a keresztelőmedencébe, hogy egy idő után a csecsemő keringése és légzése leállt.

Rohammentőt kellett hozzá hívni, és újra kellett éleszteni. Ennek során kiderült: a gyerek tüdejében sok víz volt. A helyi kórház intenzív osztályára szállították, akkor még azt hitték, meg lehet menteni, csak idegrendszeri károsodásoktól tartottak. A kisbaba azonban hétfő reggelre elhunyt.

A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoznak.

Mindezt úgy, hogy – miután már korábban is történtek hasonló incidensek – az ortodox egyház megváltoztatta a belső protokollt, így elvileg csak a csecsemők fejére lehetne csepegtetni a szenteltvizet.

Ám a pópák számos esetben nem hajlandóak megfogadni az utasításokat és a hagyományos, a jelek szerint igencsak brutális, alámerítős kereszteléshez ragaszkodnak.

Borítókép: Shutterstock / illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!