Krimi

2024.02.27. 08:50

Ezért engedték el végül a gdanski késelés miatt őrizetbe vett magyar férfit

A tett miatt húsz évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, a gyanúsítottat három hónapos előzetes letartóztatásba helyezik.

MW

Illusztráció: Shutterstock

A lengyel ügyészség tanúként hallgatta ki, majd szabadon bocsátotta a több személy megsebesítésével járó, hétvégi, gdanski késes támadás miatt őrizetbe vett magyar férfit – írja az MTI a Radio Gdansk közlése alapján.

A támadás vasárnapra virradóra történt az észak-lengyelországi Gdansk egyik szórakozóhelye előtt, egy 30 éves lengyel és egy 24 éves magyar állampolgárt őrizetbe vettek.

 

Gdansk Lengyelország
Gdansk városában történt a késelés, amely után egy magyar férfit is letartóztattak
Forrás: Getty Images

A két férfi hétfői kihallgatása után csak a lengyelt gyanúsították meg fegyverrel való visszaéléssel, erőszakoskodással és legalább három embernek okozott testi sértéssel.

Húsz évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható a gyanúsítottra, akit három hónapos előzetes letartóztatásba helyeznek. A magyar férfit tanúként hallgatták ki, majd szabadon engedték.

A gdanski kerületi ügyészség szóvivője megerősítette: a magyar állampolgárt végül nem gyanúsították meg a késelés kapcsán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!