Australian Open

2024.01.24. 17:12

Djokovicsra előrehozott döntő vár Melbourne-ben

A korábbi világelső csodatini Carlos Alcarazt Zverev legyőzte Australian Open negyeddöntőjében.

MW

Novak Djokovics

Fotó: AFP

Kialakult az elődöntők párosítása az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A férfiaknál a német Alexander Zverev meglepetésre a nyolc között kiverte a korábbi világelső Carlos Alcarazt és a 2021-ben és 2022-ben is döntős Danyiil Medvegyev ellen folytatja. A másik ágon a szerb Novak Djokovics az olasz Jannik Sinnerrel csap majd össze, a 2023-as zárása alapján ez előrehozott döntőnek tűnik. A nőknél a selejtezőből indult ukrán Dajana Jasztremszka meglepetésre már a legjobb négy között van.

Alcaraz búcsúzott, Medvegyev kifáradt

A három éve US Open-győztes, 27 esztendős Medvegyev kegyetlenül hosszú, ötszettes, négyórás csatában búcsúztatta a kilencedik helyen kiemelt lengyel óriást, Hubert Hurkaczot – olvasható az Origón.

Teljesen kész vagyok. Küzdöttem, ahogy bírtam, és úgy voltam vele, hogy lesz, ami lesz. Ha kikapok, akkor kikapok, és mehetek haza

 – mondta elcsigázottan a nyolcadik Grand Slam-elődöntőjére készülő orosz klasszis.

MEDVEGYEV, Danyiil ; HURKACZ, Hubert
Danyiil Medvegyev
Fotó: James Ross / Forrás: MTI/EPA-AAP

Az olimpiai és ATP-világbajnok német teniszező Alexander Zverev négy szettben győzte le a volt világelső Carlos Alcarazt. A jövő hétvégén a tatabányai Davis Kupa-selejtezőben pályára lépő német válogatott vezére már 6:1, 6:3, 5:2-re vezetett, Alcaraz átmenetileg feltámadt, megfordította és rövidítésben megnyerte a negyedik szettet – írta meg a Magyar Nemzet. A negyedik szettben. 4:4-ig fej fej mellett haladt a két klasszis, majd a német elvette az ellenfele adogatását, és másodszorra már nem engedte ki a kezéből a győzelmet. A másik ágon a világelső Novak Djokovics és Jannik Sinner jutott a legjobb négy közé, pénteken derül ki, hogy ki lesz a két finalista.

Dopping után megújulás

A nőknél az ukrán Dajana Jasztremszka alig 78 perc alatt verte a 19 éves cseh Linda Noskovát, aki korábban a világelső Iga Swiateket győzte le. Az ukrán játékosnak sötét folt tátong a múltjában: 2021 elején anabolikus szteroid használatáért eltiltották. Ám fél évvel később a nemzetközi szövetség közölte, hogy Jasztremszka nem felelős a doppingvétségért, és visszaadta a játékengedélyét.

Dajana Jasztremszka
Fotó: AFP

A világranglistán 93. helyezett Jasztremszka a profi éra 1968-as kezdete óta – Christine Storey 1978-as menetelése után – a második selejtezős a nőknél, aki a négy közé került az Australian Openen – írta meg az Origó.

A másik elődöntőben korábban a 12. kiemelt kínai Cseng Csin-ven 2 óra 18 perc alatt verte a harmadik szettben már fizikai problémákkal is küzdő orosz Anna Kalinszkaját. A 21 éves ázsiai játékos – aki a US Openen is ott volt a nyolc között – ugyancsak az első Grand Slam-elődöntőjére készülhet.

Australian Open, szerdai negyeddöntők

férfiak:

Medvegyev (orosz, 3.)–Hurkacz (lengyel, 9.) 7:6 (7-4), 2:6, 6:3, 5:7, 6:4 Zverev (német, 6.)–Alcaraz (spanyol, 2.) 6:1, 6:3, 6:7 (2-7), 6:4 

Az elődöntő párosítása:

Medvegyev (orosz,3.)–Zverev (német, 6.) Djokovic (szerb, 1.)–Sinner (olasz, 4.)

nők:

Cseng (kínai, 12.)–Kalinszkaja (orosz) 6:7 (4-7), 6:3, 6:1

Jasztremszka (ukrán)–Noskova (cseh) 6:3, 6:4 

Az elődöntő párosítása:

Cseng (kínai, 12.)–Jasztremszka (ukrán, 93.) Szabalenka (fehérorosz, 2.)–Gauff (amerikai, 4.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában