Névtár - Szalay Ferenc

Munkahelyteremtésben lépne leginkább a Fidesz

szeptember 6. 18:29

Szolnokon az egyik legégetőbb igény a munkahelyteremtés, a bérek színvonalának emelése — mondta sajtótájékoztatóján Szalay Ferenc, a Fidesz polgármesterjelöltje.

Nagyobb sebességre kapcsolt a járműjavító

szeptember 3. 14:25

Befejeződött a MÁV-Gépészet Zrt. szolnoki Vasútijármű Javítási Telephelyének 3., utolsó fejlesztési üteme, amely során felújították a „Pálmaház” javítócsarnokot.

Benépesültek az iskolapadok

szeptember 2. 12:19

Vége a nyárnak, itt van az ősz, itt van újra. Amellett, hogy egyre rövidebbek a nappalok, az immáron tarka színeket kereső falevelek is jelzik egy új évszak kezdetét.

Ennél jobb reklámot elképzelni sem lehet

augusztus 31. 16:48

A nemzetközi ökölvívó szövetség júliusban, Marokkóban megtartott végrehajtó bizottsági ülésén döntött arról, hogy 2011-ben Magyarország adhat otthont a junior Európa-bajnokságnak. Azóta kiderült, a kontinensvetélkedő házigazdája Szolnok lesz.

A napokban átadott Szín-mű-helyben nyitották meg az idei színházi szezont

augusztus 24. 13:14

— Bízunk benne, hogy ez az új komplexum Szolnok legújabb színfoltja lesz. Így szólt Balázs Péter a napokban átadott Szín-mű-helyről a mai társulati ülésen. A 2010/2011-es színházi évadnyitónak természetesen az új épületegyüttes adott otthont, ahol a nyári pihenő után találkoztak színészek, vezetők és színházi dolgozók.

Van, aki beszélt, van, aki hallgatott

augusztus 18. 07:48

A megye parlamenti képviselőinek fele már elmondta szűzbeszédjét. A május közepén megalakult új országgyűlésben eddig szűkebb két kormánypárti politikus szónokolt a leghosszabban.

Elismerést kapott a MÁV-tól Szolnok polgármestere

július 11. 09:16

A jubileumi, 60 Vasutasnap alkalmából több kitüntetést és elismerést is átadtak a központi ünnepségen. A MÁV Csoport vezetése a Vasútért kitüntetést adományozta mások mellett Szalay Ferencnek, Szolnok polgármesterének.

Belvárosi irodát nyitott a főiskola

július 8. 17:06

Ünnepélyesen megnyitották tegnap a Szolnoki Főiskola Szolgáltatási és Információs Irodáját az Ady Endre úton.

Fotópályázatot hirdetett a megye és a város

július 2. 14:58

„Mit tudok, vagy mit akarok megmutatni egy kattintással?” — ez a mottója annak az ifjúsági fotópályázatnak, amelyet Jász-Nagykun-Szolnok megye és Szolnok város közösen hirdetett meg.

A szolnoki közgyűlésről jelentjük 1. - Napirend előtti kérdések

június 24. 10:48

A soros, júniusi közgyűlés a napirend előtti kérdésekkel kezdődött. A képviselői felvetésekre Szalay Ferenc polgármester és Szabó István alpolgármester válaszolt.

« előző | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | következő »
Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
  • A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
  • Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
  • Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
  • Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
  • Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
  • Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
  • Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
  • Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
  • Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
  • Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
  • Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Ingatlankereső

Receptválogatások

Grill, bogrács

Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!

Házhoz visszük a híreket!

Rovatok