Verekedés

2018.05.29. 12:41

Emberöléssel gyanúsítanak három férfit

Emberölés kísérletével gyanúsítanak három embert azok közül, akik szombaton összeverekedtek Gyálon egy közlekedési baleset helyszínén.

A rendőrség keddi tájékoztatása szerint a Pest megyei nyomozók az ügyben egy 39 éves, egy 35 éves és egy 21 éves gyáli férfit hallgattak ki gyanúsítottként aljas indokból vagy célból elkövetett emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt, majd mindhármukat őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

Mint írják, további négy felnőtt férfi és egy fiatalkorú fiú ellen felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás, de ők szabadlábon védekeznek.

Szombaton Gyálon egy hármas karambol helyszínén az ütközésben érintettek és azok családtagjai a helyszínen összeverekedtek, különböző eszközökkel bántalmazták egymást, többen megsérültek.

A verekedésben résztvevők egyike feltehetően gumilövedékes riasztófegyverből több lövést is leadott. A Dabasi Rendőr-főkapitányság eredetileg garázdaság bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!