Brüsszel

2022.12.11. 08:00

Jogállamisági eljárás: nyílt politikai-pénzügyi zsarolás hazánkkal szemben

Hiába teljesít Magyarország minden vállalást, amiben megállapodott az Európai Bizottsággal. A brüsszeli bürokraták újabb feltételeket támasztanak.

Guy Verhofstadt, az EP liberális frakciójának (ALDE) vezetője az Európai Parlament plenáris ülésén

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Patrick Seeger

Jövő héten fontos döntésekre számíthatunk a hazánknak járós európai uniós források ügyében. Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője a Magyar Nemzetnek elmondta: az Európai Bizottság költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosa, az osztrák Johannes Hahn december 9-én levélben értesítette a pénzügyminisztereket tömörítő Gazdasági és Pénzügyi Tanács (Ecofin) soros elnöki tisztét ellátó cseh pénzügyminisztert, hogy 

a Bizottság nem módosít érdemben a hazánkkal szembeni jogállamisági feltételességi eljárás ügyében november 30-án kiadott értékelésen. A Bizottság a korrekciós intézkedésekre – ideértve a kohéziós források felfüggesztésre javasolt források arányát – vonatkozó javaslatát továbbra is fenntartja.

Dornfeld László úgy fogalmazott: A Bizottság részéről eleve nem volt túl valószínű, hogy a befagyasztandó összegen módosít. Szerinte az Európai Parlament – különösen annak olyan, a magyar kormány politikájával szemben kritikus hangadói, mint a német Daniel Freund vagy a belga Guy Verhofstadt – nagyon komoly nyomás alá helyezte ugyanis a testületet. Az EP még a bizalmatlansági indítványt is kilátásba helyezte, amennyiben a Bizottság kompromisszumkészséget mutat hazánkkal szemben.

"A folytatást illetően nincs egyértelmű forgatókönyv. A Tanács cseh elnöksége sajnálatos módon összekapcsolt egyébként össze nem tartozó ügyeket: a magyar jogállamisági eljárást, a hazai helyreállítási terv elfogadásának kérdését az Ukrajna megsegítésére szánt közös hitelfelvétellel és a munkahelygyilkos adóemelést jelentő globális minimumadó javaslatával. Ez utóbbi két kérdésben egyre erősebb a nyomás a magyar kormányon az uniós intézmények részéről: nyílt politikai-pénzügyi zsarolásnak vagyunk szemtanúi hazánkkal szemben"

– emelte ki a szakértő. 

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában