Esélyek

2023.11.27. 08:32

A közvélemény-kutatások szerint Donald Trump simán megnyerheti az elnökválasztást

A republikánus politikus a felmérések szerint minden csatatérállamban vezet Joe Biden ellen.

MW

Donald Trump volt amerikai elnök és republikánus elnökjelölt beszédet mond a Republikánus Zsidó Koalíció éves vezetői csúcstalálkozóján 2023. október 28-án a nevadai Las Vegas-i Velencei Konferencia Központban

Forrás: AFP

Fotó: Frederic J. Brown

Donald Trump a legtöbb felmérés szerint egyértelműen megnyerné a 2024-es amerikai elnökválasztást. Trump nemhogy megnyerné a kritikus csatatérállamokat, de mindezek mellett a 45. elnök a Demokrata Párt egyik jelentős bázisát, a 18–34 év közötti korosztályt is elhódíthatja Bidentől, derült ki az NBC News nemrég közzétett felméréséből. 

A 18–34 éves szavazók körében Biden 42 százalékos támogatottságot kapott, ehhez képest pedig  Trump 46 százalékos támogatottsággal vezet.

A fiatal szavazók Biden 2020-as győzelméhez elengedhetetlenül fontos szavazóblokkot alkottak. Az NBC News 2020-as exit pollja szerint Biden több mint 20 ponttal nyerte meg a 18–29 éves szavazókat. A mostani felmérésből ugyanakkor az a kép rajzolódik ki, hogy Joe Biden elnök népszerűségi mutatója elnöksége legalacsonyabb szintjére, 40 százalékra csökkent, mivel a szavazók nagy többsége nem helyesli a külpolitikai irányvonalat, és az amerikai gazdaság állapotát sem tartja jónak.

November elején a The New York Times és a Siena College által készített közvélemény-kutatásból kiderül, hogy az elnökség számára kritikus és megkerülhetetlen csatatérállamokban Trump nyerésre áll, mellyel 300 elektori szavazatra tenne szert.

A számok alapján: a felmérés szerint Trump hat ingadozó államból ötben – Nevada, Georgia, Arizona, Michigan és Pennsylvania – vezet riválisa előtt, ezek mindegyikét Biden nyerte meg 2020-ban.

Az amerikai választási rendszer sajátossága miatt a már fent említett csatatérállamokban dőlhet el az Egyesült Államok jövője 2024-ben, ahol hatból ötben jelentős előnnyel vezet Trump.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában