Beruházás nélkül

2024.01.02. 07:26

Karácsony Gergely már zebrát is átad, hogy legyen mit mutogatni

A lakosság kívánságai helyett Karácsony Gergely személyes ambícióit hivatott megvalósítani a mintaprojekt.

MW

Karácsony Gergely fõpolgármester beszédet mond a felújított fõvárosi Blaha Lujza tér átadásán 2022. december 10-én

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A gyerekeket is megpróbálja bevonni a döntésekbe a Karácsony Gergely vezette főváros. A közösségi költségvetés szabályzata szerint legalábbis már 14 éven felüli tinédzserek is adhatnak be ötletet és szavazhatnak, ami összhangban áll a fővárosi önkormányzat azon célkitűzésével, hogy fontosnak tartja a „felnövekedő új generációk közügyekbe való bevonásának előmozdítását”.

Mindezt annak ellenére teszik, hogy a fővárosi lakógyűlés kapcsán a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a kiskorúak részvételével kapcsolatban megállapította, hogy a főváros nem járt el helyesen, amikor a 18 éven aluliak számára is elérhetővé tette a szavazást. 

Mint mondták: a 18 éven aluli (de 14. életévét betöltött) személy a magyar polgári jog szerint korlátozottan cselekvőképes, ezért jelentősebb jognyilatkozatainak érvényességéhez a törvényes képviselő hozzájárulása is szükséges. Ezért Karácsonyéknak úgy kellett volna eljárniuk, hogy a kiskorúak véleményének kikérése során elsősorban a törvény által biztosított közvetlen kapcsolatfelvételi eljárás jogintézményét veszik igénybe. 

A kiskorú személyek személyes adatainak kikéréséhez be kellett volna szerezni a törvényes képviselő előzetes hozzájárulását. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos hivatala szerint a fővárosi kérdőív nem volt más, mint politikai marketing.

Átadták a zebrát

Nem ez volt azonban az egyetlen aggályos cselekmény a közösségi költségvetéssel kapcsolatban. December elején ugyanis Karácsony Gergely személyesen adott át egy csaknem tíz évig tervezett zebrát. Az átadó kapcsán még egy ikonikus fotó is készült, amelyen Budapest főpolgármestere ismét megmutatta, hogy a közlekedési ismeretei rendkívül hiányosak, a fénykép kedvéért még az általa belvárosi autópályának nevezett Rákóczi úton is hajlandó volt átsétálni a pirosban. 

Az üggyel kapcsolatban a lapnak Wintermantel Zsolt elmondta, a zebrát Tarlós István idején tervezte meg a BKK, és a Blaha Lujza tér felújításának a része lett volna.

Azzal egy időben kellett volna megcsinálni, mert a Blaha Lujza téri forgalmi rend átalakításához ez is kapcsolódott. Amikor azonban 2019-ben átvették Karácsonyék a város irányítását, akkor több műszaki tartalommal együtt ennek a zebrának a megvalósítását is lehúzták. A projekt ezek után pedig bekerült a közösségi költségvetésbe

– jelentette ki a Fidesz–KDNP fővárosi képviselőcsoportja, amely közölte, hogy egyesek szerint a zebrát a BKK lakossági kezdeményezésnek álcázva csempészhette be a közösségi költségvetés tervei közé. Wintermantel Zsolt elmondta, hogy miután a közösségi költségvetésben alig pár tízezren vettek részt, könnyű lehetett akár belecsempészni ezt a javaslatot is az ötletek közé.

Nincs mit átadni

A Magyar Nemzet kérdésére Wintermantel Zsolt közölte, hogy a közösségi költségvetés részeként megvalósult zebrát azért adta át a főpolgármester, mert az elmúlt években nem történtek komolyabb beruházások, amelyek mostanra befejeződtek volna.

Az utolsó zebrát is megpróbálják felavatni, mert nem nagyon van mit megmutatni mást

– tette hozzá a politikus. 

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában