MCC

2024.01.25. 20:33

Magyarországnak a következő években bravúros politikai mozdulatsort kell végrehajtania

Magyarországnak a következő években, évtizedben bravúros politikai mozdulatsort kell végrehajtania – hangsúlyozta a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumi elnöke az MCC új székesfehérvári központjának csütörtöki ünnepélyes megnyitóján.

MW

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Orbán Balázs, aki egyben a miniszterelnök politikai igazgatója, az általa jegyzett, Huszárvágás címmel megjelent könyvről elmondta: a kötet azt bontja ki, hogy a világ „blokkosodni készül”, egyre több háborús konfliktus, egyre több gazdasági szankció, egyre több ellenségeskedés jellemzi, s ez a kiindulópont nem jó Magyarország számára.

Úgy látja, hogy „hazánknak stabil, nyitott, kereskedő világra lenne szüksége”, és ennek a világnak a felépítésén kell dolgozni, miközben „a körülöttünk lévő erők egy másik világ felépítésén dolgoznak, ezért nemet kell mondanunk a blokkosodásra”.

Megjegyezte, bár ő politikában dolgozó ember, a könyv tudományos és elemzői igényességgel íródott.

Rámutatott:

zajlik egy közéleti vita arra vonatkozóan, hogy Magyarország jó úton jár-e, és szerinte jó úton jár, ezért írta meg a könyvet. Azt szeretné bemutatni, hogy ezt nemcsak a magyarok gondolják így, hanem sokan hasonlóképpen látják a világ átalakulását, és hasonlóképpen látják benne Magyarország kitörési lehetőségeit

 –tette hozzá.

A kuratóriumi elnök az MCC-ről elmondta: a 21. század világszerte elhozta az oktatáshoz való hozzáférés kiteljesedését, ugyanakkor az egyéni tehetséggondozás és az egyénre való figyelem háttérbe szorult, ezt a küldetést vállalta fel a Mathias Corvinus Collegium. Emellett szerte a Kárpát-medencében azokat a diákokat keresik, akik éreznek magukban annyi ambíciót, hogy az egyéni karrierúton túl a közösség szolgálatába is álljanak, és a közösség érdekében tegyenek – fűzte hozzá.

Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója arról beszélt, hogy új székesfehérvári központjuk a történelmi belvárosban van, ezért a megközelíthetősége jobb, ráadásul nagyobb befogadóképességű is, ezért tervben van a programkínálat bővítése.

Vargha Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, „az ország bölcsője tőszomszédságában, a hely szelleméből” meríthetnek erőt az itt folyó munkához az oktatók és a diákok is.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester fontosnak nevezte, hogy Európa egyik legnagyobb tehetséggondozó hálózata és közössége megjelent Székesfehérváron, s ez is hozzásegíti majd a várost ahhoz, hogy a fiatalok a legkorszerűbb tudást kaphassák, itthon tudják őket tartani, illetve máshonnan haza tudják őket hozni.

Beszélt arról is, hogy egy nemrégiben megjelent országos kutatásban a megyei jogú városok kategóriáját a legmagasabb fejlettségi szinttel Székesfehérvár nyerte meg, és a kimutatás szerint jelentősen emelkedett az elmúlt nyolc évben a diplomások aránya a városban, aminek fenntartásához a tehetséggondozás elengedhetetlen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában