Támadások

2024.03.26. 06:34

David Pressman baloldali politikai aktivistaként funkcionál Magyarországon

Deák Dániel a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy az amerikai baloldal azon dolgozik, hogy megbuktassa a magyar kormányt, és folyamatosan kutatják, ki lehet erre a megfelelő személy.

MW

David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok új budapesti nagykövete az érkezése után tartott sajtótájékoztatón a Liszt Ferenc-repülőtéren 2022. szeptember 2-án

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

David Pressman már rég nem nagykövetként vagy diplomataként, hanem baloldali politikai aktivistaként funkcionál Magyarországon – jelentette ki Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a lapnak. Mint hangsúlyozta, szinte nem telik el hét anélkül, hogy Press­man valamelyik megszólalásában ne támadná élesen a magyar kormányt, miközben nagykövetként az lenne a feladata, hogy elősegítse és támogassa a két ország együttműködését.

– Az előző nagykövetnek, David B. Cornsteinnek kiemelkedően jó volt a kapcsolata Orbán Viktorral annak ellenére, hogy az Egyesült Államok és Magyarország számos kérdésben akkor sem értett egyet. Ez is jól mutatja, hogy Magyarország mindig nyitott a kapcsolatok erősítésére, a dolog sokkal inkább a másik félen múlik, hogy milyen szerepfelfogást választ magának – fejtette ki a vezető elemző. Kiemelte,

a mostani baloldali amerikai adminisztráció és az általa kinevezett nagykövet teljesen más felfogást képvisel elődjénél: a kölcsönös tisztelet helyett a kioktatás hangján beszélnek, egyszerűen nem bírják elviselni, ha valaki másként gondolkodik, mint ők.

David Pressman ennek megfelelően folyamatosan építi a kapcsolatait a baloldali szereplőkkel, illetve olyan közéleti személyekkel, influenszerekkel, akikben potenciálisan politikai lehetőséget lát.

Deák Dániel szerint 

nem kell nagy képzelőerő annak belátásához, hogy az amerikai baloldal azon dolgozik, hogy megbuktassa a magyar kormányt, és folyamatosan kutatják, ki lehet erre a megfelelő személy.

Ez a külföldi finanszírozási botrány során egyértelműen beigazolódott, ugyanis baloldali amerikai körök milliárdokkal támogatták a baloldal kampányát, akkor éppen az egyébként korábban évekig az Egyesült Államokban élő Márki-Zay Pétert tartották esélyesnek. – Éppen ezért volt szimbolikus, hogy David Pressman Soros György egyetemén, a CEU-n tartotta az utolsó éles beszédét, és ott fenyegette meg Magyarországot újabb szankciókkal – fogalmazott a vezető elemző.

Hozzátette, nem lepődne meg, ha Pressman heteken belül Magyar Péterrel is fotózkodna. Emlékeztetett: az a Nagy Ervin is a zsidólistázó Gyöngyösi Mártonról elhíresült széderest vendége volt, aki a jogász március 15-i rendezvényén is felszólalt.

A teljes cikk ITT olvasható.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában