Dollárbaloldal

2024.03.12. 08:17

Juhász Péter boldogan fogadna el pénzt Soros Györgytől

Érdekes, hogy Juhász Péternek valamiért Bajnait emlegetve egyből az amerikai üzletember, Soros György pénze jutott eszébe. Az Együtt volt társelnöke azt is tudja, hogy a volt miniszterelnöknél kell bejelentkezni a dollárokért.

MW

Forrás: Képernyőfotó/Youtube

„Bajnait a világért nem tagadnám meg, sőt, másként mondom: Sorostól is boldogan fogadnék el pénzt” – mondta Juhász Péter, 

akinek szemlátomást azonnal Soros György jut eszébe Bajnai Gordon volt miniszterelnök neve hallatán. 

A Momentum támogatásával, a főváros V. kerületében induló polgármesterjelölt a Magyar Hang Kompország című műsorában elmondta, nyáron találkozott utoljára a baloldalt több milliárd forinttal támogató Action Democracyhoz is köthető Bajnaival, a bajai halászléfőző fesztiválon, azelőtt pedig talán négy-öt éve – írja a Magyar Nemzet

De boldogan beszélnék vele

– fogalmazott Juhász. Azt azonban kissé csalódottan jegyezte meg, hogy nem tud arról, hogy most éppen lenne pénzosztás Sorosék háza táján. 

Mindenképpen érdekes, hogy Juhász Bajnai Gordonról beszélve miért tért át rögtön Soros Györgyre. Nem ez az első eset, amikor fény derül a volt kormányfő és a dollármilliárdos spekuláns kapcsolatára. 

Köztudott, a volt baloldali miniszterelnök egykori államtitkárán, Korányi Dávidon, pontosabban az általa vezetett Action for Democracyn keresztül érkeztek az amerikai pénzek a magyar ellenzék 2022-es kampányába. Az elmúlt hetekben publikált videókból pedig az is kiderült, hogy messze Soros György volt az Action for Democracy legnagyobb adományozója.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában