Megmérettetés

2024.04.09. 10:28

Ellenzéki siker a lengyelországi helyhatósági választásokon, Donald Tusk alulmaradt – frissült

A fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) párt a szavazatok 34,3 százalékát kapta a lengyel helyhatósági választások első fordulójában, míg a kormánykoalíciót vezető Polgári Koalíció (KO) a voksok 30,6 százalékát szerezte meg a hétfő este közzétett összesített eredmények szerint.

MW

Jaroslaw Kaczynski, a lengyel ellenzéki Jog és Igazságosság Pártjának (PiS) elnöke beszédet mond a lengyel helyhatósági választások első fordulójának estéjén Varsóban 2024. április 7-én

Forrás: MTI/EPA-PAP

Fotó: Radek Pietruszka

Április 21-én második fordulót tartanak azokban a körzetekben, amelyekben a polgármesterjelöltek egyike sem szerezte meg a szavazatok több mint 50 százalékát.

A lengyel országos választási bizottság (PKW) honlapján

a szavazatok százszázalékos feldolgozottsága alapján közreadott eredmények azt mutatják, hogy a PiS és a KO eredménye között valamivel nagyobb a különbség a szavazófülkét elhagyók körében készült, vasárnap este közzétett exit pollhoz képest. Az exit poll azt mutatta, hogy a PiS 33,7, a KO pedig 31,9 százalékos eredményt ért el.

A többi kormánykoalíciós tömörülés közül a Lengyel Parasztpárt (PSL) és a Lengyelország 2050 párt alkotta Harmadik Út nevű blokk a voksok 14,3 százalékára tett szert, az Új Baloldal pedig 6,3 százalékot kapott. Az újliberális és a jobboldali kispártokat tömörítő, ellenzéki Konföderáció a szavazatok 7,2 százalékát szerezte meg.

Az összesített eredmények alapján a 16 lengyelországi vajdaság közül a KO 9, a PiS 7 vajdaságban győzött, bár nem mindegyikben szerzett önálló többséget. Az exit poll szerint a KO 10 vajdaságban, a PiS pedig 6-ban győzött volna.

A helyi koalíciók alakításától függ, hogy hány vajdasági közgyűlést irányít majd a KO más kormánykoalíciós partnerekkel együtt, és hányat a PiS, amelynek például az északkelet-lengyelországi Podlasiei vajdaság közgyűlésében egy mandátum hiányzik az önálló többséghez.

A részvételi arány a PKW szerint 51,94 százalékot tett ki.

Az ellenzéki PiS kapta a legtöbb szavazatot a lengyelországi helyhatósági választásokon 

A választásokon a polgármesterekről, valamint a háromszintű – községi, járási és vajdasági – önkormányzati szervek képviselőjéről döntöttek.

A lengyel országos választási bizottság (PKW) honlapján a szavazatok százszázalékos feldolgozottsága alapján közreadott eredmények azt mutatják, hogy a PiS és a KO eredménye között valamivel nagyobb a különbség a szavazófülkét elhagyók körében készült, vasárnap este közzétett exitpollhoz képest. Az exitpoll azt mutatta, hogy a PiS 33,7, a KO pedig 31,9 százalékos eredményt ért el.

A kormánykoalíció többi formációja közül a Lengyel Parasztpárt (PSL) és a Lengyelország 2050 párt alkotta Harmadik Út (TD) nevű blokk a voksok 14,3 százalékára tett szert, az Új Baloldal (NL) pedig 6,3 százalékot kapott. Az újliberális és a jobboldali kispártokat tömörítő, ellenzéki Konföderáció a szavazatok 7,2 százalékát szerezte meg.

Az összesített eredmények alapján a 16 lengyelországi vajdaság közül a KO 9, a PiS 7 vajdaságban győzött, bár nem mindegyikben szerzett önálló többséget. Az exitpoll szerint a KO 10 vajdaságban, a PiS pedig 6-ban győzött volna.

A legutóbbi, 2018-as választások nyomán a baloldali és a liberális pártok koalíciója 9, a PiS 7 vajdaságot irányít.

A keddi nap folyamán ismertetett, mandátummegosztást is tartalmazó eredmények alapján a KO más kormánykoalíciós partnerekkel együtt 10, a PiS pedig legalább 4 vajdaságot irányít majd, nevezetesen a Kárpátaljai, a Kis-lengyelországi, a Lublini és a Szentkereszt vajdaságot. Az északkelet-lengyelországi Podlasiei vajdaság 30 fős közgyűlésében a PiS-nek 15, a kormánykoalíciós pártoknak 14 mandátum jut, a mérleg nyelvének szerepe az 1 mandátummal rendelkező Konföderációnak jut.

A kormánytábor megőrizte korábbi fölényét a nagyvárosok többségében, ezen belül Varsóban.

A járási önkormányzatokban viszont a PiS országszerte a voksok 30 százalékát szerezte meg, míg a kormánykoalíció összes pártja együttesen 29,5 százalékra tett szert.

A választási bizottság kedd délutáni sajtóértekezletén közölték: április 21-én második fordulóra kerül sor 748 városban vagy községben – köztük Krakkóban, Poznanban, Rzeszówban és Wroclawban –, amelyekben a polgármesterjelöltek egyike sem szerezte meg a szavazatok több mint 50 százalékát.

Donald Tusk kormányfő keddi sajtóértekezletén közölte: „órákon belül” megerősítik, hogy a helyhatósági választásokhoz hasonlóan, a júniusi európai parlamenti (EP) választásokon a KO önállóan, nem pedig kormánykoalíciós partnerekkel együtt indul.

TUSK, Donald
Donald Tusk lengyel miniszterelnök 
Fotó: Leszek Szymanski / Forrás: MTI/EPA-PAP

Amennyiben az EP-választásokon a lengyelországi pártok a helyhatósági választásokéval azonos eredményt érnének el, a PiS 20 mandátumot, a KO 18 mandátumot, a TD 8 mandátumot, az NL 3 mandátumot, a Konföderáció pedig 4 mandátumot szerezne az EP-ben – írta kedden az X-en Marcin Palade, a közvélemény-kutatások elemzésére szakosodott lengyel politológus.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában