Hamisnak tűnt ellenzékből az Orbán-beszéd
Mik ezek?
XA Fidesz üdvözli, hogy a miniszterelnök egyértelműen kiállt Magyarország nemzeti érdekei, az arányos adózás, a családok támogatása, a tisztességes munka megbecsülése és az elszámoltatás fontossága mellett. Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője a kormányfő országértékelő beszédére reagálva közleményében kiemelte: a miniszterelnök és kormánya mindenben számíthat a Fidesz támogatására.
Távol a valóságtól
Mesterházy Attila szerint Orbán Viktor "keszonbetegségben" szenved, évértékelőjében ugyanis nem Magyarországról beszélt, hiszen az abban elmondottaknak semmi köze a magyar valósághoz. Az MSZP elnök-frakcióvezetője kedden, sajtótájékoztatón reagált a kormányfő országértékelő beszédére. Mesterházy Attila nevetségesnek nevezte, hogy a miniszterelnök azt a középosztályt jelölte meg legfőbb társadalmi bázisaként, amely a szegények mellett a leginkább megszenvedte kormánya gazdaság- és társadalompolitikai intézkedéseit. Mint mondta, mára a középosztályt a lecsúszás veszélye fenyegeti és napi megélhetési gondokkal is szembe kell néznie.
Az LMP véleménye szerint Orbán Viktor keddi beszéde nem évértékelő volt, hanem egy „hazugságbeszéd”. Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a miniszterelnök nem fogadta meg felesége a tanácsát, hogy mondjon el mindent. Meglátása szerint a beszédből kimaradt a valóság „és ami benne maradt, az nem minden volt, hanem a semmi és azok a hazugságok, amelyek eddig is jellemezték az Orbán-kormány politikáját”. Karácsony Gergely szerint Orbán Viktor úgy beszélt, mintha az elmúlt másfél évben „nemhogy miniszterelnöke nem lett volna Magyarországnak, hanem mintha nem is élt volna ebben az országban”.
A cikk küldése e-mailben
X| CHF/HUF | 250.27 | -0.23% | ![]() |
| EUR/HUF | 300.66 | -0.073% | ![]() |
| EUR/USD | 1.25 | -0.238% | ![]() |
| USD/HUF | 240.02 | +0.042% | ![]() |
Friss árfolyam hírek, elemzések |
|||
Kalkulátorok
- Képgalériák
- Videogalériák







