Kgfb és casco együtt - Kedvezménnyel csábítanak a biztosítók
Mik ezek?
XA közlemény az új autó értékesítés visszaesésével magyarázza azt, hogy nem növekedett a casco szerződések száma, az ilyen védelmet ugyan is a finanszírozott autók mögött álló bankok, és lízing cégek igénylik leginkább. Amíg 2006-ban 187 ezer, addig tavaly mindössze 78 ezer új autó kelt el.
A biztosítók úgy próbálják legalább a casco szerződések számát szinten tartani, hogy módozatokat dolgoznak ki a használt autókra is. Különösen a mostani kgfb kampányban aktívak a biztosítók abban, hogy a két autós szerződést - jelentős díjengedménnyel - egyszerre kötessék meg az ügyfeleikkel - idézi a közlemény Molnos Dániel MABISZ főtitkárt. A főtitkár hozzátette, hogy az új típusú casco biztosításokat a piac felmérése után hozták létre a biztosítók.
Játsszon velünk és nyerje meg a jövő évi kötelezőjének a díját!
Minden eddiginél aktívabbak az autósok az idei biztosítóváltási szezonban – állapította meg korábban a Biztosítás.hu. Az első hét erős kezdése után jól látszik, a legtöbb autós már rutinos váltóként kezeli a helyzetet, őket is meglepheti azonban, hogy az idén a kötelező mellett a casco is lényegesen olcsóbb lett, sőt az ezen megtakarítható összeg még a kötelezőt is jóval megelőzi: átlagosan ugyanis 35 ezer forinttal válthatnak olcsóbb cascóra ez év novemberében az autósok. Ez az összeg közel háromszorosa a kötelezőn megtakarítható átlagosan 12-13 ezer forintosnak
A mintegy 800 ezer autóst érintő cascót a kedvező ár mellett azért is könnyebb most már lecserélni, mivel az idén a díjak számítása a kötelező biztosításhoz hasonlóan a forgalmi engedélyben szereplő adatokból történik. Mindez azt jelenti, aki kgfb-díjat kalkulál, az további adatok megadása nélkül kaphat cascoajánlatot, így a biztosítás megkötése és a váltás éppen olyan egyszerű, mint a kgfb-nél.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Legolvasottabb
- Demján nem rokonszenvezik a kormány szándékával IMF-ügyben
- Nincs ami megfogja zuhanását: IMF-védőháló nélkül hanyatlik a forint
- Ilyen feltételekhez kötik a magas betéti kamatokat a bankok
- A Die Presse Orbán múltidézéséről és a Hitler-barát Horthyról ír
- Görögország kiválására készülnek az euróövezetben
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X| EUR/HUF | 301.46 | +0.192% | ![]() |
| EUR/USD | 1.26 | +0.082% | ![]() |
| USD/HUF | 239.86 | -0.026% | ![]() |
| CHF/HUF | 250.99 | +0.06% | ![]() |
Friss árfolyam hírek, elemzések |
|||







