hírek, képek, témák - Szolnok - Törökszentmiklós és környéke
Délutánra mérséklődtek az áramkimaradások megyénkben
| Délután három órakor, a szolgáltató tájékoztatása szerint, Törökszentmiklóson, Karcagon, Kunmadarason, Mezőtúron, Surjányban, Kuncsorbán és Tiszafüreden jelentett gondot az áramellátás.
A tervek szerint 2015-ben autópályája lesz a megyének
| A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tavasszal több, megyénket is érintő fejlesztési projekt kivitelezésére szóló közbeszerzési eljárás kiírását hirdeti meg.
73 év után költözött el otthonából a kialakult helyzet miatt
| Nyolc család „követeként” mondta el portálunknak a férfi, hogy hamarosan kikapcsolják az utcájukban az áramot, mert a szolgáltató úgy gondolja, számukra a szolgáltatás veszteséges.
Lefaragnának a hivatali fűtésköltségből
| Kazánházat építenek a csataszögi polgármesteri hivatal épülete mellett, tájékoztatott Pomázi Ferenc polgármester.
Több mint 50 kilónyi vasat pakoltak össze
| A helyszín közelében fogta el a tolvajokat a járőr 2013. március 8-án délelőtt.
A közvilágításon is lehet spórolni: sötétbe borulnak az utcák?
| Csökkenő állami finanszírozás és normatívák mellett vajon hogyan képes egy kistelepülés tovább spórolni? Lehet még beljebb húzni a nadrágszíjat? Úgy tűnik igen, például a közvilágítás terén.
Az elveszett irat soron kívüli pótlása feláras lenne
| Már az új arculatú, az EU tagállamaiban egységes jogosítványokat kaphatják kézhez azok, akik január 19-e után adták be igénylésüket az okmányirodákban.
Több hektárnyi erdőt vágtak ki vandálok
| Siralmas képet mutat a tavaly még üdén zöldellő nyárfaerdő Tiszabő határában. Térdmagasságban letarolt fák maradékaként meredező tuskók jelzik több hektárnyi területen, hogy a szegénység nem kíméli a természeti értékeket sem.
Lejárt a türelmi idő a lógósokkal szemben
| Az Alkotmánybíróság elutasította az ombudsman kifogást. Januártól a gyermekkorú tanulókkal szemben is eljárhatnak a rendőrök.
Versekkel emlékeztek az erdélyi költőre
| Második alkalommal szervezett országos vers- és prózamondó versenyt a törökszentmiklósi Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda a napokban.
Képgalériák - Szolnok - Törökszentmiklós és környéke
-
Vidéki Vándorló Bográcsok Találkozója Kuncsorbán
2013. április 27. (szombat)
-
Fiesta Koncert @ Kunhegyes, Malom Club - március 30.
2013. április 1. (hétfő)
-
Szilvás Krisztina
2013. január 31. (csütörtök)
-
Sárosi Adrienn
2012. december 27. (csütörtök)
-
Baleset Törökszentmiklós és Mezőtúr között
2012. december 12. (szerda)
Témák - Szolnok - Törökszentmiklós és környéke
- Közgyűlés Közgyűlési hírek
- Kosárlabda A kosárlabda sport hírei.
-
Területfejlesztés
- Vízilabda Szolnoki Főiskola- Közgép VSC hírei.
-
Bűnesetek
- Egészségügy A megyi egészségügy hírei.
- Nyereményjáték Nyereményjátékok a Szoljon.hu oldalon.
Közélet
Kultúra
Gazdaság
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Lemezajánló | Nettóbér-kalkulátor | Dobj egy nagyot! Óriási társasjáték party | Moziműsor
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Péter | Cseh Sándor | Csepeli Lajos | Dr. Nyerges Zsolt | Fazekas Sándor | Fótosné Zsuzsa | Furkó Kálmán | Györfi Sándor | Juhász Enikő | Lits József | Molnár Péter | Pásztorné Kovács Ágnes | Pintér Erika | Pór Péter | Szabó Tamás | Szabó Zita | Szabó Zoltán | Szalay Ferenc | Tóth Zoltán | Túróczi Imre
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Ingatlankereső
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
- BÉCSI munkahelyre keresünk azonnali kezdéssel gyakorlott, önállóan dolgozni tudó, gipszkartonos...
- BÉCSI munkahelyre keresünk azonnali kezdéssel, németnyelv-tudással rendelkező művezetőt,...
- Kézbesítőt keresünk megyei napilap kézbesítésére, KISÚJSZÁLLÁS területére. Érdeklődni Doma István...
- TAPASZTALATTAL, gyakorlattal rendelkező karosszérialakatos és hegesztő szakmunkásokat keresünk...
- ELADÓ a Törökszentmiklós, Kossuth Lajos u. 259.sz. alatt található üzlethelyiség. Az ingatlan...
- SZOLNOKON, a Művésztelep mellett 4 szobás családi ház eladó. Érd.: 20/9412-007.
- ÉPÍTÉSI telek eladó Szolnok, Ladik úton, 1.055 m2. 06-30/4777-201.
- 3 szobás ház, buszmegállóhoz közel eladó Szandaszőlősön. Tel.: 06-30/682-1650.









