Az nem a valóság!
Mik ezek?
XNehéz erről beszélni. Ha rá gondolok is sírógörcsöt kapok, amiért idáig fajultak a dolgok. De máig nem tudom, hol hibázhattam, hol hibázhattunk.
Már 14 éve vagyunk házasok, van egy lányunk. Sokáig kiegyensúlyozottan éltünk, aránylag jó anyagi körülmények között. A szülés után felszedtem pár kilót, de az évek során sikerült leadnom, rendszeresen mozgok, mert tudom a férjem szereti, ha formás a testem, és nincs súlyfeleslegem. A férjem csodálatos ember – volt. Igen, volt, mert az elmúlt években teljesen megváltozott.
Régebben csodálatos volt a szeretkezés vele, de ma már inkább kényszernek érzem. Két évvel ezelőtt teljesen rákattant a férjem az internetre, azzal kel, azzal fekszik. Folyton töltöget, teljesen a megszállottja lett. Már többször volt olyan, hogy amikor beléptem a szobába, azon kaptam rajta, hogy pornókat nézeget. Nem jött zavarba, sőt meg is mutatta. Nem ez a gond.
Hanem amióta ezzel tölti az idejét, már tőlem is azt várja el, amit ott lát. Gyakran akar olyat, ami nekem fájdalmat okoz. Az anális szex nekem nem jó, de neki ez minden vágya, és mivel szeretem, már belementem párszor, de egyszerűen nem bírom elviselni. Volt, hogy mondtam neki, hagyjuk abba, mert nagyon fáj. Erre megsértődött. Sajnos a „normál szex” nem nagyon megy neki. Most már lassan ott tartunk, hogy csak akkor vagyunk képesek a szexre, ha pornót nézhet közben. De, amikor megy a film, ő azt nézi, és nem velem törődik, látszik rajta, nem velem van, hanem azzal a színésznővel.
Nem tudom mi a megoldás, már beszéltünk a szexológusról, pszichológusról is. Azonban ő vonakodik, és állítja nincs semmi baj. Én másként gondolom.
Összetörték a szívét? Nem érti a párja viselkedését? Úgy érzi elrontott valamit? Nem mondhatja el senkinek? Írja meg nekünk! Címünk: amasiknem@szoljon.hu
A megjelent írásokat a Szoljon.hu főoldaláról is elérheti a közösség rovatban A másik nem menüpont alatt.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 14 hozzászólás érkezett-
14. maradando 2010. március 21. 13:23
Az jutott eszembe kutya harapást szörével.Könnyű az internetre fogni,hogy miatta van. Az első jeleknek jóval korábban jelentkeznie kellet.És ha valaki társ,akkor a négyfal közötti"perverzióban" saját szája ize szerint vegye ki részét. A nő is talál ezekben a "felvilágositó","fertőben testére szabott élvezeteket,amivel kedves férje még nem kényeztette el.Alkalmazásaitól még lehettnek mindketten a higénia példaképei,a ház falain kivűl!A sexualitást kölcsönösen, egymás örömére kell elsajátitani,és fejleszteni.Még ha perverz is.Na de ezt ki látja? /A pszhihómokúsok sem tudják mindenre a megoldást,köztűk is van szenvedélybeteg ./
-
13. lsd 2010. január 14. 09:14
8. hsz-nak! Egyáltalán nem hagytam el magam. Minden nap teszek azért, hogy ez ne legyen kifogás. A munkám, a gyermek és nem utolsó sorban én is elvárom magamtól az igényességet. Épp ezért nem értem... Ennél már az is jobb, ha megcsal. Mert az már régen benne van a pakliban. Azontúl tudom és érzem. Ezért nem értem, hogy mi a fenét rontottam el. Az ágyban is odaadó, minden igényt kielégítő fél voltam. Ha meg kereken rákérdezek nekem kellene menni pszihiáterhez, kineziológushoz stb. Mert hogy én önizalomhiányos, depressziós stb. vagyok. Megjegyzem voltam. Nem tudtak segíteni. Ellenben neki akkora az egoja, mint egy ház. Hát persze az ennyémmel is gazdálkodik. A francba...
Tündi23-nak! Szerintem is jobb lenne egyedül csak nagyon nehéz megtenni az első lépést. Tekintve, hogy elég tekintélyes polgára a városnak. Én meg ráadásul a kollégája vagyok. Hosszú, hosszú évek óta. -
12. MmM-nek 2010. január 14. 07:30
Attól,hogy neked nyomorult az életed még nem kell rávetíteni a többiekre!Te biztosan sosem hibázol és minden férfi rólad álmodik:):):):):):)
-
11. MmM 2010. január 13. 22:52
NŐK! ASSZONYOK! LÁNYOK! Csak meg ne alázkodjatok!
Ésszel gondolkodjatok!!!!
Van helyette más, aki jobban tisztel, szeret, imád és elfogad olyannak, amilyen Vagy!!!!
Nem a megszokásból kell együtt lenni egy "férfival" - ezeket már nem lehet férfinak nevezni, ezek már állatok-.
Sokkal- sokkal jobb egyedül, mint egy féreggel!!
:) -
10. mondjam még?... 2010. január 13. 22:05
Sajnos sok férfi elhagyja magát. Elhízik, topisan öltözködik, zsíros a haja, az utcán sem ad magára, ki az a férfi, aki ilyen férfit kíván?
-
9. kkkiiuuzt-nek 2010. január 13. 20:18
Sajnos sok férfi elhagyja magát. Elhízik, topisan öltözködik, zsíros a haja, az utcán sem ad magára, ki az a nő, aki ilyen férfit kíván?
-
8. kkkiiuuzt 2010. január 13. 18:10
Sajnos sok nő elhagyja magát. Elhizik, topisan öltözködik, zsiros a haja, az urcán sem ad magára, ki az a férfi aki ilyen nőt kiván?
-
7. Tündi 23 2010. január 13. 16:40
lsd-nek üzenem,hogy jobb lesz neki külön a párjától.Szerintem csak gyávaságból akar be venni egy harmadikat nem mer kilépni a jelenlegi kapcsolatból össze kötik az évek meg a gyerek de már mást szeretne.De ez csak az én véleményem..
-
6. Grétsy Laci 2010. január 13. 16:31
Azért álljunk már meg egy szóra ha érzelmekről beszélünk!!!
Hány férfi lett bolond,öngyilkos,agresszív,szomorú,tanácstalan....stb...stb??És hány nő jár ugyanebben a cipőben??A nők érzelmi alapon dugnak félre,a férfiak csak a testiségek miatt!Nem mindegy!az internet csak rontja a helyzetet mindkét fél szempontjából!A nőknek mindig az kell ami nincs!Tiltott gyümölcs édesebb!Ők is tudják ezt legbelül és éppen ezért harcolnak az igazság ellen foggal-körömmel mert fáj nekik!Női szexuálpszihológusok állítják,hogy a nőkben sokkal több a perverzió mint a férfiakban!Azért én elkúrogatom akit csak lehet:):):):)De érzelmeket nem fektetek beléjük...maximum 2 órára:D:D:D -
5. szánalom 2010. január 13. 15:36
Ha valakit szeretünk, akkor nem kérjük olyasmire, ami neki esetleg rossz lehet! Pl. hogy két nővel szeretne a férfi együtt lenni. Ha a nő kérte volna ezt akkor szerintem eléggé begázoltak volna a férfi önbecsülésébe. Mielőtt valamit kérünk, gondoljunk bele a fordított helyzetbe is! Mivel ezt kérte a férj, így a nőnek most már csak azon fog járni az esze, hogy biztos nem elég jó a férjének. Ez már megrontja a kapcsolatot. Sőt lehet még bizalmatlan is lesz! Nem így kéne megoldani a dolgokat! Undorító a fazon!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Képgalériák
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








