Örömteli együttlét: nekem már soha nem sikerül?
Mik ezek?
XNem tudom, hogy ez-e a jó hely arra, hogy elmondjam a dolgaimat, de végigolvastam az előző történeteket, és úgy döntöttem mégis csak elmondom.
18 éves vagyok, még gimibe járok, ilyenkor mindenki szerelmes, így én is - ebben nincs semmi különös. Azonban nálam nem úgy mennek a dolgok, mint a többieknél. Persze a szexről van szó. Sokáig azt akartam, hogy majd csak az esküvő után bújok ágyba a férjemmel, de rájöttem ennek nincs értelme. Minek fosszam meg magamat attól az örömtől, amit egy férfi adhat nekem? És most jön a probléma.
A barátommal már fél éve együtt voltunk, amikor úgy döntöttünk, hogy szexelni fogunk. Én izgultam, de már nagyon készültem a dologra. A barátom már volt együtt másik lánnyal, tehát bíztam abban, hogy nem lesz tapasztalatlan, és tudja majd mit, hogyan kell jól csinálni. Itt kihangsúlyozom, hogy „jól”, mivel én sem az északi-sarkon nőttem fel.
Eljött az este, a szülők leutaztak a Balatonra, miénk volt a ház. Mindent berendeztem, mindent előkészítettem – pezsgő a hűtőben, gyertya, miegymás.
Volt előjáték, simogattuk egymást, aztán mikor belém akart hatolni, nem ment. Nagyon megijedtem, de ez talán csak rontott a helyzeten. Egy ideig zavarodottság, majd pihentünk és beszélgettünk. A fiúm jól viselte a dolgot, azt mondta nála is előfordult már pánikhangulat.
Sajnos, az este folyamán egyszer sem jött össze, pedig többször is próbáltuk. Akkor azt mondta, nem baj, megeshet – biztos izgultam.
Teltek a napok, és ő egyre jobban sürgette az ismétlést – megvallom, én is akartam, de féltem is. Két hét után náluk volt lehetőség, az együttlétre. Ekkor ismét azzal szembesültünk, hogy nem tud belém hatolni. Azt mondta túl szűk a „hely”! Pedig én próbáltam lazítani. Sokáig szenvedtünk, mert a vége már az volt, fájt nekem.
Megviselt a dolog, egy ideig nem is nagyon gondoltam a szexre, pedig nagyon kívántam már.
Elmentem orvoshoz is, de ott nem szóltam semmit erről, mivel azt mondta minden rendben van.
Tépelődtem sokat, a helyzetemen az sem segített, hogy a barátom elhagyott. Most nem tudom, hogy hogyan kezdek majd másik kapcsolatba. Mi lesz majd, ha ismét odakerülünk, hogy SZEX?
Összetörték a szívét? Nem érti a párja viselkedését? Úgy érzi, elrontott valamit? Nem mondhatja el senkinek? Írja meg nekünk! Címünk: amasiknem@szoljon.hu
A megjelent írásokat a Szoljon.hu főoldaláról is elérheti a közösség rovatban A másik nem menüpont alatt.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 4 hozzászólás érkezett-
4. killy2 2010. július 6. 22:14
Ne rágd magad rajta,mert avval csak rosszabb lesz!Nekem sem ment az első elsőre de még másodjára sem.Igaz össze jött később de nem volt a legszuperebb szex kaland,pedig eltartott 2 évig.Majd később találtam meg én is aki igazán tudta hogy mit kell tenni és nem érdekelte csak az hogy én élvezzek minden percet órákon át.Ne bánkódj mert az a kis takony csak sorozatos dugásra vágyhatott...ezekszerint azt sen tudta mi a jó simi és nyali..Ne félj új kapcsolatba lépni,és ha oda kerül a sor előtte próbáld elmondani neki hogy mitől félsz.Ha tényleg fontos vagy neki,mindent meg fog tenni hogy neked minnél jobb legyen és ne fájjon!!!Úgyhogy hajrá!!!Szorítok.A házasság utáni szexnél meg felmerülhet a kérdés hogy mi van ha nem is tud semmit amivel kielégít?Vagy egy szadista állat az ágyban...esetleg akkora neki hogy belefulladsz,vagy olyan kicsi hogy nem találod még nagyítóval sem!?Keresd meg a Te méreted!
-
3. maradando 2010. március 19. 04:37
A foghúzástól is fél minden nő.De ki a fene emlékszik már rá, 50-év elmúltával.
Csak meg kell találni aki "jól húz"! -
2. era_aa 2010. február 10. 19:07
Szia!Szerintem a sráccal volt gond.Az előjáték tényleg nagyon fontos!Ne görcsölj,az nem jó!Sok sikert,ezzel a sráccal pedig ne foglalkozz!A szexet élvezd,de védekezz!!
-
1. armedX 2010. február 10. 14:31
Talán nem ajtóstul kellett volna berontani a házba! A srác egy tulok! Őrölj, hogy elment!
Előjátékot elkellett volna jobban nyújtani és nem a közösülésre koncentrálni, hanem az örömszerzésre! Hamár együtt JÓL megy a petting, te is betudsz nedvesedni, lehet próbálni újjal, majd kettővel és akkor a kis görbe, tulok, taknyos kölöknek sem leszel szűk....
Keress egy tapasztaltabb és főként megértőbb pasit, az sem baj ha megvárod vele a házasságot! Sőt!!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SZOLJON.HU
Programajánlók | Olaj KK | Előfizetési akció! | Szoljon lány jelentkezés | Kék hírek | Szoljon videók | Balesetek | Traffipax | Értékesítési vezetőt keresnek | Lemezajánló | Szolnoki Szimfonikus Zenekar | Nettóbér-kalkulátor | Kedvezmény pedagógusoknak | Szakmát ingyen! | Moziműsor | Nyeremény- és kedvezményeső a Szolnok Plázában!
Képgalériák
Állásajánlatok
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








