Jó reggelt!

Gyermekkorom osztálykirándulásai vagy a tánccsoporttal való utazások első izgalmas mozzanata mindig a várakozás volt. Ahogyan gyűltünk, izgatottan vártuk, vajon ki milyen édességet és szendvicset hozott magával. Buszra szállva alig vártuk, hogy megbontsuk az első édességes zacskót, felnyissuk a süteményes dobozt. 

Gondolhatja mindenki, ez gyermekkori sajátosság, ám ez bizony tévedés. A napokban volt szerencsém fiatalokkal és felnőttekkel utazni két napon belül, de ahogyan a gyermekek, úgy a felnőttek is izgatottan csevegtek arról, ki mivel fog kínálni minket. Két dolgot jelenthet ez: vagy nem növünk fel soha, vagy ez egy igazi magyar szokás. Lehet egyszerre mindkettő?